Nevezzük az illetőt Tamásnak (és előre is elnézést minden igazi Tamástól az álnévért)! Szóval Tamást egy barátom üzenőfalán ismertem meg. Egyedül vitatkozott két kommentszálon öt másik ember ellen, és esélyt sem adott az ellenfeleinek. Brillírozott, minden kommentre válaszolt, képeket és hivatkozásokat osztott meg. Az igen, gondolhatnánk, az ott a tudós, a magasan képzett szakember, aki nem ad irgalmat a tévedőknek, aki nem egyszerűen oktat, hanem szembesít a valósággal. Tamás túl menő volt ahhoz, hogy veszítsen. Szinte láttad őt magad előtt egy tükörfoncsorozott napszemüvegben a piedesztálon, ahonnan lenéz a mosdatlan tömegekre.

Bemutatkozik Tamás, a szóhuszár

Kettő, összesen kettő problémám akadt Tamással. Az első az, hogy tévedett. Az állítása nemcsak szembe ment a tudományos konszenzussal, hanem még józan paraszti ésszel nézve is abszurd volt. A második az, hogy a közel húsz kommentjében egyetlen hasznos információ sem hangzott el.

Hogy nyerhette meg hamis érveléssel és ekkora fölénnyel mégis a vitát öt emberrel szemben ?

Tamás nem magától írt így. Egy tanult kommunikációs formát használt, ami ellen az interneten elképesztően nehéz védekezni. Tegyük fel, hogy ezt a cikket írástechnikai segédletnek szánom. Tegyük fel, hogy nem utalok arra, hogy külföldön és belföldön embereket oktatnak arra, hogy hogyan kell ezzel a módszerrel embereket befolyásolni, nyilvánosan megszégyeníteni vagy akár szélsőséges esetben megfélemlíteni. Tegyük fel, hogy nem azért írom ezt, mert láttam már a módszert több ismerősöm üzenőfalán, illetve nagy létszámú, nyílt csoportokban. Csak pusztán az oktatás kedvéért elmerengek, hogy talán létezhet ez a kommunikációs forma, és az irónia eszközével szeretném szemléltetni ennek szélsőséges (és sajnos túl mindennapi) megnyilvánulását.

Egy olyan módszertant mutatok be, amit ha esetleg gerillamarketingre, politikai kampányra, összeesküvéselméletek, tévhitek, álhírek terjesztésére használnának, az egyszerre lenne gusztustalanul hatékony ellenünk és… egyszerűen gusztustalan. Még akkor is – sőt, főleg akkor –, ha olyan személyek vagy szervezetek teszik, akiknek az állításaival egyet értek.

A kommunikáció fegyver is tud lenni, és fegyvert fogni a védtelenre mindig undorító.

A kontextus kialakítása

Hogy is működik tehát ez a kommunikációs fegyver?

Az ellenségeidnek – mert hát ugye most egy fegyvert használsz, a fegyver túloldalán az ellenséged van – egyből tudniuk kell, hogy ki vagy: egy „hiteles” ember. Az első mondatodból le kell ennek jönnie. Mi lenne hatékonyabb módszer a bemutatkozáskor, minthogy rögtön megmutatod, hogy te tudod az igazat, míg az ellenségeid nem?

Fogsz egy közismert, mindenki által elfogadott állítást, és kijelented, hogy abszurd baromság, és ezt persze ma már mindenki tudja. Aki számít.

A modorod sem érdektelen természetesen. Minél inkább bennfentesnek tűnsz, annál jobb. Fegyverezd le a hallgatóságodat/olvasóidat rövidítésekkel és nevekkel! Ezzel megadod azt a kontextust, hogy te képzett vagy az idézett szakterületen. Jobb, ha nem mondod ki a szakterületet, mert az értetlenkedéseket vagy kérdést szül. A lényeg csak és kizárólag az, hogy te értesz hozzá.

Kis hiteltelenítés célozgatással

Ténylegesen megcáfolni egy tudományos állítást vagy egy közszereplőt elég babramunka, ráadásul baromira unalmas is. De kit érdekel, hogy mit mondott, ha betámadhatod azt, hogy miért mondta? Mert nyilván érdeke fűződött hozzá. Kezded érezni? Fogd meg szépen az ellenfeledet, és anélkül, hogy bármilyen konkrétumot mondanál, hozd egy ágyba olyan csoportokkal, amiket mindenki utál. Véletlenül se mondd ki, hogy melyik szervezet! Használj fenyegető kifejezéseket, mint szekta, párthoz kötődő szervezet, konzorcium, vállalat stb. El tudod képzelni. Szóval engedd ki a mumusokat! Minél homályosabb az állítás, annál jobb: egyrészt, mert homályos állítást sokkal nehezebb megcáfolnia az ellenségeidnek – ellenség, mert fegyver van nálad, tartod a lépést? –, másrészt mert a homályos állítás egy üres vászon, amire a hallgatóság/olvasóközönség bármit odaképzelhet.

És ez a fontos, mert neked a valódi fegyvered a közönség!

Minden, amit teszel, arról szól, hogy a közönség jól szórakozzon és okosnak érezze magát. Szóval tedd csak hozzá a finom összekacsintást a mumusodhoz. Nem egy szektát szolgál az általad cáfolt közszereplő. Egy BIZONYOS szektát. Ugye mindenki tudja, melyikről beszélek? Nem baj, ha a közönséged két külön tagja két külön szektát mondana erre a kifejezésre, a lényeg, hogy hadd veregessék meg a saját vállukat. Ők is az okos kisebbséghez tartoznak, a tompa, buta többséggel szemben. És azért ért egyet veled, mert „magától is rájött” arra, amit te mondasz. Legalábbis, ha elég arrogáns vagy, és elég ügyesen időzítetted az utalgatást, a közönséged ezt fogja érezni.

Példa: „az Iksz-Ipszilon Polgári Egylet igazából nem egy független jogvédő szervezet, összefüggésbe hozható egy bizonyos szektával”. Ha bárki olyan buta lenne, hogy nem tud magától szektát kitalálni, és rákérdezne, hogy mégis melyikről van szó, csak rakj hozzá egy tetszőleges időpontot vagy helyszínt! Teljesen mindegy, hogy melyiket, csak mindenki ismerje fel. „Az a szekta, amelyik ott volt október 23-án is.”

Most már egyértelmű, hogy gonoszak, nem?

Fenyegesd tovább a tudásukat!

Térj vissza a kontextushoz, amivel kezdtél! Fogj ismert személyeket vagy elméletneveket! Például az üvegházhatás. Tégy rá egy olyan utalást, ami ellentétes az olvasód által ismert tudással – ez zavarba fogja hozni, de rögtön tedd hitelessé is az állításodat a következő módon! Fogj neveket, évszámokat, és rakjál bele elég igazságot ahhoz, hogy ha valaki rágugliz, legyen találat. Teljesen mindegy, hogy milyen találat, úgysem fogják elolvasni. Ha nagyon penge vagy, szakmaspecifikus neveket fogsz mondani, amiket nem is értene a laikus olvasó. Például: „1998-ra az üvegházhatás-elméletet már rég megcáfolták. És mi történt Hendrik Svensmarkkal és Egil Friis-Christensennel a Niels Bohr Institute-tól?”

Tényleg, mi? A kérdés már önmagában izgalmas és sugalmazó, és az elménk gyorsan kitölti a réseket lehetséges megfejtésekkel. És kik ezek az emberek? Úgy mondtad, mintha ismernem kellene őket, biztos nagyon fontosak, csak én vagyok műveletlen. Miért fontos, hogy 1998? A sok információ túltölti az olvasót, akinek a figyelme elterelődik arról a tényről, hogy elhiszi-e azt az állítást, mondjuk hogy az üvegházhatást megcáfolták. És ha rákeresel, a Niels Bohr Intézet eléggé vagány dolog, jó rá hivatkozni.

