Azt gondolnád, hogy csak joghurt meg rizs, de sokkal többről van itt szó, arról mégpedig, hogy amikor álmosan felkelsz reggel, kicsit talán szomorú is vagy, mert a kávé még nem ért fel az agyadba, és így állsz a főzés elébe; de ne búslakodj, mert először csak annyit kell tenned, hogy szépen beáztatod a rizst, a rendes rizst, nem ám a gyorsrizst teszed fel főni, mert abból nem lesz semmi, csak trutymó, és miközben fő a rizs, arra gondolsz, hogy milyen ijesztő, amikor valami olyasmit csinálsz, amit még sohasem, például joghurtos rizst készítesz, vagy bungi jumpingolsz, vagy először szeretkezel, szakítasz, vagy rúgsz be, vagy írsz regényt, mind-mind ijesztő, aztán a végén mindegyikről kiderül, hogy tulajdonképpen hihetetlenül izgalmas, de bele kell vetnie magát az embernek úgy isten igazából, beleadni apait, anyait, félretenni félelmet, kétséget, aggodalmat, és ugrani az ismeretlenbe; miközben ezen elmélkedsz, már meg is főtt a rizs, hozzávetőleg másfél pohárnyi, kétszer ennyi vízben, ki is hűlt, a kezedet már nem égeti meg, úgyhogy előveszed a legnagyobb lábast, amit csak találsz otthon, meg a két nagy doboz joghurtot a hűtőből; megmosod a kezed, mert ételhez csak tiszta kézzel nyúlunk, és lassan, lágy mozdulatokkal, ahogy szeretnéd, hogy a férfi érintsen, belemorzsolod a főtt rizst a legnagyobb lábasba, amit csak találtál otthon, és hozzáadsz másfél doboz joghurtot, kevered-kavarod a masszát a kezeddel, mind az tíz ujjaddal, keveredik a fehér rizs a fehér joghurttal, tapad a tenyeredre, becsusszan az ujjaid közé, ott van mindenhol, egészen a csuklódig, de olyan selymes, olyan puha, nem hasonlít egyetlen kézkrém érintéséhez sem; ha a rizs már annyira magába szívta a joghurtot, hogy kicsit ragacsosnak érzed, mint a tízéves diákigazolványod tokját, akkor tedd félre kis időre pihenni, pihenj te is pár percet, jöhet egy újabb kávé, ha gondolod, vagy tea, de tedd oda a serpenyőt a platnira, kis olajat önts bele, folyjon minden irányba, és legyen meleg, vagy inkább forró, mint a klímaváltozásos napsütés, ami még a légkondicionált irodaházban is elviselhetetlen; tedd bele a fűszereket, a garam masalát, a chilit, az őrölt köményt, a szárított és morzsolt curry levelet, keverd sebesen, hogy oda ne égjen, dobd rá a kesudiót is, keverd, keverd, míg az egész kissé barnás színű nem lesz, valahol az aranybarna és a csokoládébarna között, majd a fűszeres kevercset öntsd hozzá a joghurtos rizshez, hallgasd, ahogy sistereg, sziszeg, amint a forró a hideghez ér; kapj egy fakanalat a kezedbe, elegyítsd a fehéret a barnával, és ha már úgy érzed, hogy a kezedet ismét vonzza a lábas, mint a mágnes, ne hezitálj, ne késlekedj, különben a nap után a hold is lemegy, és éhes marad a család; fúrd az ujjaidat a rizsbe, forgasd, játssz vele, ahogy a homokkal játszottál még gyerekkorodban, amikor sárból építettél várat, most ebédet vagy vacsorát kreálsz, legalább olyan menő feladat, és hidd el, aki csak megízleli, imádni fogja, no nem a sárvárat, hanem a joghurtos rizst; tálald gránátalma rubinpiros magjával, és biztos lehetsz benne, hogy senkinek nem kell majd iránytű, hogy odataláljon az étkezőasztalhoz.
Becz Dorottya írása
A gasztroirodalmi mű forrása: Becz Dorottya weboldala
Kiemelt kép: Vie Studio (Pexels.com)