Úgy tudom, hogy a mentalista abban különbözik a bűvésztől, hogy a mentalista természetfeletti képességek illúzióját kelti a közönségben, inkább elmejátékot űz velük, míg a bűvész a szemet téveszti meg számos eszközével. Mennyire járok közel az igazsághoz?
Elég közel jársz, de az a bűvészeknél is nagyon fontos, hogy természetfeletti képességek illúzióját keltsék, csak fizikai síkon.
A bűvész például lebegtet egy tárgyat vagy egy embert a levegőben, a mentalista pedig gondolatot olvas, vagy befolyásolja a gondolatainkat.
Amit a bűvész csinál, az sokkal lehetetlenebb, néha a mentalista nem is törekszik a lehetetlenre, megelégszik a nagyon valószínűtlennel. Például annak az esélye, hogy kitalálom, hogyan töltenél ki egy lottószelvényt nem nulla, de annyira kicsi, ami már elég ahhoz, hogy ámulattal töltsön el. Attól tűnik a mentalizmus természetfelettinek, hogy a modern ember a bűvésztrükköknél tisztában van azzal, hogy illúziót lát, a mentalista mutatványok azonban még éppen beleférnek a világnézetébe.
Neked milyen „természetfeletti képességeid” vannak? Én láttalak borotvapengét lenyelni, az élénk emlék maradt.
Igen, az egy emlékezetes számom, ezenkívül van egy olyan is, ahol egy százas szöget verek kalapáccsal az orromba. Szóval mondhatjuk, hogy az egyik képességem a fájdalomküszöb kitolása. De van, hogy olvasok az emberek fejében, vagy akár én magam ültetek be gondolatokat, hogy azt csinálják, amit én szeretnék. Egyik legkomolyabb, már-már természetfeletti képességem pedig, hogy rá tudom kényszeríteni az akaratomat egy huskyra, de ez nem mindig működik sajnos, csak ha ő is akarja. Akinek volt dolga ilyen kutyákkal, az tudja, hogy ez nagyon nehéz.
Mi az az illúzió, amit különösen nehéz megidézni? Mi az, ami már tényleg a hardcore kategória, és te is csak füttyentesz, hogy „ezt meg hogy”?
Ez igazából nem azon múlik, hogy mit látok, hanem inkább azon, hogy mit nem látok.
Egy-egy varázslatos momentumnak többféle megoldása is lehet. Az, hogy melyik mennyire hardcore, az az előadásmódon múlik. Például ha valaki szabadtéren felrepül 5 méter magasra, és ott is marad a levegőben 2 percig, az hardcore-abb, mintha csak a föld felett 10 centivel lebegne három másodpercig. Az utóbbi időben egyre látványosabbak a bűvésztrükkök: egyre kevesebb a takarás, egyre inkább CGI-effektekhez hasonlítanak füsttel és tűzijátékkal, mintha csak filmtrükköt néznék élőben. A közösségi médián látható trükkök között nagyon sok olyan van, amiről nekem sincs fogalmam, hogy hogyan csinálják!
Múltkor már megbeszéltük, hogy mindketten kutyások vagyunk. Az enyém elég sok trükköt ismer, de a tiéd bűvészsegéd. Hogy vonod be a munkádba, hogyan tanítod be Lupint ilyenkor?
Lupinnal nagy szerencsém van, mert nagyon okos, és szeret is dolgozni. Az ő bűvésztrükkjeit is úgy kell megtanítani, mint a kutyatrükköket, le kell bontani apró mozdulatokra, jutalmazni, ha jól csinálta, és nagyon sokat ismételni. A mutatvány bűvészszakmai részéért nyilván én vagyok a felelős, de a mi duónkat az teszi különlegessé, hogy nemcsak kellékként használom a kutyát, hanem tényleg részt vesz a mutatványban.
Szerinted milyen kvalitások kellenek ahhoz, hogy meggyőző bűvész/mentalista legyen valaki?
Mivel egy előadóművészeti ágról beszélünk, ezért minden kell, amire egy színpadon az embernek szüksége van: jó kiállás, beszédkészség, színpadi mozgás, magabiztosság stb. Ezenkívül, ami a mentalistáknál szükséges, a határozottság, intelligencia, emberismeret, empátia és élettapasztalat. Én magamon azt érzem, hogy most kezdek beleidősödni egy hiteles mentalistaszerepbe. Hiába tanultam meg a technikákat korábban, ha nem értem és érzem, hogy milyen élethelyzetben van egy adott ember, akkor nem fog működni a gondolatolvasás.
Sokszor már gyerekkorban kiütközik, hogy kinek mihez van tehetsége. Nálad hogy mutatkozott ez meg?
Körülbelül hétéves lehettem, amikor édesapám hozott nekem egy bűvészdobozt egy külföldi útjáról. Mivel nem volt benne magyar nyelvű leírás, ezért ő tanította meg a trükköket, amiket maga is csak épp akkor tanult. Lenyűgözött, hogy egy ilyen „titkos” tudással lehetséges a mágia illúzióját kelteni. Valamiért nem untam meg olyan hamar, mint sokan mások, akik szintén kapnak bűvészdobozt gyerekkorukban. Újabb trükköket vettem, és jártam bűvészszakkörre. Aztán tinédzserkoromban alább hagyott a lelkesedés, és felnőttként vettem újra bűvészkelléket a kezembe, a Tökéletes trükk című film hatására.