Szorgalmiként bedobhatsz cikkcímet, amire rá lehet keresni (és vagy alátámasztja az állításod vagy nem). Ha valódi tudományos szakcikk, akkor úgysem érti az emberek többsége – és neked nem a kivételek kellenek, hanem a tömeg.

Akit nem győzöl meg, az az ellenség! Rájuk fogod a fegyvert. Akit meggyőzöl, az a közönség. Csak és kizárólag ők számítanak! Egy ellenség nem hisz neked? Semmi baj, ha legalább kétfős közönséget látsz. És sose feledd: a közönséged nagy része sosem fog megszólalni és sosem fog írni, de ott van és figyel.

Ábrázold a szaktudásod!

Bónuszpontért rakj be egy képet, amit csak szakképzett ember érthet! Lényegtelen, hogy a témáról szól-e. Ezt ismételd meg kétszer-háromszor, különböző állításokkal. Nem baj, ha az új üzeneted nem válaszol az ellened felhozott érvekre, sőt!

Ne felejtsd el: aki nem hisz neked, az az ellenség, és az ellenséggel nem foglalkozunk. Csak és kizárólag a közönség számít!

Véletlenül se próbálj meg válaszolni egy ellenség érveire… Ha komolyan veszed őket, akkor mások azt hihetik, hogy az ellenségeid egyenrangúak veled. Ami nyilván abszurd. Te szakértő vagy, ők pedig nem számítanak.

Ne vedd le a napszemüveget!

Az egész szöveged stílusa legyen magabiztos az arrogancia szintjéig. Éreztesd azt, hogy amit mondasz, az nyilvánvaló, köztudomású, és az a debil, aki nem ért egyet veled. Használj olyan szavakat, amelyek önmagukban nem jelentenek semmit – ezért az állításod nem lesz számonkérhető sem jogilag, sem bizonyítás szempontjából –, de besározzák az ellenségeidet. Például mondd azt, hogy egy „adott vezető elméletalkotónak” – húha, mind tudjuk kiről van szó, ugye? – a bizonyítékaihoz felhasznált adat „számítógépgenerált”. Ugye milyen csúnyán hangzik? Mintha hamisítvány lenne. Melyik kretén hinne hamis adatoknak, ugye?

És ha nem te vagy Tamás?

Mostanra biztos eszedbe jutott legalább egy beszélgetés, amiben találkoztál egy Tamással. Jó eséllyel láttál egy kétségbeesett vitát, vagy talán részt is vettél benne, ahol pontosan tudod, hogy igazad van, de valahogy mégsem megy át. A végén vagy a végletekig felhergeled magad, és egész este ezen fogsz kattogni, vagy már te is kezdesz kételkedni a saját igazadban.

Ha a valóságban találkozol ilyen üzenettel, ne válaszolj rá, és (ha nem vagy tudományosan képzett) ne próbálj meg vele vitatkozni!

Abban a pillanatban, hogy beszállsz a vitába, az előkészített csapdájába mászol. Ráadásul minél többen válaszolnak a felvetésére, annál több ember fogja látni/hallani a beszélgetéseket – tehát igazából emeled a presztízsét, duzzasztod a közönségét. És Tamást a közönsége élteti.

Ez a fajta retorika nagyon könnyen tanulható. Igazából egy jó tanár kezei alatt egyetlen délután alatt be tudod gyakorolni, hogy holnaptól már használd, és egy hét alatt húsz-harminc követőt összeszedj üzleti, politikai vagy vallási céljaid számára. Ráadásul az így érkezett követők elkötelezettek és agresszívek lesznek. Ami ott tartja őket, az az érzés, hogy ők is olyan okosak, mint a prófétájuk. Ha bárki érvelni próbál ellenük, az már megkérdőjelezi az intelligenciájukat, és nyílt támadásnak élik meg. Ettől agresszívek lesznek és ösztönösen, hatékonyan utánozni fogják a módszeredet, miközben maguk is követőket toboroznak. Ezért mondtam, hogy ez a módszer egy fegyver.

