Hullámok
Csak egy sima fehér papír,
kis hajót rajzolok rá,
vitorlást szél és felhők nélkül,
mégis úszik,
vagy a csillagokon repül,
még nem döntöttem el.
Csak egy sima fehér papír,
kis házat formálok rá,
ajtóval a rétre, ablakkal a nap felé,
de belé nem látunk,
hogy kik laknak a szobákban,
csak a ház tudja ezt a titkot.
Csak egy sima fehér papír,
kisfiút és kislányt rajzolok rá,
mosolyra húzott szájat és nagy szemeket,
csodálkoznak a világra,
és ott a ház, rétre nyíló ajtóval,
a hajó hullámra rajzolt vízen.
Üres papírlapokat rajzolok tele,
kivagdosom a házat, a hajót,
a fiút és a lányt,
azt játszom, elhajóznak messzire,
este becsukják házuk ajtaját,
este becsukják házuk ajtaját.
Megjelent: Író Cimborák blog, 2020. szept.23.
Dante lakópark („átkel rajtad az éj”)
Hogy fűzi össze bennem a sors a tégedet
mint nagymama göcsörtös ujjai a csipkefonalat,
nem tudom.
Talán az Isten, vagy elkószált angyala.
A fehér fonalból pokróc készül,
hajnali rétre ráteríti vékony kezed,
hogy elinduljon ez a nap is.
Hogy adja rám parázs köpenyét a sors
mint tanítvány csillogó szemei összekötve veled,
nem tudom.
Biztos az Isten, vagy elkószált angyala.
Munkaruhája az égboltra terül,
moly-lyuggatta szövetdarabon átsüt a hold,
hogy nyugovóra térhessek végül.
Hogy engedheti karjaidat a sors átkarolni
mint fogócskázó gyerekek a Temető felé,
nem tudom.
Ott az Isten, vagy elkószált angyala.
Lépteink, ölelésünk, szavaink, szemünk
teleszögellve hangjával,
hogy érintés nélkül is hozzá tartozzunk.
Megjelent: Spanyolnátha Művészeti Folyóirat 2020/2.
A tengernél (Székelyhidi Zsolt Csurom című kötetére)
Fekete az ég,
a göncölszekér majdnem vizet nyal,
ha felnyúlnék érte, elkapnám a rúdját.
Fekete a víz,
csupaszon vitetem magam a tetején,
utazok a felfordított szekéren.
Vertigo az este, sós lében a test.
Hidegrázós, lúdbőrös a mellem,
kiszúrom az eget, ha hátamra
feküdve csillagot bámulok.
Fekete a levegő,
orrom felszívja a sót, vagy drogként
a mediterrán nyárvéget,
itt nem olyan görcsös a levegővétel,
mint otthon.
Lustán loccsan a víz, kiúszni a bójáig,
nem tovább.
Aztán ki a partra, ólom a derékon,
a göndör szőrökről
csorog a víz, a só bennereked,
mégsem csíp. Pedig nem vagy itt, hogy
A tengernél minden kisimul.
Szerző: Nagy Izabella
Kiemelt kép: Pixabay (Pexels.com)
