A Tapolcai-medence szerintem az ország egyik legszebb vidéke, az ott sorakozó vulkanikus tanúhegyek mindegyikét felkerestem már. Ám a kedvencem mégis a Szent György-hegy. Az első hegy volt a kezdetek kezdetén, amelyre felmásztam, és meggyőzött a látvány arról, hogy én a hegyeket fogom járni. A minapi kellemes idő újra kicsalt bennünket a természetbe.
Ez a kép 1979-ben készült. Az elmúlt fél évszázadban legalább harmincszor kerestem már fel a tanítványaimmal a Szent György-hegyet. Előkerestem néhány régi fotót is ezekről a kirándulásokról.
Budapesttől sajnos elég messze van, majd’ 3 óra autóbusszal Tapolcára. Onnan pedig egy másik busszal Raposka faluhoz. Innen indult a túránk fel a tetőre, és a hegy túlsó oldalán Kisapáti falucskában végződött. Onnan ismét busszal, majd vonattal utaztunk, még világos volt, mire Budapestre értünk.
Ez az a látvány, ami miatt érdemes a hegyre felkapaszkodni.
És a híres bazaltorgonák. Az egykori felszínre kiömlött láva szétterült. Kihűlése során a peremén sokszögű oszlopokra vált szét. Különösen itt, a hegy északi oldalán, a víz és a téli fagyok, valamint a szél hatására bontódott meg a hegyoldal, és váltak láthatóvá ezek a kőoszlopok. Ez a fotó 1979-ben készült, akkor még jól láthatók voltak a „bazaltorgonák” – találó elnevezése ez a népnyelvnek. Ma már az oszlopok alig láthatók, mert a növényzet szinte teljesen benőtte.
Az autóbuszról a raposkai útlejárónál szállunk le. A hegy nyugati lábánál vagyunk. A zöld jelzés visz fel a hegyre. A Szent György-kút mellett haladunk el, amit 2005-ben készítettek.
A bazaltos, ásványi anyagokban gazdag talaj a hegyoldalakon gyorsan felmelegszik. A szubmediterrán jellegű éghajlat és a Balaton közelsége miatt kiváló szőlő terem itt több száz hektáron.
Ahogy kapaszkodunk felfelé, balra rálátunk Tapolcára.
A Sárkány-likhoz érünk. A barlanggal kapcsolatban több legenda keletkezett. Egyik szerint a barlangot valaha sárkány lakta, melyet maga Szent György győzött le.
Egy másik történet szerint az egykor a barlangot lakó sárkány a falu lakóit sanyargatta, lányokat rabolt el. Egy napon a sárkány megbetegedett. Ekkor a falusiak a segítségére siettek, ápolták. A jó szándék meglágyította a sárkány szívét, és később békében hagyta a falusiakat. Mikor a sárkány megöregedett, és kimúlt, utolsó lehelete jégbarlanggá változtatta az üreget, amelyben élt.
A valóságban az történt, hogy egy mély üregre bazaltoszlopok dőltek, s azok törmeléke befedte. Az üregben a hideg téli levegő megreked, fagyzug keletkezik. Ezért a kövek közül nyáron is hideg levegő áramlik ki.
Innen nem messze van a Kaán Károly-turistaház, 1934-ben építették. Régebben a Darányi Ignác-turistaház nevet viselte, és az 1970-es években, amikor az Ajkai Kórház Turista Szakosztályának kezelésében állt, néhányszor meg is szálltunk itt a tanítványaimmal. Két szobája van és egy nagyobb társalgó.
Esténként mindig kiültünk a párkányokra, és csodáltuk a távolban lévő falucskákban kigyulladó fényeket. Sajnos a bokrok, a fák már eltakarják a pompás kilátást.
A kék jelzést követve elindulunk a híres bazaltorgonákhoz. Az út már jól kiépített. A ’70-es, ’80-as években itt elég nehéz volt felkapaszkodni a meredek, csúszós ösvényen.
Egy ledőlt bazaltoszlop mellett megyünk el.
A lávafolyások a külső erők hatására egymásra merőlegesen, függőlegesen és vízszintesen is pusztultak. Így úgy tűnik, mintha a kőoszlopok egymásra rakott kőlapocskákból állnának.
30-40 méter magasságban emelkednek ezek az oszlopok mellettünk.
Egy bazaltoszlop teteje mellett. A növényzet már szinte teljesen betakarja a hegyoldalt. Nem lehet látni azokat a sziklatornyokat, amiket évtizedekkel ezelőtt még láttunk a tanítványaimmal együtt erről a helyről.
Íme! Ugyanitt 1975-ben. Ezt a képet akkor nem mutogattam a szülőknek.
1975-ben még jól láthatók voltak az oszlopok.
1975. A túlsó oldalról fényképezve az előbbi hely. Innen jól látható volt, hogy a bazaltoszlopokat hogyan bontja ki a víz, a szél, a hegy északi oldalán.
1979-ben készült fotó.
1994-ben is jártam itt. Ha összehasonlítjuk az előző, korábban készített képekkel, látható, hogy a növényzet egyre jobban eltakarja a bazaltorgonákat.
Térjünk vissza a jelenbe. Északi irányba tekintünk erről a kilátóhelyről. A turistatárs a távolban nehezen kivehető Sümegi várhegyre mutat.
A teleobjektív könnyedén teszi láthatóvá a várhegyet. Különben az előtte lévő magaslaton a Kéktúra útvonala halad. Eötvös Károly, aki a XIX. században körbeutazta a Balatont, azon a véleményen volt, hogy onnan a „Kő-orrától” a Tapolcai-medence hegyeire tekintve a legszebb a látvány.
Ha továbbvisszük a tekintetünket, jobbra Tapolca városát látjuk. A keleti végében a bauxitbányászok részére épített „Y” házak. Mögötte a Haláp-hegyét látjuk, amelynek bazaltját szinte teljesen lebányászták. A kép bal széle felé a távolban a Somló-hegye látható. Az már a Kisalföldön van, innen kb. 30 km-re.
A kép jobb szélén a távolban látható az Agártető 505 méter magas kiemelkedése, a Déli-Bakony nyugati vége. Az Agártetőtől a mi irányunkba eresztve tekintetünket találunk egy kis erdőt a Tapolcára vivő út szélén. Ott található még mindig az egykori Ürgelyuki csárda romja.
Ez a csárda Sobri Jóska bakonyi betyár kedvelt tartózkodási helye volt, ott találkozott a kedvesével, Répa Rozival, aki a közeli Diska majorban dolgozott. A csárdának boltíves pincéje volt, és lejtős kijárata az erdő felé, a betyár ott tartotta a lovát. Ha jelezték, hogy zsandárok közelednek, akkor csak lement az ivóból a pincébe, majd a lovára pattant, és a lejtős kijáraton keresztül elvágtatott az erdőbe.
A délkeleti kilátóhelyről egyre szebb a látvány.
Ahogy kapaszkodunk felfelé, egyre jobban rálátni a Balatonra is. Bal szélen a Tóti-hegy vulkáni kúpja. Tőle jobbra a Gulács. A Gulács lábánál Nemesgulács település házai.
A Szent György-hegy tetejéről legalább 220-230 fokos szögben lehet körbelátni.
A korábbi századokban a hegy tetején legelő volt. Szarvasmarhákat legeltettek itt a környékbeli falvak lakói. A múlt század közepén felhagytak a marhatartással. A hegytetőt pedig lassan meghódítják a bokrok, a fák. Az egykori körpanorámából már csak ennyi maradt.
1981-ben, amikor a csoportot fényképeztem, még innen rá lehetett látni az északi irányban lévő Tapolcára. Ma már a kilátást fák zárják el.
Körülbelül itt, ahol állok, a ’70-es években egy fából épült kilátó volt.
1979-ben készítettem a kilátóról a fényképet.
1979-es fotó a kilátóból a Szigligeti-vár felé.
A Szent György-hegy tetején többször is sátoroztunk. Ez a fotó 2000-ben készült.
1999 augusztusában is úgy szerveztem egy túrát, hogy itt a hegytetőn sátorozzunk, és másnap innen nézhessük végig a teljes napfogyatkozást. Nem sokkal a sátorbontás után emberek sokasága érkezett a hegytetőre. Mások is úgy gondolták, hogy innen nézik végig a jeles eseményt. Annyi ember gyűlt össze, hogy alig fértünk már a tetőn.
És aztán jött a Hold, és a déli órákban kezdte eltakarni a Napot. Szürkülni kezdett, mintha esteledett volna, majd a Hold lassan a Nap elé került. Amikor a Hold teljes egészében eltakarta a Napot, felvillant a Nap koronája, amit csak ezekben a pillanatokban láthat halandó ember a Földről. Ekkor a tömeg a hegytetőn tapsolni kezdett, ujjongtak, kiabáltak az emberek.
De most már folytassuk az utunkat. Visszaérve az esőházhoz, a KÉK jelzésen indulunk lefelé a hegy déli oldalára, a Lengyel-kápolna felé igyekszünk.
Már a hegy „szoknyáján” járunk, ahol szépen rendbe hozott présházak sorakoznak. Az új tulajdonosok mentik a régi népi építészet stílusjegyeit.
Számos lepke is otthonosan érzi itt magát.
A Szent György-hegy nevezetes Oroszlánfejű-kútjához érünk. Az elmúlt fél évszázadban, amikor csak itt jártam, mindig hűs, tiszta, jó ízű víz folyt az oroszlán szájából.
Úgy látom már újraöntötték a fejét, mert 1979-ben még így nézett ki.
A forrástól nem messze feltűnik a Lengyel-kápolna. Hányszor hűsöltünk a mellette álló fa árnyékában!
A kápolnával szemben van a Tarányi-présház. Most éppen fel volt állványozva. Ezt a fotót 1981-ben készítettem.
1775-ben barokk stílusban épült a kápolna, amelyet egy 1274-es írásban megemlített korábbi kápolna helyére építettek.
A bejárat fölött természetesen Szent György és a sárkány szobra látható.
Tovább indulunk, visszatekintünk még a kápolnára, a Balatonra. Láthatjuk a Keszthelyi-öböl térségét, és az abba benyúló földnyelvet, amelyet „Szépkilátónak” neveznek.
A keszthelyi Festetics grófkisasszonyok kedvelt időtöltése volt, hogy ide kocsikáztak ki. Onnan nézve a Tapolcai-medence hegyei nagyon szép látványt nyújtanak.
Elhaladunk az „Ify-kápolna” mellett. Ify Lajos premontrei szerzetes, fonyódi plébános volt, és be akarták szervezni „békepapnak”, amire ő nem volt hajlandó. El kellett hagynia szolgálati helyét, majd bevonult a szerzetesrendbe. Miután azt is feloszlatták, családja kis szőlő birtokára, ide a Szent György-hegy oldalába vonult vissza. Az ezermester pap önerőből építgette fel a kápolnát.
Szépen lassan elbúcsúzunk a varázslatos tájtól. Kisapátiból autóbusz visz bennünket Badacsonyba, ahol gyorsvonatra szállunk, és hamarosan már Budapesten is vagyunk.
Szöveg és fotók: Tari Endre
Tari Endre korábbi írásai:
