Azért vagyunk itt, hogy olyan dolgokat csináljunk, amiket élvezünk

Interjú a Virágéknál alkotójával.
tetovált kéz

Papp Virág illusztrátor, handpoke tetováló, a Virágéknál márka megálmodója. Alkotásai nemcsak papíron vagy bőrön, hanem ruhákon és kerámia tárgyként is megjelennek.

Domján Júlia: Ha jól tudom, nem művészeti területen tanultál. 

Papp Virág:Műszaki Egyetemen kommunikáció és média szakot hallgattam. Nem azért, mert óriási vágyam volt ezt tanulni, hanem mert ez volt a B opció. Nem vettek fel elsőre a Képzőművészeti Egyetemre, ami teljesen érthető, ugyanis nem készültem fel rendesen. Nem is tudtam, hogy kell, és azt sem, hogy a felvételi általában többéves projekt. Bennem nem merült fel, hogy majd jövőre újra megpróbálom, mert nem tudtam, hogy így csinálják. Elkezdtem járni az egyetemre, és ott ragadtam.

D.J.: Most viszont szabadúszó vagy. Milyen út vezetett el idáig?

P.V.: Jó változatos (nevet). Miután befejeztem az egyetemet, reklámügynökségnél voltam körülbelül 2 évig. Utána elmentem dolgozni a TYPO Showroom-ba, legalább 4 évig voltam ott. Ezalatt már csináltam a saját márkámat (Virágéknál – a szerk.), de göröngyös út volt addig, hogy pénzügyileg is fenntarthatóvá tegyem. 

D.J.: Szerinted mi a szabadúszás előnye és hátránya?

P.V.: Az előnye, hogy te alakítod, te vagy saját magad főnöke. Hogy úgy játszol az időddel és a pénzeddel, ahogy szeretnél. Viszont ugyanez a hátránya is. Szerintem én soha nem dolgoztam még annyit, amennyit most saját magamnak. Pedig az előző munkahelyeimen is beleadtam mindent. De mivel én vagyok a legszigorúbb magamhoz, sokszor hat és fél napos egy munkahét.

Az interjú végét a Kollektív Magazin oldalán olvashatod. >>

Kiemelt kép: Cottonbro/Pexels.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.