Hackeld meg az agyad: légy te is dopaminmester!

Ha megértjük, hogyan motivál minket a dopamin, a kudarcból sikert és boldogságot nyerhetünk.
agy hacking

A boldogsághormonként is ismert, testünkben termelődő molekula mindkét jelátviteli rendszerünkben, a hormon- és idegrendszerünkben is fontos szerepet tölt be neurotranszmitterként. De miért gondolják úgy az idegtudósok, hogy a dopamin a legértékesebb biovaluta?

Hormonok irányítása alatt

Az emberiség egyik fő jellemzője a kalandvágy, a vágy a felfedezésre. James T. Kirk, a USS Enterprise űrhajó kapitányának szavaival: eljutni oda, „ahová még ember nem merészkedett”. Nos, ez igazából dopamin kérdése. Tudósok azt tesztelték, hogy miként reagál egy patkány, ha mesterségesen lecsökkentik a dopaminszintjét. Míg „normális” társa örömmel eszegetett és kutakodott, addig dopamincsökkentett társa csak eszegetett, és esze ágában sem volt akár fűszálat is keresztbe tenni.

Ez a kísérlet is bizonyítja, hogy a dopamin (C8H11NO2) felelős a motivációért és a vágyakozásért. Hajt minket, hogy alkossunk, építsünk, kísérletezzünk, küzdjünk, törekedjünk, tehát hogy olyasmit érjünk el, amit korábban nem. Másik fontos szerepe, hogy értékmérőként viselkedik rövid és hosszú távon egyaránt. Sikereink és bukásaink ugyanis le is csapódik bennünk: ha kevés dopamin szabadul fel az agyunkban, pocsékul érezzük magunkat, míg kisebb és nagyobb diadalmak az egekbe röpíthetnek minket.

Ha megértjük, hogyan hat közérzetünkre és viselkedésünkre a dopamin, és miként szabályozhatjuk mennyiségét, hangulataink uraivá válhatunk, sőt hatékonyabb és boldogabb életet élhetünk.

Értsük meg a dopamint! Kép: Mohamed Hassan (Pixabay)

Meg kell látni a küzdelem szépségét

AA motivációnak két forrása van: a cél és a célhoz vezető út. Dr. Andrew Huberman idegtudós szerint „ha a győzelmet jobban ünnepled, mint a küzdést a cél felé, azzal ráállítod magad a bukáshoz vezető röppályára”. E kijelentésének első fele arra vonatkozik, hogy a küzdelem (igyekvés, törekvés, próbálkozás) eleve dopaminfelszabadulással jár. Buddha úgy fogalmazott, hogy „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” Jankovics Marcell rajzfilmrendező szerint „A küzdelem maga az öröm.” Egy testépítős óriásplakáton pedig a következő szlogen volt olvasható nemrégiben: „Az utat is nézd, ne csak az eredményt!”

A hajsza felvillanyoz.

A célhoz vezető út pedig a vágy kijelölését követő tettsorozat, cselekvő törekvés. Például a vadászat célja a préda elejtése. Ez az aktív törekvés energiabefektetést igényel, de energiát is ad. A tervezés, rákészülés, üldözés stb. önmagában ad egy jókora adrenalinlöketet (az adrenalin pedig dopaminból jön létre). Az eredményes vadászathoz kíváncsiságra, leleményességre, alkalmazkodásra, sokszor csapatmunkára van szükség, tehát nyitottá és találékonnyá tesz. Fejleszti az akaraterőnket, a kitartásunkat. Jó és rossz, tehát minden szempontból hasznosítható tapasztalatokat ad. Egyszóval a célhoz vezető, küzdelmes úton nagyon sok minden történik: ünnepelni lehet az apró sikereket, hasznosítani a kudarcok tapasztalatait, értékelni az élményt és a tudást, amit ad. Dopaminnyelvre lefordítva: magából a küzdelemből sok-sok dopamint nyerhetünk.

A célhoz vezető út. Kép: Mohamed Hassan (Pixabay)

Ne függj rá a célokra!

Mire gondolhat Dr. Huberman, amikor azt mondja, hogy a győzelem túlértékelése bukáshoz vezet? Ha valamiről azt gondoljuk, hogy csodálatos lesz, ám amikor megvalósul, csalódást kelt, az egy dopaminpredikciós hiba, ami a dopamin alapszintjének csökkenését eredményezi. Azaz a lehangoló valóság nemcsak kedvünket szegi, hanem eleve egy rosszabb helyzetből indulunk tovább: a motiváltságunk minimálisra csökken.

Ha a célunk elérése meghozza a katarzist, ez az eufória könnyen csapdává válhat.

Ugyanis ha hagyjuk, hogy felkapjon minket a mámor hulláma, könnyen a cél beteljesedéséhez, a sikerhez kapcsoljuk az örömünket – azaz egy idő után csak az tesz minket boldoggá, ha elérjük a célt. Ez pedig függőség kialakulásához vezethet. Ez nemcsak nem életszerű, hanem a siker tárgya ki is üresedhet számunkra – legyen szó pénzről, hírnévről, kábítószerekről, fényűző nyaralásról stb.

Rabság vagy lehetsőgé? Kép: Mohamed Hassan (Pixabay)

Pihend ki a projekteket!

„Az örömök és a fájdalom elkerülésének folytonos hajszolása előbb-utóbb csak fájdalomhoz vezet” – írja Dr. Anna Lembke, a Dopamine Nation című könyv szerzője.

Bármilyen cél bármilyen eredménnyel is valósuljon meg, utána mindig jön egy kisebb összeomlás, mert az öröm–fájdalom-mérleg két nyelve mindig kölcsönviszonyban van.

Például küzdünk, hogy a cégünk veszteségesből nyereségessé váljon, majd befut a nagy megrendelés. Pezsgőt bontunk, végigünnepeljük a napot, majd másnap reggel felmerül a kérdés: és akkor most folytatódnak tovább a dolgos hétköznapok? De lehet, hogy megtanultunk gitározni csak azért, hogy megnyerjük magunknak szívünk hölgyét, és a szerenádunk után kosarat ad. Most akkor hogyan tovább?

Ha rögtön rávetjük magunkat a következő célra (pl. belevágunk egy újabb nagy, hajtós projektbe vagy csapni kezdjük a szelet az első utunkba kerülő, szingli nőnek), akkor nem adjuk meg az esélyt, hogy az öröm-fájdalom mérleg egyensúlyba álljon. Így hamarosan a küzdelembe vetett idő, energia elveszti motiváló jellegét. A mérleg nyelve fájdalomba mozdul, azaz szépen-lassan érdeklődésünket vesztjük, kiégünk. Ellenben ha várunk pár napot, kicsit regenerálódunk, és utána tűzzük ki a következő célt, az oda vezető út újra izgalmas lesz.

A határ a csillagos ég! Kép: Mohamed Hassan (Pixabay)

Dopaminszintünket tehát a megfelelő szemléletmóddal, tudatossággal szabályozni tudjuk. Ha sikerül a dopaminra mindennapi motivátorként tekinteni, ami végigkíséri a hétköznapi törekvéseinket, és nem egy idealizált céltól várjuk a dopaminlöketet, hatékonyabb és boldogabb lesz az életünk.

Forrás: itt és itt

Kiemelt kép: Mohamed Hassan (Pixabay)

Sós Dóra Gabriella