Mentális megbélyegzés, avagy ciki vagy bátor dolog-e pszichológushoz járni?

Versegi Alexandra gondolatai a mentális betegségek stigmatizálásáról

Gyógyszert, antidepresszánst kell szednem. Pszichiátrián feküdtem hetekig. Erre még ez:
– Hát, te tényleg megőrültél?! Tiszta bolond vagy!
Tipikus mondatok egy laikus, hozzá nem értő, alul informált ember szájából, aki csak a filmekben látott „bolondok házából” indul ki. Az emberek olykor felelőtlenül, gondolkodás nélkül dobálóznak ilyen passzív-agresszív kijelentésekkel, a lenéző hozzáállásukat sokan még csak nem is próbálják elrejteni. Fogalmuk sincs arról, mekkora károkat okoznak ezzel amellé pluszban, ami már amúgy is van.

Mentális betegség, már népbetegség, nézzük meg együtt!

Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke statisztikái szerint az európaiak 38,2%-a szenved valamilyen mentális zavarban. Ez összesen 164 millió embert jelent, akik egy adott évben a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében szenvedtek.

Visszatérve arra, amivel kezdtem: nem tagadom, és MÁR nem szégyellem, hogy be kellett feküdnöm. Mellé járt farmakoterápia, azaz gyógyszeres kezelés, illetve kognitív- és sématerápia (nagyon tömören és röviden ez a „beszélgessünk egy kicsit” dolog).

Szóval benn feküdtem az XY nevű pszichiátrián, alig voltam 17 éves. Körbejártam kíváncsiságból, mi is ez a „diliház”, ahogy anyám fogalmazott. Őszinte leszek, nem leányálom. Sokszor ijesztő a sok leszedált beteg üres tekintete és lassúsága. Szerintem több mint 100 beteggel találkoztam, és sokukkal beszélgettem. Voltak bent végtelenül jófej, jószívű csajok, pasik, nénik, bácsik. Mind-mind más gonddal, mindenki helyzete egyedi.

Forrás: Fotografierende (pexels.com)

A diagnózisom: borderline szindróma. Az ottani szobatársamnál (egy teljesen normális, magánál lévő, intelligens csajszi) kényszerbetegséget, szorongást állapítottak meg. Sok volt a demens néni és bácsi. Tudjátok mit gondolok?


Sokkal, de sokkal több embernek kellene egy rövid időre befeküdni, ha úgy érzi, kicsúszik a talaj a lába alól, vagy legalább felkeresnie egy pszichológust, akivel beszélgethet a problémájáról.
Szóval lényeg a lényeg: NEM CIKI!

„Személyiségzavaros”, „skizofrén”, „kényszerbeteg”, „bipoláris” stb.

„Tisztázni kell, hogy mit értünk mentális zavar alatt. Sokan azt gondolják, hogy ha valakinek mentális zavara van, akkor valamilyen súlyos betegségre kell gondolni, kvázi bolond az illető, és a lelki problémákat nagyon sok megbélyegzés, stigma övezi” – mondta az Origo.hu-nak Kurimay Tamás.

Tegyük fel, hogy én borderline személyiségzavarban szenvedek. Ez annyiból betegség, hogy az agy biokémiája felborul, és gyógyszerrel helyre kell állítani.

Én azonban ezt nem betegségként, hanem állapotként fogom fel.

Legyen bár valakinek a diagnózisa skizofrénia, disszociatív személyiség, kényszerbetegség vagy bipoláris személyiségzavar (és még sorolni tudnám a végtelenségig) – ezek közül az emberek közül senki sem bolond vagy őrült, csak segítségre szorul! És ha diagnosztizálták, az azt jelenti, hogy vagy ő, vagy a környezete volt olyan bátor, hogy beismerjék, valami nincs rendben.

Hát mire való a pszichológus, a pszichiáter? Leveszi a vállunkról a terhet, és segít átvészelni azt, amit egyedül borzalmas lenne. Felteszem ismét a kérdést: aki szembe mer nézni magával, és segítséget kér, az ciki? Nem. Szerintem igenis erős jellem: bevállalós és gyógyulni akar. Szerintem menő segítséget kérni és azt elfogadni, hogy utána megerősödve jöjjünk ki az adott nehézségből.