Én most annyit tettem, hogy megmutattam neked, hogy a pisztoly létezik. Beszélhetnénk róla tudományosabb igényességgel. Elmagyarázhatnám, hogy az intellektuális álláspontunk identitáskellék, ami csoportalapító paradigma. Beszélhetnénk arról, hogy a nevek, számok, képek gyors felsorolása kognitív túlterhelést eredményez. Kifejthetnénk, hogy az elaborációs valószínűség elmélete szerint kognitív túlterhelés esetén a hallgatóság nem gondolja végig a hallott érveket, hanem úgynevezett „perifériális” jelek alapján dönt arról, hogy melyik beszélő a hiteles, és az arrogáns személyt hamarabb fogadják el hitelesnek, mint a kétségbeesetten érvelőt. Elég szakkifejezést írtam le, hogy akit érdekel utánanézhessen. Amiért nem szeretnék bővebben beszélni erről, az a következő nagyon egyszerű tény: nem számít a szakmai háttér.

A szakmai háttér nem véd meg ettől a kommunikációs technikától.

Megmutattam, hogy van egy pisztoly. Megnézheted, hogy néz ki belülről egy pisztoly. De nem véd meg attól, hogy pisztolyt fognak rád. Hiába tudod, hogy mi köti össze az elsütőbillentyűt a kakassal.

Ha a lövés eldördül, a lövedék elindul, és te egyetlen módon kerülheted el: ha nem vagy a lövedék útjában.

Ezt kétféleképp teheted meg: félreugrasz vagy fedezékbe vonulsz. Félreugrani jelen esetben annyit tesz, hogy nem veszel részt a vitában. Nem eteted a trollt. Nem adsz neki nézettséget és még nagyobb színpadot. A fedezék – ez a nehezebb módszer – a tanulás. Tanulj folyamatosan a világ dolgairól! Légy nyitott, légy kíváncsi! Tanuld meg, hogy hogyan kell állításokat bizonyítani! Olvass retorikát, logikát, olvass egy bevezetőt a tudományfilozófiába és/vagy kutatásmódszertanba!

És sose feledd, hogy minden nap van valaki, aki át akar verni!

Légy szkeptikus és cinikus, ha nagy állításokat hallasz! Ha a téma érint téged és érdekel, nézz utána validálható és etikus forrásból a tényeknek! Ne feledd, a két legfőbb tünete annak, hogy épp átvernek az, ha egy cikket olvasva vagy hirtelen dühös leszel, vagy nagyon reménykedsz! A valódi tudományos állítások gyakran szárazak, adatoktól zsúfoltak, és elsőre nem érthetők – végig kell gondolnod őket, hogy megértsd a jelentőségüket. A legkorrektebb forrásoknál egy név és egy évszám jelzi, hogy ki és mikor mondta az állítást, hogy utána tudj nézni az eredeti forrásnak. Innen ismered fel, hogy valódi, hiteles szakértővel beszélsz.

És őszinte leszek, szerencsém volt Tamással szemben. Utólag szálltam be egy vitába, amiről nem tudta, hogy felbukkanhat ott szakértő. Ha készült volna rám, elárasztott volna cikkekkel, amik talán a témához sem kapcsolódnak, de szakértőként egyenként kellett volna átnéznem őket, hogy reagálhassak rájuk. Neki másfél perc munka Google Scholarról összegyűjteni öt-tíz linket, nekem két-három óra megcáfolni. Ha nem fektetem bele az időt, akkor a tömeg szemszögéből még mindig ő nyert, én pedig csak reklámot és hitelességet adtam volna neki. Ne feledd, a fegyver ellen két lehetőséged van: félreugrani vagy fedezéket keresni.

Gyurics Gergely írása

A kiemelt kép forrása: Nishant Aneja (Pexels.com)