Beszélgessünk a magzattal! A Hidas-Raffai-féle kapcsolatanalízis 1.

Dr. Somkövi Ágnessel az anya-magzat kapcsolatanalízisről beszélgettünk.

A gyermekvállalás tervezése során sok könyvet olvastam a témában, így került a kezembe Hidas György, Raffai Jenő és Vollner Judit közös írása, a Lelki köldökzsinór – Beszélgetek a kisbabámmal című könyv. Amikor legnagyobb lányommal végre várandós lettem, Dr. Somkövi Ágneshez kezdtem el anya-magzat kapcsolatanalízisre járni. Ki is Ő, és mi is pontosan az anya-magzat kapcsolatanalízis? Ez az interjú egyebek mellett ezeket a kérdéseket válaszolja meg.

Fotó: Dr. Somkövi Ágnes

Dr. Somkövi Ágnes, Raffai Jenő özvegye, tüdőgyógyász, homeopata, anya-magzat kapcsolatanalitikus. Tíz évet dolgozott kórházban. 2003 óta foglalkozik alternatív gyógyászati módszerekkel a tüdőgyógyászat mellett. Először homeopátiával kezdett el foglalkozni, aztán anya-magzat kapcsolatanalízissel.

Utóbbival úgy került kapcsolatba, hogy a módszert férje, dr. Raffai Jenő és férjének kiképző pszichoanalitikusa, dr. Hidas György dolgozták ki. Gyakorlatilag ott, Ágnes mellett alakult ez az egész módszer, és amikor magánpraxisban kezdtek el közösen dolgozni a férjével, akkor tőle tanulta az anya-magzat kapcsolatanalízist. Amikor Raffai Jenő megbetegedett, majd elhunyt, Ágnesnek egyrészt sok kismamát át kellett vennie hirtelen, másrészt úgy érezte, hogy mindent meg kell tennie, hogy maga a módszer ne tűnjön el. Emiatt nemcsak a praxisban tartotta meg a módszert, hanem nagyon fontos volt számára az is, hogy a magyarországi képzés is újrainduljon.

A magyarországi képzést 2012-ig, dr. Hidas György haláláig Hidas doktor és kolléganője, Müller Zsófia vezették. Raffai Jenő a külföldi kapcsolatanalitikusokat képezte. Miután 2015-ben meghalt, valahogy a magyarországi képzés is talaját vesztette. Ágnes ezt indította újra 2018-ban Hadházi Éva PhD kolléganőjével, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít, pszichológus, egyetemi docens, Hidas doktor tanítványa. Nagyon fontosnak tartják, hogy együtt tudnak dolgozni. Éva Hidas-tanítvány, Ágnes Raffai-tanítvány, így a módszer mindkét kidolgozójának gondolatai, módszerei együtt tudnak megjelenni a képzés során.

Ágnes jelenleg magánpraxisban dolgozik. A tüdőgyógyászat a posztcovid miatt sok esetet hozott, és sokan azért keresik fel, mert úgy tud alternatív módszereket nyújtani, hogy mellette az akadémiai orvoslás szabályait is ismeri, betartja. A gyógyítás mellett mindig is nagyon fontosnak tartotta a prevenciót.

A homeopátia felé is azért indult el, mert a prevenciót különösen hangsúlyosnak tartja. Hivatalosan a homeopátiát nem gondolják prevenciós módszernek, de olyan szempontból mégis igaz, hogy azok az emberek, akik gyerekkorban homeopátiás szereket kaptak az egyszerű kis gyerekbetegségekre, azok felnőtt korban másképp küzdenek meg egészségügyi gondjaikkal.

A homeopátia kérdéssora nagyon sok önreflexiót feltételez:

  • Hogyan fáj?
  • Hol fáj?
  • Milyen típusú ember vagyok?
  • Mi fontos nekem?
  • Mi kevésbé fontos?

Ez egyrészt az önismeretet támogatja, másrészt az anyukák, apukák másként, értőbben fordulnak gyermekeik felé a kérdések hatására.

A prevenció még korábbi lehetőségét adta az anya-magzat kapcsolatanalízis.

Ha a kapcsolatanalitikus a családdal már úgy tud foglalkozni, hogy a baba még magzatként van az anyukában, akkor nagyon sok olyan problémát felszínre tudnak hozni, amit lehet, hogy az adott helyzetben, a várandósság idején nem tudnak megoldani, de tudatossá válik, és akkor erre jobban odafigyelnek a későbbiekben is a kismamák.

Ennek a folytatása volt, hogy Ágnes 2018-ban elkezdte a családterápiás képzést, mert azt látta, hogy végtelenül fontos, milyen családba érkezik a kisbaba.

Az újszülött nemcsak egy szűk családba születik, édesapával, édesanyával, hanem megkerülhetetlenül jelen vannak a korábbi generációk szokásai, elvárásai, traumái is. Ha ezeket a transzgenerációs folyamatokat nem ismerjük, nem tudjuk értelmezni a különböző negatív érzelmek hátterét sem. Így azokat a támogató erőket sem tudjuk összegyűjteni, ami az adott helyzetet erősíteni tudja a jelenben. Az anya-magzat kapcsolatanalízisre jelentkező kismamával történő első interjú – aki szerencsés esetben a párjával együtt tud részt venni –, illetve a homeopátiás beszélgetés alapvető kérdése egyaránt a családi kapcsolatok feltérképezése.

Sz.Á.: Hogyan lesz valakiből kapcsolatanalitikus? Milyen végzettség, előképzettség szükséges hozzá?

Dr. Somkövi Ágnes: Kapcsolatanalízis-képzésre ma Magyarországon pszichológusok, orvosok és perinatális tanácsadók jelentkezhetnek. A perinatális tanácsadó képzés az ELTE-n zajlik. Ezen a képzésen pedagógusok, pszichológusok, orvosok, gyógypedagógusok, gyógytornászok, szülésznők, védőnők tanulnak. A négy félév alatt a perinatális életidő nagyon sok területéről szereznek tudomást. A kapcsolatanalitikus képzés négy féléves, melyet a Semmelweis Egyetem akkreditált. Ezt követi egy szupervíziós félév. Rövidesen végezni fog a második csoport, a harmadik csoport pedig most fog indulni 2022. februárjában. A végzett kapcsolatanalitikusok munkacsoportban tartják egymással a kapcsolatot, ezzel segítik egymás munkáját.

https://pixabay.com/

Sz.Á.: Mi az anya-magzat kapcsolatanalízis?

Dr. Somkövi Ágnes: Itt Magyarországon új dolog az utóbbi évtizedekben, hogy a magzatra mint személyre figyelünk. Jogi oldalról már nagyon régen beszélnek a magzatok védelméről, de ezek általában csak orvosi és jogi kérdések voltak. Arról már korábban is sok szó esett, hogy az édesanyáknak fontos, hogy egyensúlyban legyenek, mert minden pozitív és negatív érzelem hat az ő várandósságukra. Ezt úgy általában tudják az emberek, de azt, hogy milyen módszerekkel lehet megközelíteni ezt a helyzetet, arról már kevesebben tudnak. Egyre több olyan lehetőség van, mely a várandósság támogatását szolgálja. A kapcsolatanalízis attól másabb, mint a többi várandósság-kísérés, hogy itt a babán van a fókusz.

Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy a baba milyen üzenetet tud küldeni felénk. Az édesanyáknak az érzékenységét fejlesztjük erre, hogy vegye azt az adást, ami ott bent történik.

Nem egyszerű dolog, mert lehetnek ott negatív érzések, gondolatok, képek, és azt nem egyszerű látni és elfogadni, hogy esetleg a babánk már odabent valamit nem tökéletesen boldogan él meg, hiszen mi azt szeretnénk, ha boldog lenne. De pont egy ilyen negatív érzet segíthet bennünket abban, hogy segítsük azt a gyermeket, hogy jobban érezze magát a pocakban. Fontos ezt az érzetet kibontani, hogy tudjuk, miből adódik.

Sz.Á.: Hogyan zajlik egy ilyen alkalom?

Dr. Somkövi Ágnes: A legfontosabb az első beszélgetés a kismamával vagy közösen az apukával. Ilyenkor beszélünk a párkapcsolatról, a várandósság körülményeiről, hogyan fogant ez a baba, mennyire volt várt, tervezett, véletlenszerű… Egyre gyakoribb, hogy valamilyen orvosi segítséggel fogan a baba, például lombikbaba.

Ezen a beszélgetésen van lehetősége elmondani a kismamának, hogy tulajdonképpen miért jön kapcsolatanalízisre. Az egyik motiváció a kapcsolatanalízisre, ha valamilyen félelme, vesztesége van a kismamának. Ilyenkor elmondhatja mindazokat a tényezőket, amitől meg akarja óvni a babáját. A másik motiváció: jobban megismerni az új családtagot. Az egyik hozadéka lehet a kapcsolatanalízisnek, hogy ha én már magzatként ismerem ezt a gyermeket, akkor könnyebben tudok vele bánni születése után. Egész egyszerűen nem egy idegen fog a kezembe pottyanni, hanem már tudom, hogy mit szeret: a hideget, a meleget, a társaságot, az elvonulást. Az egymásra hangolódás folyamatos kell, hogy legyen.

Az összes többi alkalom azzal a kérdéssel kezdődik, hogy mi történt, mióta utoljára találkoztunk. Itt el lehet mondani röviden, hogy mi történt, tudniillik az aktualitások nagyon befolyásolják, hogy a relaxációban mi történik.

Utána relaxáció történik bevezető szöveggel, ami segíti a kismamát, hogy a saját testére, a méhére, a babájára hangolódjon.

Azt kérjük a kismamától, hogy minden érzést, amit tapasztal, próbáljon hangosan kimondani. Minden érzékszervünket be lehet ilyenkor vetni. Tehát láthatunk képeket, érezhetünk illatokat, tapintásokat, hideget, meleget, vagy hangokat is lehet hallani. Lehet beszélgetni a babával, a baba beszélgethet velünk. Ha ezeket a kismama kimondja, akkor sokkal valóságosabbnak is tűnik. Mindig arra biztatjuk a kismamákat, hogy higgyék el, amiket látnak, éreznek, mert ezek valamilyen módon a babával való kapcsolatukkal hozhatóak összefüggésbe. Ha lila tehenek szállnak az égen, annak is van valami üzenete. Lehet, hogy csak a lila, lehet, hogy csak a tehén, és lehet, hogy csak az, hogy valami száll a levegőben, de pont az előzetes beszélgetésekből tudjuk már kötni valamihez.

Nagyon fontos, hogy a kismama hányadik hétben van a relaxáció során. Nagyon gyakran megjelennek azok az érzetek, amik a babának a fejlődési fázisával kapcsolatosak. Pont akár Áginál, ezek az előző relaxációnál az átlátszó, állandó változó formák voltak. Egy kora várandósságban a kapcsolatanalízis érzetei nagyon leképezhetik az anatómiai szituációt. Tudjuk azt például, hogy a 26. héten nyílik a baba szeme. Gyakran ebben az időszakban kezd fontossá válni a látás, ami nagyon furcsa, mert tudjuk, hogy a babák már a bőrükkel is érzékelik a fényviszonyokat. Még a vakon született embereket meg is lehetne tanítani látni a bőrükkel. Képesek vagyunk rá. De mégis ennek a szervnek a kifejlődése hoz egyfajta más élményt a kapcsolatanalízisben.

Nagyon-nagyon fontos, hogy az egész élményvilág alapja a testérzet.

Amit én fantáziának gondolok vagy kitalált dolognak, annak az alapja mindig az a testérzet, amit ott belül érzek. A testérzetek magzati korunktól kezdve velünk vannak. Ez az időszak még a nonverbális, a beszéd előtti időszakra tevődik, ezért akkor, ott, bizonyos helyzetekre nincs megfelelő szó. Nem tudom elmondani, de attól még érezhetem, hiszen én is voltam ugyanolyan helyzetben, mint a saját magzatom, és ilyenkor jelenik meg egy kép vagy egy történet.

Például: kellemesen fújja a szél az arcomat. Ez egy testérzet, egy jó érzés, ami a baba érzetét tükrözi, de nem tudom egy szóval kifejezni, ezért egy képpel, egy történettel fejezem ki. Ugyanígy a kapcsolatra sincsenek szavaink. Az anya és a baba repülhetnek együtt, úszhatnak együtt. Együtt sok mindent tudunk csinálni, vagyis hasonlóan érezzük magunkat, össze vagyunk kötve a mozgásban, az érzésekben. Ezért szoktam mindenkit arra biztatni, hogy higgye el, amit ott lát, vagy érez, mert az a testéből jövő üzenet, csak néha bonyolultan lehet kifejezni.

Az is lehet, hogy néha csak azt látja az ember, hogy harmónia van, béke van. Vannak kismamák, akik nagyon szép képeket látnak, színesben látnak, történeteket látnak. Ezek nem feltétlenül pozitívak. Lehetnek negatívak, de ezeket is képekben látják. Más kismamák érzetekről számolnak be. „Azt érzem, hogy a baba kíváncsi”, de ehhez nem tartozik kép. A kapcsolatanalízis minősége nem mérhető abban, hogy a kismama hogyan érzékeli a baba jelenlétét, a kapcsolatot. Ez csak arról szól, hogy a kismamának milyen egyéb képessége van. Mennyire tud képben látni, mennyire tudja kifejezni az érzéseit. Az érzés, a történet mindenképpen ott van. Lehet, hogy egy olyan kapcsolatanalízis sokkal mélyebb kötődést tud létrehozni, ahol alig beszél a kismama, de nagyon mélyen átéli a helyzetet a kisbabával, mint aki egy gyönyörű történetet mesél el. Nem ítélhető meg a hatásossága és eredményessége ezek alapján a kapcsolatanalízisnek.

https://pixabay.com/


Ez változik is. Ahogy nő a magzat, neki is más lesz fontos. Először a saját fejlődése a legfontosabb, ez leköti az energiáját, a figyelmét, és csak egy idő után lesz fontos a külvilág. Ameddig az energiát abba kell beletenni, hogy kezeket, lábakat és belső szerveket növesszen, addig csak az lesz fontos, hogy ebben valaki támogassa, de nem feltétlenül akar vele beszélgetni.

Amikor már kifejlődik minden tagja – és középidőben a tágas anyaméhben mozgolódik, bukfencezik a baba –, akkor elkezd ismerkedni a belső környezettel, a köldökzsinórral, a méhlepénnyel, a méhfallal. Ultrahang-vizsgálatokból tudjuk, hogy a magzatok simogatják, szopogatják a köldökzsinórt, belülről simogatják a méhfalat, hogy a saját ujjukat vagy lábujjukat szopják. Ekkor kezdenek a mama felé is fordulni, mert ekkor már elkezd fontos lenni a külső világ.

A vége felé, a 36. hét körül, amikor már elbúcsúzunk ettől a helyzettől – szűkössé válik a tér –, már csak egy adott helyzet lesz kényelmes (a törzsfejlődés adja, hogy próbálunk fejjel lefelé fordulni, mert az a legoptimálisabb), onnantól kezdve megint egy befelé fordulást lehet megfigyelni, ahol a baba már sokkal inkább saját magára figyel: már belsőleg próbálja megélni azt, hogy innen el kell köszönni. Nem feltétlenül érzi rosszul magát, de érzi, hogy korlátok közé van már szorítva. Ilyenkor megint más üzenetek jönnek a magzattól.

Emellett, ha a kismama időszakait is nézzük, az is érdekes tud lenni. Az első időszakban vannak a testi tünetek. Jó esetben semmi, de akár nagyon súlyos hányás is lehet. Általában fogynak a kismamák, mert ennyi energiát emészt fel az, hogy a kisbaba fejlődjön a hasukban. Emiatt nyilvánvalóan egészen mással foglalkoznak a kismamák a várandósság első harmadában.

A középidő jó idő, hiszen itt energiák szabadulnak fel. Ezt az energiát már sok mindenre fel lehet használni, ilyenkor nagyon jó kapcsolatot lehet kiépíteni a babával.

Az utolsó időszakban már minden nehezebb, ekkor a kismama is másként éli már meg a mindennapokat.

Ez a kilenc hónap gyönyörűen ki van találva. Pont ez segíti a kismamát, hogy az elején pihenjen, az energiáit belülre fordítsa, hogy a babát növessze, az utolsó időszakban pedig az elköszönést segíti, mert az a nagy has már nem annyira komfortos.

Sz.Á.: Jelenleg a harmadik babámmal vagyok várandós, így saját tapasztalatból is tudom mondani, hogy nemcsak minden várandósság, hanem minden alkalom is teljesen más az anya-magzat kapcsolatanalízis során. Azt gondoltam, hogy a harmadik várandósság során már nem fogok új dolgokat megtudni a testemről és a magzatomról, de már az első alkalommal be kellett látnom, hogy bizony ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Nagyon örülök, hogy eddig is volt, és most is van lehetőségem az anya-magzat kapcsolatanalízis segítségével jobban megismerni a gyermekemet. Sokkal nyugodtabb vagyok így a várandósság alatt, hiszen tudom, hogy minden rendben van a babámmal, de ha valami probléma adódna, akkor is hamar jelezné felém.

Az interjút készítette: Szabó Ágnes

Az interjú második része augusztus elsején várható! Beszélgessünk a magzattal 2. A Hidas-Raffai-féle kapcsolatanalízis

Kiemelt kép: https://pixabay.com/