Mindig is utálta a lila színt. Talán azért, mert az utálatos nagynénje mindig lila pulcsiban járt. Vagy mert a szülei folyton olyan kényelmetlen ruhákba erőltették bele, amiket esze ágában sem lett volna magától hordani, és amik véletlenül mindig lila vagy rózsaszín darabok voltak. Kellett neki lánynak születnie. Annyit öltöztették, csinosítgatták, fotózták, hogy már inkább próbababának érezte magát, mintsem hús-vér gyereknek. Már pici korában is tele volt a könyvespolc a profin elkészített fotóalbumokkal. Persze a csinos ruháknak és a minden reggel gondosan elkészített hajkölteményeknek köszönhetően – amely mind az anyja fáradságos munkájának és apja vaskos pénztárcájának volt az érdeme – ő volt a legnépszerűbb lány az iskolában. Mindenki az ő szülinapi bulijára akart elmenni, mindenki az ő legjobb barátnője szeretett volna lenni.
De minden hiába, rendíthetetlenül tovább cseperedett, így szüleinek folyton improvizálniuk kellett, hogyan is tehetnék őt jobbá. A serdülő évei javát a sportgimnasztikának szentelte, amire anyja – rettegve a jól ismert kamaszhájtól – az első adandó alkalommal beíratta. A tornadressze csakis a legmodernebb darab lehetett, természetesen lila és rózsaszín csíkos. Testi és lelki fejlődésének valóban jót tett a mozgás, anyja megalázó rajongása és megszállott maximalizmusa viszont kevésbé. Érthető hát, hogy amint alkalma adódott, otthagyta a sportágat, mielőtt még a végén olimpikont nevelnek belőle.
A középiskolás években – amikor apja szerint makacs, de céltudatos kis hölggyé lett –, a tanulás mellett sem hanyagolta el a szépségét, önként átpártolt a fitnesz világába. Az anyjával jógára járt, az apjával rendszeresen futottak a Margitszigeten, a kozmetikusa lett a legjobb barátnője. Mindeközben szoros diétát követve szürcsölte a fehérjeturmixokat, és ropogtatta a friss zöldséget – mindenfélét, kivéve a padlizsánt. Mindezt azért, hogy már fiatalon elérje a mindenfelől belésulykolt ideális női alakot, és körülzsongják a férfiak. Így is lett, ő meg nem győzte keresni a légycsapót. Alighogy felnőttkorba lépett, már meg is kezdődtek az udvarlások. Temérdek csodálója akadt, és nem csak az ellenkező nemből. A kiváló formák velejárójaként jöttek az irigy pillantások, vagy éppen a füttyök, liftbéli odasimulások és egyéb pajzán tevékenységek, amikre a legkevésbé sem vágyott.
Keményen tanult – és futott, és jógázott, és diétázott –, és kiváló érettségijének hála felvették az ELTE-re. Nem is számított, hogy milyen szakra, csak az legyen, amelyikhez a legtöbb pont szükséges. De ahogy bekerült az egyetemre, magával ragadta a rossz társaság, és szülei csakhamar észrevették, hogy a tanulás helyett a kocsmában töltött estéket, a házibulikat és a céltalan lődörgéseket helyezte előtérbe. Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg Alexszel is, akivel talán túl korán bújt ágyba, annak ellenére, hogy folyton lila inget viselt.
Aztán az egyik dolog követte a másikat, és azon kapta magát, hogy terhes, félbe hagyja az egyetemet, és összeköltözik Alexszel egy mályvaszínűre festett társasházba. Mivel a kocsmákat és bulikat el kényszerült hagyni, hát visszatért a jógához, csak hogy megpróbáljon megfelelni szeretett őseinek, akiknek a történtek után igencsak kiesett a kegyeiből.
Ha a jóga önmagában nem is segített a helyzeten, a kisunoka érkezése azért meglágyította a szívüket. Legalább is ezzel nyugtatgatta magát, ahogy a kocsiban ülve éppen hozzájuk tartottak majdnem hároméves kislányával, Ibolyával. Az alakjának a szülés után persze lőttek, hiába az a heti egy edzés, amire vagy el tud szabadulni, vagy nem. A hajával sem tud már annyit törődni, mint azt elvárnák tőle, és ahogy a visszapillantó tükörben látta, a szeme alatt is megszaporodtak a karikák és szarkalábak.
Aztán tekintete Ibolyára tévedt. A gyerekülésben tüneményesen, kócosan, félrebillent fejjel mély álomba merült a kis rózsaszín ruhájában. Tökéletes volt, pont olyan, mint amilyen ő volt egykor. Aztán arra gondolt, hogy vajon jól állna-e neki a lila?
Kiemelt kép: a. / Pinterest.com
György Ákos novellája
