S. D. G.: Mi egy művészklubban ismerkedtünk össze, és a színészi karriereden kívül gyakran látom, hogy egy rendkívül eseménydús, aktív életet élsz. Igazán kalandosnak tűnik az életed! Azt is megfigyeltem, hogy nagyon szívesen ismerkedsz, és nyitsz új tapasztalatokra, illetve a vidámságod sugárzik a fotóidról. Mennyire érzed találónak ezeket a benyomásaimat?
K. S.: Tény, hogy nem szoktam unatkozni, és egyszerre többféle dolgot csinálok. Nem szokásom várni a sült galambra, vagyis a lehetőségekre. Szeretek új dolgokat létrehozni, legyen az egy irodalmi est vagy egy filmes ötlet, egy könyvbemutató vagy egy vicces videó. Az ismerkedéssel úgy vagyok, hogy általában mások szoktak velem beszédbe elegyedni, mert láttak valahol, vagy azt hiszik ismernek, esetleg összekevernek egy másik sorstársammal. Egyébként szerintem közvetlen vagyok, és ma már nem zavar, ha a termetem miatt akar valaki beszélgetni velem. Emiatt talán érzékenyebb vagyok az átlagosnál, viszont hamar a másikra tudok hangolódni.
S. D. G.: Mesélj egy kicsit magadról! Milyen gyerekkorod volt, hol nőttél fel? Mi érdekelt kamaszként, fiatal felnőtt korodban? Milyen meghatározó élmények alakították akkoriban az életed?
K. S.: Ha erre röviden kellene válaszolnom, akkor vidám és sehol. Kamaszként az érdekelt, hogyan tudom magam megvédeni az erősebbekkel szemben. Mivel alacsonyabb voltam náluk, maradt a beszéd, és néha azt terveztem, hogy ügyvéd leszek. Amikor a bentlakásos intézetben volt egy vita vagy verekedés, mindig a gyengébbek mellé álltam, és próbáltam a szavaimmal megvédeni az illetőt. Felnőttkorban ehhez segített a humorérzékem is, gyakran sikerült egy szituációt ezzel oldani.
S. D. G.: A honlapodon alacsony termetű színészként aposztrofálod magad. Úgy képzelem, nem a színészet a legkönnyebb hivatás a világon. Hogy találtak rád az eddigi szerepeid?
K. S.: Mert az is vagyok. Aki rákattint a weboldalamra (koleserisandor.com), az rögtön láthatja, hogy kinek az oldalán böngészik. Ezt inkább egy referenciaoldalnak csináltam, a színházas és filmes emberek miatt. A szerepek, főleg castingok alkalmával találtak meg, de kaptam szerepet egy-egy „véletlen” találkozásnak köszönhetően is.
S. D. G.: Mi az a színház, film világában, ami különösen megragad téged?
K. S.: Kamaszkorban és a szereplések elején szerettem volna kihasználni az adottságaimat, ha már nem nőttem magasnak. Aztán előjött belőlem a színészi ambíció, hogy szerepet akartam játszani. Szeretek szórakoztatni, elgondolkodtatni, hatni. Szeretek játszani, és igyekszem az életet is nagy kalandnak felfogni.
Szeretek olyan előadást létrehozni vagy olyanban játszani, ami után a színész és a néző is más lesz, mint amilyen előtte volt, tehát gazdagabb egy jó élménnyel.
S. D. G.: A Facebookon szabadúszó életművészként nevezed meg magad. Ez sokak számára úgy hathat, mintha nem vennéd komolyan az életet. Jól sejtem, hogy ez a meghatározás inkább pont arra mutat rá, hogy nagyon is komolyan veszed, hogy az életet megélni kell, nem csak éldegélni?
K. S.: Én nagyon is komolyan veszem magamat, ezért nem csinálok olyan dolgokat, ami monoton, vagy ami nem okoz örömöt. Megérintett az elmúlás, de nem a korom miatt. Sajnos sok jó embert vesztettem el, akikkel még jó lett volna együtt tölteni vidám napokat. Másrészt nem szeretem az életidőmet eltékozolni olyan dolgokra, ami valamilyen szinten nem visz előbbre, vagy nem leszek általa jobb valamiben. Nem szeretem a langyos sört, a dolgok megúszását, a kibúvókat, a hárításokat, és nem akarok magamnak hazudni. Felismerem, ha egy kapcsolat bántalmazó, és abból ma már gyorsan kilépek. Nem mindig volt ez így, de igyekszem tudatosabban élni, és mindig szakítani időt magamra is.