Ezek szerint léteznek bűvészszakkörök. De hogy indultál el ezen a karriervonalon?
Én – leszámítva az általános iskolai bűvészszakkört – teljesen autodidakta módon kezdtem bűvészetet tanulni, de miután csatlakoztam egy budapesti bűvészklubhoz, minden sokkal egyszerűbb lett. Ezt is személyesen, valaki mástól a legkönnyebb megtanulni, mint oly sok mindent. Valamiért itthon nem találtam meg azt, akire mesteremként tekinthettem volna, így főleg külföldön fejlesztettem magam előadóként. Skóciában és Angliában tanultam fizikai színházat és utcai cirkuszt, Budapesten pantomimet, végül Svédországban sikerült ösztöndíjat nyernem egy három hetes egyetemi bűvészképzésre, ahol a szakma legnevesebb előadóitól tanulhattam.
Gondolom, néha neked sincs kedved színpadra állni, reflektorfénybe kerülni. Mi a trükköd ilyenkor, hogy mégis a megfelelő mindsetbe kerülj?
Nincs igazi trükköm, igyekszem olyan helyzetbe hozni magam, hogy már ne legyen visszaút, és az évek során elfogadtam, hogy a lámpaláz okozta rosszullét összes formája oké, legyen az gyomorgörcs, izzadás, kiszáradás vagy hányinger.
Bűvészként showmannek is kell lenni, és nagyon változatos perszónákat fejlesztenek ki az egyes előadók. Te miképp definiálnád a saját stílusod? Azt láttam a honlapodon, hogy „stand up mentalista” – ez pontosan mit takar? Milyen összetevői vannak egyáltalán egy stílusnak (öltözet, beszédstílus, eszközök stb.)?
A stand-up mentalista akkor jött, amikor elkezdtem stand-up comedy estekre járni, ahol ötvöztem a stand-up comedyt a mentalizmussal. Törekszem az egyediségre, ha pl. egy trükköt itthon több előadó is csinál, akkor én inkább kiveszem a programból. A stílusom az évek során folyamatosan változik, ahogyan én magam is. Szeretem az extrém, meghökkentő trükköket, mint pl. a pengenyelés, és szeretek olyan ruhákat felvenni, amiket más nem venne fel. A punk stílus például határozottan közel áll hozzám, de az a baj az öndefiniálással, hogy fogalmam sincs, ebből mi és hogyan csapódik le a nézőnek. Végeredményben pedig csak ez számít.
Biztos neked is vannak különleges pillanataid a közönségeddel. Olykor te is bakizol, vagy meghatódsz valamin, esetleg kellemetlen helyzetbe hoznak vagy meglepnek valamivel. Mesélsz nekünk egy-két emlékezetes sztorit?
Az egyik legmegdöbbentőbb nézői reakció egy ötvenes úrtól jött egy jótékonysági gálán, aki annyira meglepődött, amikor sikerült a trükk, hogy megpofozott. Aztán egyből meg is ölelt, de azért eléggé meglepett. Olyan is előfordult, hogy valaki elaludt, miközben borotvapengét ettem, és persze bakiztam is rengetegszer. Ezeket a legtöbb esetben nem is veszi észre a közönség, de van, hogy teljesen nyilvánvaló, és nem nagyon lehet mást tenni, minthogy azt mondom: „akkor most jöjjön a következő trükk”. De volt, aki a műsorom után tudta meg, hogy terhes, és ezt az én mágiámnak tulajdonította, és olyan is, hogy gondolatolvasás közben én jöttem zavarba, annyira személyes gondolatokat osztottak meg velem.
Szoktál random, hétköznapi embereket megviccelni civilben? (Pl. kalauzt a vonaton vagy anyóst vasárnapi ebédkor…)
Az utóbbi időben – talán részben a karantén miatt – ilyenre nem került sor. Az elmúlt években igyekeztem az előadói énemet a színpadon hagyni, de mostanában újra vonz, hogy hétköznapibb, informális szituációkban is varázsoljak.
Ha hirtelen idevarázsolnék neked egy láda pénzt, és azt mondanám, „Balázs, rakj össze egy felejthetetlen műsort, bármi belefér”, akkor milyen irányba indulna el a gondolkodásod? Milyen lenne a nagy műsorunk?
Egy ideje már a nagyon személyes, nagyon intim műsorok vonzanak, ahol a trükkökkel történetet lehet mesélni. A bűvészetben nagyon fontos a fizikai közelség: minél közelebb vannak a nézők a bűvészhez és a trükkhöz, annál hatásosabb számukra a mutatvány.
Úgyhogy a nagy műsorunkban a pénz nagy részét biztos kivetítőkre és kamerákra költeném, hogy a nézők azt érezzék, ott vannak közvetlenül mellettem, mindent látnak, és semmiről nem maradnak le.
Ha egy gyereket érdekel ez az irány, akkor mit tanácsolnál neki, mit kezdjen el mihamarabb fejleszteni, hogy gyakoroljon?
A kézügyességét és a bűvészgondolkodást. Most már az interneten rengeteg anyag fent van, alaptrükköket és kézügyesség fejlesztő gyakorlatokat már magyarul is el lehet érni. Szerintem mindenképp ezekkel érdemes kezdeni, hogy kiderüljön, akar-e valaki több időt és energiát rááldozni erre a műfajra!
Gyertyán Balázs Instagramja
Gyertyán Balázs Facebookja
Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella
