Még van remény

Az inspirációs pornó és ami mögötte van
kiemelt_peace

Inspirációs pornó

Most mondok egy csúnya kifejezést: inspirációs pornó.

A terminust eredetileg Stella Young aktivista arra használta, amikor akadállyal élő embereket a hátrányukra fókuszálva tárgyiasítanak a médiában, és a nehézségeikből egy küzdési narratívát építenek fel: „Nézd meg ezt a szegény embert, milyen akadályokkal küzd, és mégis boldog tud lenni.” És akkor ezt megnézik az emberek, megkönnyezik, átjárja a szívüket az érzés, hogy „Ha neki megy, nekem is fog”. Ez pedig, mint tudjuk, szép és jó azon a szinten, hogy egy kicsit fejlesztjük az empátiánkat, esetleg tágítunk a perspektívánkon, de ezek a médiaproduktumok egyben újratermelik az akadállyal élő személyeket sújtó sztereotípiákat azáltal, hogy egydimenziósnak mutatják be őket. Örülök, hogy erről is szó van társadalmi szinten. Én azonban másról szeretnék ma beszélni: az elfogadásról.

>> Nézd meg Stella Young TED-előadását magyar felirattal!

Az inspirációs pornó kifejezést már sokkal tágabb értelemben is hallottam több helyen, szintén pejoratív felhanggal. Én most erről a tágabb értelmű inspirációs médiahullámról osztanék meg pár személyes gondolatot veletek. Tehát már inspirációs pornó lehet az is, ha megnézel egy motivációs beszédet vagy egy Ted Talk előadást, lélekemelő zenét hallgatsz, amelynek pozitív üzenete van, szuperspiri meditációs szövegekre relaxálsz, vagy épp érzelmes, bölcs idézeteket osztasz meg az üzenőfaladon. Inspirációs pornónak minősíthető az összes film is az idealizált, nagy happy enddel, a katonák fegyverébe virágot szúró békeaktivista, és még sorolhatnám.

>> Nézd meg a Green Rennaissance Free To Be Me (Szabadon önmagam lenni) című videóját. (Magyar felirat a beállítások között!)

Biztos ismeri mindenki azt a felemelő, erőt adó érzést, ami az inspirációs filmek után átjárja az embert. Én ezt röviden így tudnám összefoglalni:

Még van remény. Van remény a boldogságra, van remény a békére, van remény a megújulásra, van remény helyrehozni azt, amit elrontottunk.

A hatás garantált: jön egy „high”, ami rövid távon serkent, és kapsz egy szép üzenetet, ami talán hosszú távon elkísér. Sok szitokszót hallottam értelmiségi körökben az ilyen inspirációs tartalmakra. Felszínesség. Közhely. Képmutatás. Hatásvadászat. Giccs. És bár értem, miért könnyű az elitista magaslóról így beszélni, de azt hiszem, valami más is van mögötte.

Irodalmi, esztétikai és filozófiai képzéssel eszmélkedtem az egyetemen, a műelemzés a mindennapjaink része volt, tehát nem vagyok vak az inspirációs médiatartalmak hatáskeltő eszközeire:

  • Adj az alkotásnak valami tág, gyönyörű címet.
  • Végy egy megnyugtató hangú embert.
  • Mondass el vele egy tanulságos történetet, közben készíts róla sok közeli felvételt.
  • Keverj hozzá andalító zenét.
  • Az átkötések közt legyen pár lassított stockvideó (falevelek között átragyogó napsugár, hullámzó tenger, ilyesmik).

>> A Green Rennaisance következő videója magyar felirattal megtekinthető. Ismerd meg Terry Erlankot, Az örök optimistát!

És most jöjjön a feketeleves! Hadd idézzek Kovács Dániel blogjáról, az Idézetek, és a kultúrmocsok című bejegyzéséből:

„Itt az ideje, hogy beszéljünk kicsit a facebookon terjengő idézetekről! Idézeteket főleg a tinilányok szokták megosztani, és főleg azokra a lányokra jellemző, akik borzasztóan megfelelési kényszeresek, és ezeknek a semmitmondó posztok segítségével próbálnak a világ felé lelki sérelmet demonstrálni, hogy majd jól megsajnálják őket, és a többi hozzá hasonló ember alá kommentelje, hogy ‘jaj ez mennyire igaz!’, vagy ‘ne félj, egy nap majd jobb lesz, és jön a nagy Ő’!”

