Egyszerűnek tűnő, de kihívásokkal teli feladatot vállaltunk a hétvégén: szőrös kis családtagjainkat leptük meg kezünk munkájával. Sikerrel kecsegtető jutalomfalat-recepteket vadásztunk az interneten. El is készültek a nassolnivalók, a reakciók egyikéről videófelvétel is tanúskodik. Elromlott sütő, sikertelen próbálkozások, recepthekkelések, könnyek, vér, majd a feladat utáni, bezsebelt falatot követő mosolygó szemek.
Azért álltunk neki jutalomfalatot sütni, mert úgy gondoltuk, ha embertársainkat szeretjük saját kezünk által készített ajándékkal meglepni karácsonykor, a jó szokást akár állatainkkal is megoszthatjuk. Fontos tényező még a fenntarthatóság, a Novoszibirszkből ideszállított, leellenőrizhetetlen összetevőket tartalmazó, műanyagba csomagolt ropogtatnivalók kiváltását teszteltük.
Teszt 1: a cica-jutifali
In medias res első tanács: kimerülten ne álljunk neki sütni. Egy kellően hosszú nap és hét után az este kilenckor beizzított sütő nem nyűgözi le a szundítani óhajtó macskákat, később pedig a szisszenő tonhalkonzerv hangja sűrű, lábaink közti sertepertélésre invitálhatja a felbőszült bolyhosokat, amitől nem az asszertivitás kristálygejzíre tör fel lelkünk legmélyéről. A szeretet ünnepe előtt dühöngeni meg elég lehangoló, tiszta ’90-es évek.
Az első választás nem volt a legjobb, a kisebb ellenállás elve nem vált be. Gondoltam, a kereső által először kiadott receptválogatás legegyszerűbbikét próbálom ki, ami low budget megoldás, alig kell hozzá valami, pikk-pakk megvan. Mi baj lehet?
Olcsó húsnak híg a leve, mondhatnám. A négylábú állomány nálam egy örök barát és két ideszokott, kóbor kandúrból áll. Amikor a feltehetően már kiscicaként minden nehézséget megélt két jószág sem rágcsálta jó szívvel a kész terméket, hivatalosan kudarcot hirdettem. Úgy éreztem, muszáj feltuningolnom kicsit a receptet a második adag esetében.
A Cirmosotthon szerint az alaprecept hozzávalói:
- lecsöpögtetett olajos tonhalkonzerv
- egy tojás
- egy és negyed csésze liszt
- fél csésze víz
- petrezselyem
Össze is kutyultam, míg a sütőt előmelegítettem, de a masszának valahogy nem sikerült felvennie a lisztet, így került hozzá még jócskán. A hal alig dominált benne még akkor is, miután lesütöttem sütőpapírral bélelt tepsin a kiszaggatott falatkákat.
Mivel a közönség tetszését nem nyerte el a próbálkozásom, úgy gondoltam, a maradékot felütöm egy kis főtt csirkehússal, ezért másnap beleszaggattam jó néhány cafatot a tészta következő adagjába, és érzésre egy kis reszelt trappistát is kapott. Ez már illatgazdagabb verziónak bizonyult, ráadásul a fogadtatás is kedvezőbb volt. A „kacsa a nokedlit” hasonlat barokkos túlzás lenne, de már fogyott a cicakekszből, ami macskák esetében természetesen a puszta létezésért jár.
Korábban arra gondoltam, hogy az egyébként tetemes mennyiségű jutalomfalatból tüchtig üvegcsékbe pakolva adok majd cicás ismerőseimnek karácsonyra, de ezt a patchwork-nasst inkább prototípusként a mókusok, akarom mondani, a macskáim elé vetem. Nincsenek illúzióim a bolti jutalomfalatokról, ahogy abban sem hiszek, hogy hosszú távon ilyen lisztes vackokkal kellene tömnöm a macskákat, így a jövőben a hentestől kapott nyers husidarabnál maradunk.
Bátorítok mindenkit arra, hogy próbálja az állatát kiismerni a kezdetektől, és igyekezzen tudatos gazdi lenni, mert az állat nem dísztárgy, hanem családunk érdemes tagja.
5 perc keksz (karácsonyi kutyakiadás)
Bár Dunát lehetne rekeszteni a kínos pillanatokkal, amikbe a kutyám sodort az év folyamán, de mondjuk most azt, hogy ez Mr. Hyde kontójára írható, Panka pedig idén is megérdemli a kutyakekszet.
Koczó Blanka „Hogyan készíts kutyakekszet házilag?” című cikkét vettem alapul, mert a szakácssuliban nem volt ilyen óránk. Minden tisztelet a szerzőé, de Annihoz csatlakozva, én se fogom liszttel tömni a kutyámat. Azért mondom, mire jutottunk. (És már bőven agyalok a sárgaborsós-halas gurmé verzión.)
Hozzávalók:
- 1-1,5 dl alaplé: a mélyhűtő mélyén várakozott direkt ilyen különleges alkalmakra egy őzlábcsont. 1 liter vízben alaposan megfőztem, mellé dobtam a főzési idő utolsó 15 percében egy pulykafarhátat is. Ezek adták az alaplevet. Így most napokig lesz még mit rágcsálni és lefetyelni.
- 150 g teljes kiőrlésű búzaliszt: mivel a férjemre ismét rátört a kenyérsütési láz, nem kellett lisztért a boltba menni.
- 1 L-es tojás: én most házi tyúktojást használtam. A boltit nyersen is oda szoktam neki adni (jót tesz a szőrének), de a házit mindig valamilyen hőkezelés után kapja meg.
- 50 g sajt: trappistát terveztem, de csak Pannónia volt itthon. Hadd legyen egy jó napja. Apró kockákra vágtam, de reszelni is lehet.
Az összegyúrt tésztát sütiformázóval kiszaggattam (kb. 20 darab lett), majd mentek a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Elvileg 180 °C-on ajánlott sütni körülbelül 30 percet, de a sütőm bemondta az unalmast, így 15 percig sütöttem a kutyakekszeket beazonosíthatatlan hőfokon; árgus szemekkel figyeltem a folyamatot. Átsült, talán még kicsit jobban is, mint terveztem. Rövid hűlési időt követően pedig következett a teszt:
Ha szeretnétek jobban megismerni Pankát még az első időkből, amikor kölyökként hozzánk került, ajánlom figyelmetekbe az alábbi cikket:
Sós Dóra Gabriella és Mácsadi Anni cikke és fotói
