Kutyások vs. macskások
Aki ismer, az tudja, hogy világéletemben kutyás voltam – a macskáktól meg kifejezetten irtóztam. Öntörvényűnek, gonoszkodónak találtam őket, akiket nem lehet úgy magunkhoz szoktatni, mint egy kutyát.
Sajnos, azonban a háziállatok élete is véges: a mi kutyáink is kimúltak, újak pedig már nem lettek. Pár évig kisállat nélkül éltem, de tudtam, hogy ha az életkörülményeim úgy hozzák, mindenképpen szeretnék majd egy újabb kutyát.
Ami tavaly macska lett.
A cica a Mamusz névre hallgat, amelyet a páromtól kapott. Na, nem azért, mert Mamusz szereti a mamuszokat, nem falt föl egy papucsot sem. Igazából fogalmunk sincs, honnan jött a névötlet, de az biztos, hogy mindenki felkapja rá a fejét, ha meghallja. És Mamusz tulajdonképpen olyan mamuszossá vált – a név kötelez.
Amióta ő velünk van, sokat változott a véleményem a macskákról és önmagamról is. A cica az az állat, amelyik kikényszeríti belőled az alkalmazkodást, a kreativitást és az önfejlesztést. Szigorúan indultunk, ahogy sok gazdi: nem jöhet be, nem mehet fel az ágyra, és a többi hasonló marhaság. De már az első éjszakám úgy telt, hogy füleltem, minden rendben van-e a pici cicával, nem nyivákol-e, nem kell-e behozni. Rettentően apró volt! 8 hetesen hoztuk el a volt munkahelyemről, ahol hosszú távon nem lett volna biztonságban. Megbeszéltük, hogy ha a születendő alomban lesz vörös cica, akkor őt választjuk. Így lett Mamusz, az akkor még kék, most már borostyán szemű, vörös cica a házunk lakója.
Így neveld a sárk…cicád
Mivel macskás tapasztalatom még soha nem volt, igyekeztem utánaolvasni a macskatartásnak, macskanevelésnek. Persze, minden cica más és más, de azért voltak/vannak alapvető dolgok, amelyekkel meg tudtuk könnyíteni mind Mamuszka beilleszkedését az új környezetébe, mind a saját életünket. És itt szeretnék is néhány “sztereotípiát” felsorolni, amelyek többsége csak arra jó, hogy elijessze a leendő gazdit. Még egyszer hangsúlyozom: minden cica önálló személyiséggel rendelkezik, így előfordul, hogy az itt felsoroltak jellemzőek például a te macskádra, de semmiképp nem általánosíthatók.
Alomtálca: olvastuk, hogy a kiscicát többször rá kell tenni az alomtálcára, hogy megszokja, hová kell végeznie a dolgát. Többen azt mesélték, hogy a cica úgyis mindenhová pisilni fog, úgyhogy kezdjük el szoktatni magunkat a gondolathoz. Hát nálunk szerencsésen alakult: egyszer megmutattuk neki, és utána mindig az almot használta – sőt, mondok még elképesztőbbet: soha nem ürített az almon kívül! A macska okos állat, ezenfelül tiszta is, számára is fontos, hogy ne a saját végtermékében éljen. Persze, az nagyon fontos, hogy az alomtálca rendszeresen legyen kiürítve, mert a cica úgy viszont valóban az orrod alá fog piszkítani, ha nem tiszta az alom!
Függöny: tudom, ez sokaknál gond – a macskák szeretnek függönyre mászni és tépni azt. Talán mi vagyunk mázlisták, de valahogy Mamuszka nem az a típus, akit a függöny érdekel. Nem mondom, hogy nem volt rá példa, de nem ez a hangsúlyos. És amikor elő is fordult, alapvetően nem a függöny tépése volt a cél, hanem egyszerűen a szabadba vágyott, és kereste az utat. Szóval, érdemes a cica motivációja mögé nézni, amikor „rosszat” csinál.
Bosszú: hányszor hallgattam, hogy majd megtapasztaljuk, milyen egy cica bosszúja. Belecsinál a cipőnkbe, borsot tör az orrunk alá, stb. Nos, Mamuszka nem az a bosszúálló típus. Nincs is, amiért bosszút kellene állnia. Szeret minket, ragaszkodik hozzánk, és ez abszolút érezhető. Nyilván hozunk mi is olyan döntéseket, amik neki nem tetszenek, de mindig úgy látom, valahol azért érti ő, hogy csak a saját érdekében történik. Nem állt még bosszút. Amikor unatkozik, akkor igyekszik kihozni minket a sodrunkból, de ezt semmiképp nem nevezném bosszúnak. Sőt, ez már számunkra is inkább szórakoztató.
Étkezés: a macskák válogatósak, finnyásak – hallom több oldalról. Mi már a kezdetektől igyekeztünk többféle tápot használni, hogy elkerüljük ezt a problémát. Kölyökként kapott cicatejet, száraztápot, nedvestápot, majd ivartalanítás után áttértünk a szenzitív, illetve ivartalanított macskáknak készült tápokra. Többféle márkától vásárolunk nagyobb kiszerelésben, így gyakorlatilag mindent megeszik, amit elé teszünk. Egyelőre még igényli a nedves- és száraztápot is.