Forrás: Anna Shvets (pexels.com)

Gyógyszerezés

– Nehogy már beszedd azokat a kék, lila bogyókat! Tiszta zizi leszel tőle, semmit sem érnek!
Ez egy általános tévhit. Nem vagyok olyan gyógyszermániás, hogy azt mondjam, ha fáj a hajad, egyből kapj be két Xanaxot… De ha a szakorvosod azt mondja, mert már 2 napja nem aludtál, és semmilyen gyógynövény nem segít, akkor igenis fogadd el az altató (de kérheted a leggyengébbet), és hagyd, hogy az segítsen, amíg te annyira észhez térsz, hogy te tudj segíteni magadon!

Megjegyzem – ha nincs szó ön- vagy közveszélyes helyzetről –, bármikor megtagadhatod a
gyógyszerelést. Láttam ilyet is. Én szedem az antidepresszánst, nekem segített, bár tény, hogy az első 2-3 hét iszonyatosan pocsék. De utána (néha) mintha kicseréltek volna!

Egyre figyelj, kérlek! Amikor az orvos előírja az adagot (reggel, délben, este), akkor te úgy szedd a gyógyszert, ahogyan a szakorvosod írta (és tényleg vedd is be!). Ő a te javadat akarja. És ha nem hat megfelelően, jelezd neki!

Személyes jótanács: bár a tájékozódás fontos, de ha hajlamos vagy ráparázni a dologra, akkor ne mindig olvasd el a betegtájékoztatóban a mellékhatásokról szóló részt.

Mikor, hogyan és kitől kérjek segítséget?

Régebben jó lett volna, ha a jövőbeli énem felhív, és elmondja nekem a következőket.

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember már hetek óta érzi, hogy krízisben van. Ilyenkor jobb, ha minél hamarabb leülünk egy kicsit, és komolyan elgondolkodunk, mi okozhatja a problémát – ne söpörjük a szőnyeg alá! Mindig hasznos, ha először a magunk számára megpróbáljuk megfogalmazni, hogy mikkel küzdünk, de a szakembernek is az a dolga, hogy rávezessen minket.
Például ha valaki krónikus lehangoltságot tapasztal, és hetek óta rosszul alszik, és semmilyen gyógynövényes homeopátia nem használ, csak egyre feszültebb és fáradtabb lesz, akkor érdemes inszomniára, alvászavarra szakosodott szakembert felkeresni.

Forrás: Cottonbro (pexels.com)

Ha úgy érzi valaki, hogy túl sok teher szakad rá – legyen ez suli (vannak iskolapszichológusok, nagyon kedvesek és diszkrétek), gyereknevelés, válás, haláleset, vetélés (én ezen pár hete estem át az ikreimmel, segítséget is kértem), munkahelyi stressz, párkapcsolati vagy szexuális probléma, erős szorongás, pánikrohamok, akkor hadd mondjam el:

NEM VAGY EGYEDÜL!

Sokan vagyunk hasonló helyzetben… Lehet támogató közösséget találni, csak keresni kell! Sokan nem tehetjük meg, hogy magánpraxisban beszéljük ki a problémákat; kisebb vagyon, tudom… De ilyenkor el lehet menni a területileg illetékes SZTK-ba, van minden kerületben, városban pszichológiai és pszichiátriai részleg. Érdemes akár az interneten tájékozódni előtte. Pszichológushoz csak előzetes egyeztetés szükséges. A pszichiáterhez viszont háziorvosi beutaló kell – ám ha elmondjuk neki a problémát, és hogy segítséget szeretnénk kérni szakembertől, biztos vagyok benne, hogy készséges lesz. Van, hogy valaki túl későn lép, és az életéért fizet érte… De ennek soha nem szabadna megtörténnie!

Te egy bátor hős vagy, ha felvállalod a nehézségeidet, és ezzel példát mutatsz másoknak is.

Tehát ne feledjük: segítséget kérni, menő!

Forrás: Ricardo Esquivel (pexels.com)

Versegi Alexandra írása

Borítókép: Cottonbro (pexels.com)