Az alábbi képpel illusztrálja, mi is az a „giccsmocsok”, amire gondol:

Forrás: https://raimhol.blog.hu/2017/08/13/idezetek_es_a_kulturmocsok

Munkámból adódóan több olyan „szép idézetek” csoportnak tagja vagyok, ahol ez az esztétika dívik. Nem mondom, néha nekem is jojózik a szemem a csillámló puttóktól és a pixeles rózsáktól és a Paintes tipográfiai leleményektől. Sőt, azt a segélykiáltás jellegű gesztust is jól ismerem, amiről beszél, és úgy sejtem, ti is. DE.

Könnyű megmondóembernek lenni. Könnyebb ítélkezni, mint elfogadásban élni. És könnyű mások kis reményforrásait kritizálni csak azért, mert nekünk valamiért rossz. A cinizmus is lehet örömforrás, ha az tesz minket boldoggá, hogy más örömét elvesszük, ledegradáljuk. Keserű öröm ez.

Amikor elkészítettem az alábbi képet a Tudaton Magazin Instagramjára, akkor ez az idézet már hetek óta bennem visszhangzott. Sokat kaptam tőle, amolyan mantrámmá vált. Nekem ez arról szól, hogy ha valami nem tetszik, ne szidd, ne gyűlőlködj; lépj tovább, és tégy helyette valami hasznosat. Megosztottam a Facebookon is, remélve, hogy másoknak is ad majd. Egy percen belül megérkezett rá az első komment: „A jóindulatú hívők több kárt és szenvedést okoztak eddig a világban, mint a rosszindulatú ateisták.”

Én látom ebben a helyzetben az iróniát. És ti?

Saját sztori

Volt egy sötét szakaszom pár évvel ezelőtt, amikor el kellett gyászolnom egy csomó barát és ismerős eltűnését az életemből, egy zátonyra futott jegyességet, és brutálisan összezúzták a reményeimet és ideáimat. Bevallom, akkor elég sokáig dagonyáztam az önutálat, az áldozatiság, az önpusztítás, a kiábrándultság mocsarában.

És aztán egy nap eldöntöttem: Igenis megérdemlem a boldogságot.

Minden egy hajtással indul

És akkor jöttek az inspirációs médiatartalmak az életembe. Videókat néztem a reggeli készülődés közben, a buszon utazva, elalvás előtt. Podcastokat hallgattam, új zenéket találtam, és külön mappám volt inspirációs képekre. És mindegyik után jobban éreztem magam, még ha csak egy kis időre is. Mások példáit és csodálatos bölcsességeit a szívembe olvasztva szépen, lassan gyógyulni kezdtem. Módszeresen visszaépítettem az önbecsülésemet, visszanyertem az emberek jóságába vetett hitemet, megtaláltam a számomra fontos értékeket és embereket, és megtanultam, hogy ha nehéz időszakba érek, hol találom magamban és magam körül azokat a pozitív forrásokat, amelyekből erőt nyerhetek a folytatáshoz. Sokat tanultam a hétköznapi emberek történeteiből. Szerintem többet, mint az összes filozófia- és etikakönyvemből együttvéve.

Szóval lehet, hogy a problémám nem is olyan nagy ahhoz mérve, hogy „Afrikában meg éheznek”, de megtanultam azt, hogy az én utazásomban én vagyok a főhős. Jogom van a magaslatokhoz és a mélyzuhanásokhoz, sőt ahhoz is, hogy egy szimpla, hétköznapi ember legyek, aki nem a világot akarja megváltani, csupán élni szeretne. Élni a szó minőségi értelmében. Mert úgy vélem, egyetlen dologért vagyunk felelősek: önmagunkért.

Hiszek benne, hogy ha mindenki arra törekedne, hogy a lehető legtöbb jót tegye magával, másokkal és a közvetlen környezetével (amire tényleg ráhatása van), akkor egyből egy szebb valóságban élhetnénk.

Persze a moralizálás nem elég, tettekbe is kell ezt fordítani. Minden nap próbálok legalább egy olyan apró gesztust tenni, ami ebbe az irányba mutat. De még hosszú az út előttem. Addig is… Ha elláthatlak téged egy kis gondolkodnivalóval, és hozzájárulhatok ahhoz, hogy pár pillanatra elterelődjenek a gondolataid a hétköznapi nyűgökről és negativitásról, akkor hadd nyújtsak át neked egy inspirációs idézetet szeretettel:

Sós Dóra Gabriella írása

Forrás:

Andrew Pulrang: How To Avoid ‘Inspiration Porn’? Forbes.com, 2019
Lauren Beller: Inspiration Porn: Unintentional Ableism, Medium.com, 2020

Kiemelt kép forrása: rawpixel.com (PxHere)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük