Gondolatok az írásról

Hogyan lehet elindulni az íróvá válás útján? Egyáltalán érdemes-e? Mindenkinek írnia kell?

Már kisgyerekként szerettem a könyveket, és az volt az elképzelésem, hogy majd, ha nagy leszek, az én könyveim is ott sorakoznak a boltok polcain. Aztán persze ez a gondolat az évek során szelídült, meg hát rá kellett döbbennem, hogy a könyvkiadás és az irodalom nem az a terület, ahol olyan könnyen lehet érvényesülni. Leginkább azért nem, mert szubjektív – nem is lehet másmilyen.

Szóval imádtam olvasni, majd kiskamaszként elkezdtem írni is. Először egy rövid meseregényt írtam, majd jöttek a tinikor témái, teleírtam a word dokumentumokat fanfictionnel, legjobb barátnőmmel pedig történeteket ajándékoztunk egymásnak születésnapok és egyéb ajándékozós ünnepek alkalmával. Az írás így elég korán beépült az énképembe, meghatározta az identitásomat – fontosnak éreztem magam ettől. Magyarból mindig jól teljesítettem, a fogalmazásaim rendre ötösök lettek. A tanárok mindig dicsérték, amit írtam. Úgy éreztem, hogy ha már ennyire mondják, akkor talán értek hozzá, talán foglalkoznom kellene ezzel.

A középiskolai magyartanárom volt végül az, aki biztatott, hogy folytassam az írást. Ő látott bennem valamit, amit én nem. Mindenesetre a zenével felhagytam, és magyar szakra jelentkeztem, hogy tovább pallérozhassam a tudásomat az írásról. 

Kép forrása: Victor/pexels
Magyar alapszak

Azt azért tudni kell, hogy ezen a szakon nem írni tanítanak meg alapvetően (habár ez sem teljesen igaz, ugyanis a szakmai és tudományos nyelvezetet, illetve szövegalkotást maximálisan magunkévá tehetjük), hanem olvasni és szövegeket értelmezni, befogadni. Itt tanultam meg az írás és íróvá válás egyik alaptételét: rengeteget kell olvasni! Utóbbi tevékenységet a szakválasztásomból kifolyólag azt hiszem, maximálisan abszolváltam. És miközben a tudományos munkámon dolgoztam, prózát és lírát olvastam, könyveket cipeltem a könyvtárból ki és be, szép lassan a saját szövegeim is alakulni, változni kezdtek. Hatással voltak rám a művek, amelyekkel az irodalmi órákon foglalkoztunk, hatással volt az írásaimra és a könyvválasztásaimra is. Bevallom, kissé talán sznobbá is váltam e téren. Magyar szakos diplomával már nem tudtam ugyanúgy olvasni, mint az egyetem előtt. Másképp kezdtem el tekinteni a szövegekre, sőt meg is ítéltem őket. Azt éreztem, írni is csak úgy érdemes, ha legalább megközelíti a nagy írók szövegeit. 

Ez nyilván meddő gondolat volt. Hisz nem kell olyanná válni, mint Dragomán, vagy Tóth Krisztina, bőven elég, ha én önmagam tudok maradni. Újat alkotni meg úgysem lehet, hisz előttünk már mindent megírtak. Új szemszögeket, látásmódokat be lehet hozni az irodalomba, de témák tekintetében nincs új a nap alatt. Ezt a gondolatot több fórumon is hallottam, irodalomórákon az oktatóktól, íróktól, irodalomtudósoktól – úgyhogy hamar meg tudtam vele barátkozni, és segített, hogy a közhelyes, megszokott témáimra is másképp tekintsek. Lehet eredetit alkotni meglévő, mások által létrehozott anyagok alapján is!

Kép forrása: pexels/pixabay
Írópályázatok

Ahogy egyre magabiztosabbá váltam az írás terén, úgy kezdtem el novellaíró pályázatokon is indulni – már egyetemistaként. Ezekről tudni érdemes, hogy vannak fizetős és nem fizetős pályázatok. Van, ahol a témát vagy a témakört meghatározzák, de vannak témamegkötés nélküliek is. Én általában utóbbiakat kerestem, mivel sosem voltam jó abban, hogy kötelező témában írjak. Csak úgy megy, ha épp van valami, ami érdekel, ami épp az életemben történt, azonban, ha megmondják, hogy ebben és ebben kell alkotnom, lebénulok. Szeretek szabadon dönteni a témák tekintetében, legfeljebb lesz olyan írásom, ami csak a fióknak fog szólni. 

Voltak sikeres és sikertelen pályázataim, de sosem csüggedtem, ha nem kerültem bele az antológiába. Büszke vagyok azokra az írásaimra, amelyek díjazottak, vagy kiválasztottak lettek, ugyanakkor tudom, az irodalmat nem lehet objektív szempontok alapján megítélni. Emiatt nem okozott soha negatív érzéseket az, ha nemleges választ kaptam. Jó, hogy megpróbáltam, és erre buzdítok mindenkit, aki az írással kacérkodik: pályázzatok, és ne keseredjetek el, ha valami nem sikerül! A fontos, hogy írjatok és küldjetek anyagot! Amit megírt az ember, azt már senki nem veheti el.

Kép forrása: Bich Tran/pexels
Íróképzések

Azt már csak sok pályázás után tudtam meg, hogy léteznek íróképzések, amelyek kimondottan az íróvá váláshoz és a könyvkiadáshoz segítik hozzá az embert, a könyvpiacról, marketingről és önmenedzselésről is hasznos tudást adnak. Magam is részt vettem pár ilyen képzésen a Magyar Íróképző szervezésében. Az Íróképző tanfolyamai azt gondolom, megfizethetők az átlagember számára is, e mellé pedig hasznos információkat és gyakorlati tudást is kapunk. A tanfolyamok különböző tematikák mentén épülnek fel (találunk romantikus regényíró, novellaíró, krimiíró, gyerekkönyvíró tanfolyamokat, de helyesírási, stilisztikai tanfolyamot is – utóbbit elengedhetetlennek tartom azok számára, akik szövegekkel foglalkoznak), általában egy-egy hétvégét kell rá “beáldozni”. Az alaptanfolyamuk a Kezdő írótanfolyam, ezt követi a Haladó írótanfolyam. Táborokat is szerveznek, ahová ismert írókat, irodalmárokat hívnak meg eszmét cserélni. 

A Magyar Íróképző erősen épít a gyakorlati tudás megszerzésére, de a marketing és a könyvkereskedelem, könyvpiac kérdéseit is alaposan körüljárja. Őszintén beszél a kihívásokról, nehézségekről, és eligazít a könyvkiadók és a velük járó költségek tengerében. 

A Magyar Íróképzőn kívül is vannak persze más írótanfolyamok, például a Péterfy Akadémia, amelyet a Péterfy-házaspár hozott létre (Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva). Itt már egy fokkal költségesebbek a képzések, viszont itt hosszabb kurzusokra lehet jelentkezni. Van kezdő, haladó és mesterkurzus, amelyeket online és személyes, egyénre szabott verzióban is tudunk választani. Mivel a házaspár Olaszországba költözött, így a nyári kreatív írás táborukat ott tartják. Péterfy-Novák Évánál terápiás írásra is van lehetőség.

A Werk Akadémián szintén találtam íróképzést, itt olyan neves írók oktatnak, mint Bartók Imre, Kukorelly Endre, Mécs Anna, Spiró György és sokan mások. Ez egy két féléves képzés, amelynek az órái hétköznap esténként vannak Budapesten. Amit talán fontos megjegyezni, hogy itt kimondottan a szépírás a cél!

Kép forrása: Lilartsy/pexels
Írni vagy nem írni?

Én mindenkinek azt javaslom, hogy írjatok! Még ha csak a fióknak is, az is fontos! A terápiás írásnak nem véletlenül lett akkora szerepe és sikere manapság, hisz az írás segíthet traumáink, problémáink és örömeink feldolgozásában. Nem kell, hogy mindenki író legyen, nem kell, hogy mindenki szépirodalmat csináljon, de lelki egészségünk megőrzéséhez nyugodtan tollat (vagy billentyűzetet) lehet ragadni.

Aki pedig az íróvá válás rögös útjára lépne, annak azt javaslom, olvasson, tájékozódjon sokat a kortárs irodalomban, olvasson elmúlt korszakaink irodalmából, legyen kritikus, ugyanakkor magabiztos saját történeteit illetően. No, és ami szintén nem elhanyagolható: ismerjétek jól a magyar helyesírást! Olvassatok utána a stilisztikának, nyelvhelyességnek. Bár az írókat segítik a szerkesztők és korrektorok, saját véleményem az, hogy aki komolyan szeretne irodalmat művelni, annak kötelessége megismernie saját anyanyelvét – amennyire csak lehet. Hisz nagyjaink is ezt tették. Próbáljatok meg íróképzéseket, találjátok meg a nektek legmegfelelőbbet, és keressetek mentort, aki elindít az utatokon!

Jó írást, sikeres pályázást kívánok!

Szerző: Magasházi Virág
Kiemelt kép forrása: Jessica Lewis Creative/pexels

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.