Talán tényleg nagyon szerencsések vagyunk, hogy a sok rosszat, amit a macskákról mondtak nekünk, nem kellett megtapasztalnunk, de az is lehet a titok nyitja, hogy egyáltalán nem is hagytunk teret ezeknek. Ami mindenképp fontos: tartsd tiszteletben a macskád személyiségét, ugyanakkor ne hagyd, hogy ő vegye át az irányítást a te életed felett!
Születésnapomra kaptam egy könyvet, amely sokat segített Mamusz megértésében. A könyvet egy elismert japán macskaorvos írta, Dr. Yuki Hattori. A címe: Macskanyelv. Amit a macskád igazán akar.
A könyv nagyszerűen összeszedi a macskatartás alapjait, és abszolút alkalmazható tanácsokat ad. A macskád megértésének 10 alapszabályával kezdi a kötetet, majd 6 fejezeten keresztül tárgyalja a cicák mindennapi boldogságához szükséges tényeket. Szó esik a cicák biológiájáról, étkezésről, viselkedéséről, a dorombolásról, nyávogásról, egészségvédelemről, stb.
Sok meglepő információval is találkoztam a könyv olvasása során, például, hogy minden kiscicának kék a szeme, hogy valójában gyenge a látásuk, így éjszaka sem látnak olyan jól, vagy hogy a farok mozgása, az arckifejezésük és a nyávogásuk is különböző hangulatokat jelenít meg. A szöveg mellett a színes rajzok segítségével mi is részletekbe menően megtanulhatjuk, mit jelent, ha csóválja cicánk a farkát, vagy ha ránk pislog.
Egy mancsnyomnyi szeretet – mit tanulok a macskámtól?
Saját magam is meglepődtem, milyen hatást váltott ki belőlem a cicatartás. Bár nyilván nem lehet egy kisgyerekkel összehasonlítani, mégis vannak helyzetek, amikor szinte teljesen olyan. Na és olyankor vagy tombolok, vagy gügyögök. Nagyon nehéz volt kezelni, hogy bizony a cica érkezésével a szabadság egy bizonyos fokig odalesz. Hisz foglalkozni kell vele, nem lehet napokra egyedül hagyni, oda kell rá figyelni. Talán mi egy kicsit túlzásba is estünk ezzel, de úgy érzem, felelős állattartóként nem mondhatom azt, hogy nem adom fel a szabadidőmet egy macska miatt…mert ő is egy érző, lélegző élet, akinek szüksége van ránk.
Kihívást jelentett megtalálni az egyensúlyt. Most sem tökéletes, de 1 év elteltével (és egy költözéssel) azt hiszem, már kijelenthetem, hogy sokat javult a helyzet. Mamusz kimondottan agresszívan játszott, sokat kínlódtunk a harapásaival, karmolásával. Mára ez megszűnt. Szeret minket, ragaszkodik hozzánk. Félve engedtem ki a szabadba, amihez szintén ragaszkodik, de ezidáig mindig visszajött, és sosem ment messzire. Fontos neki, hogy tudja, ha hazatér, mi várjuk otthon. És ő jön, dörgölőzik, beszélget velünk a maga kis sajátos nyelvén. Ehhez kellett az is, hogy magunkat elkezdjük rendbe tenni lelkileg egy nyomasztó év után. Mamusz is sokkal kiegyensúlyozottabbá vált, megszoktuk az új életet, megismertük egymást. Rá kellett hangolódnom a cicára ahhoz, hogy megértsem a működését. És hogy megértsem, én miért reagáltam rosszul bizonyos helyzetekre vele kapcsolatban.
A türelmetlenségem lassan átfordult türelembe, és már nem borulok ki azon (na jó, néha talán…), hogy 3 hónapja minden éjjel fel kell kelni hozzá valami miatt, vagy hogy behozza a koszt, szétszórja a szőrét mindenhol. Hisz nem direkt csinálja, azonban ezt addig nem fogtam fel, amíg csak a saját jólétemet helyeztem előtérbe, és kiabáltam vele, ha miatta nem éreztem komfortosan magam. Nekem is kellett idő. De megszerettem ezt a kis vörös oroszlánt, és el nem tudnám képzelni az életemet a cuki feje, a hangos nyávogása és az éjjeli hadjáratok nélkül.
Mamusz rengeteg kalandot ad nekünk: kint a kertben állandóan csinál valamit, amin nevetni lehet. Úgy rohan be reggel a tápért, mintha puskagolyó lenne, emellé egy furcsa, méltatlankodó hangot is hallat. De ami a kedvencem: letojja a világot, magasról. Tesz rá, ki mit gondol, ő elmélyülten mosakszik, dagaszt, követeli a reggelit és az ebédet, hogy végül a teraszon ülve Buddhaként tekintsen körbe kis birodalmán.
Mert ő Mamusz.
Könyvajánló:
Dr. Yuki Hattori: Macskanyelv. Amit a macskád igazán akar. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021.
Szerző: Magasházi Virág
Kiemelt kép forrása: pexels/pixabay