S. D. G.: Eddigi életutad során milyen számodra fontos projekteknek voltál részese?
K. S.: Az első legfontosabb a születésem volt. Jó, hogy élek. Nem olyan természetes ez, hiába hisszük azt. Nem is mindig volt ez így, például amikor megtudtam, hogy édesapám el akart vetetni. Hogy mi fontos, az relatív. Például vannak olyan dolgok, amiket tíz éve fontosnak tartottam. Mai fejjel már mosolygok rajtuk, és nem érdekelnek. Igyekszem a jelenben élni, és ami ma fontos, az lehet, hogy holnap már nem lesz az, viszont ma mindent megteszek érte. Fontos számomra a színészet, de belátom, a világ vígan meglenne nélkülem. Lehet, hogy idővel el is fogom engedni, és vidékre költözöm egy kertes házba, ahol gazdálkodni fogok és állatokat tenyészteni.
S. D. G.: Az ember személyisége folyamatosan változik. Te el tudsz különíteni különböző szakaszokat az életedben, amikor más és más kérdések álltak nálad a középpontban?
K. S.: Persze, folyamatosan változom. Visszagondolva az eddigi életemre, biztosan lenne négy-öt különálló szakasz. Azt hiszem, természetes, hogy a hosszú évek alatt szerzett információkkal, műveltséggel, tapasztalatokkal, a baráti és szerelmi kapcsolatok által folyamatosan változunk. Például jó lenne mindig úgy szeretni, mint elsőre. Naivan, félelem és agyalás nélkül, kihagyva a játszmákat és a korábbi sérelmeket. Őszintén, szenvedéllyel, tisztán belemosolyogni a másik lelkébe, és teljesen feloldódni a szerelemben.
S. D. G.: A színészektől gyakran hallom, hogy a szerep egy maszk, de azt is, hogy ha nem éled bele magad, akkor nem lesz valódi. Mi az a transzformáció, amit te megvalósítasz a játék során? Van-e ennek hatása a hétköznapi életedre?
K. S.: Minden szerep alakít valamennyit rajtunk. Az életben nem szeretek maszkot hordani és játszani. Fiatalabb koromban egy szerepet el akartam játszani, ma már meg akarom élni. A szerepformálás során fontos megtalálni az adott karakter igazságát, hogy ő miért viselkedik úgy. Ez a fajta gondolkodás segít a hétköznapi életben is, amikor éppen nem értek valakivel szót, vagy esetleg vita alakul ki. Ha beleképzelem magamat az ő helyzetébe, akkor jobban dűlőre tudunk jutni.
S. D. G.: Mi az, amit látsz a környezetedben, és szeretnéd, hogy változzon?
K. S.: Hát, minden. Nem akarok didaktikus és megmondó ember sem lenni. Szerintem az emberek nagy része tudja, hogy mi a baj, mégis úgy tesz, mintha nem tudná. Sokan már újévkor sem fogadnak meg semmit, mert biztosak benne, hogy úgysem tartják be.
Kicsit elviselhetőbb lenne a világunk, ha mindenki hű maradna önmagához, és esténként tiszta tekintettel, lelkiismeret-furdalás nélkül tudna a tükörbe nézni. Akkor talán másnap is bátrabban néznénk egymás szemébe, nem a fejünket elfordítva.
S. D.G.: Milyen terveid vannak mostanában? Milyen célokat tűztél ki magad elé?
K. S.: Több tervem is van, mindig volt egyszerre kettő-három. Például szeretném eljátszani Zoli bohóc (Hirsch Zoltán) életét filmen és színpadon. Úgy néz ki, az utóbbira lesz lehetőségem jövőre, mert a Kis ember nagy élete című önéletrajzból Horgas Ádám (a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője) írt egy nagyon jó színpadi darabot.
S. D. G.: Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban, és soha nem szeretnél elveszíteni?
K. S.: A humorérzékemet. Ez nagyon sokszor segített elviselni a termetemet, az életet és másokat is.
Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella
Kiemelt kép: Galler András Indián
