Egyszer, hajnalhasadtakor azon kaptam magam, hogy megint a szokásosat álmodtam: egy versenyben veszek részt, és egy órám van rá, hogy megfőzzek egy ételt abból, amit a konyhában találok. (Kicsit rá voltam kattanva akkoriban a Masterchef Australia sorozatra, és gyakran képzeltem bele magam az amatőr szakácsok helyébe. Egyébként ebből a korszakomból még tudok nektek más kreatív projektet is mutatni, konkrétan egy nyolc hetes kihívást: Három random hozzávaló)
Félálomban továbbvittem a gondolatot: mi van a hűtőben/spájzban, amit ma mindenképp fel kellene használni? Kivetett magából az ágy… Épp napkelte volt, ekkor jön a legjobb ihlet. Felsorakoztattam magam előtt a választékot, és nekiálltam rendszerezni:
Fő hozzávalók:
- padlizsán
- füge
- alma
- túró
- lilahagyma
A redukcióhoz:
- bodzaszörp
- fahéj
- szegfűszeg
- szegfűbors
Díszítéshez:
- mogyoró
- lenmag
- ánizs
Egyéb:
- marokkói citrom (sóban tartósított biocitrom)
Egy ételnél nemcsak az íz számít, hanem a koncepció és a külalak is. A köralakú tálalást már régóta ki akartam próbálni. Szeretem, ha valami nincs túlbonyolítva, egyszerűen csak szép. És tudom, hogy hajlamos vagyok kifelejteni ezt-azt, így nem árt előre megtervezni, mi és hogy kerül a tányérra. Ilyen kis vázlatokat szoktam összedobni puskának:
Az elképzelés tehát az volt, hogy a padlizsán és a túró adják a sós komponenseket, és ezt ellentételezi majd a füge és az alma. A végeredmény így egy érdekes, összetett ízkombináció lesz majd. A többi pedig adódott magától, ahogy vitt az ihlet.
Épp egy BBQ-szakácskönyvet fordítottam akkor, miközben a szakácsvizsgámra is készültem, így gyakorlatoznom kellett. A padlizsánt és az almát egy illatos redukcióval locsoltam meg sütéskor (bodzaszörp, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors).
Az ánizst magról neveltük, mellette nem sokkal ott a gyömbérünk is. Termésük itt az erkélyen nemigen lett, de a növények gyönyörűek voltak. Amit meg tudsz termelni magadnak, azt tedd meg; már a kísérletezés is egy igazi kaland tud lenni.
Fontos, hogy az ételbe csak olyan kerüljön, amit jó étvággyal tudunk megenni. A házi túrót, az édes fügét és a lilahagymát is ajándékba kaptuk a szegedi édenből. Minél több ilyen házi hozzávalóra tesztek szert, annál jobb!
*Tudtátok, hogy a szegfű, a fahéj és a gyömbér a régi magyar konyhaművészet alapjául szolgált? Olvass el pár autentikus, több száz éves receptet, ízes magyar nyelven! Eleink ételei: Főzd amint illik, jó lészön!
A tányérra még mogyoró és lenmag került, mert nemcsak az alapízeket kell szerepeltetni, hanem a textúrákat is váltogatni kell. És szerintem a ropogós elem nélkülözhetetlen. Emellett van egy kis kattanásom a magvakra, úgyhogy szinte mindenbe teszek, ha tudok.
Alap, hogy az alapízeknek jelen kell lenniük. A túróba csak marokkói (azaz sóban tartósított, Gergő-féle) citromot és friss ánizst kevertem. A fügét nyersen hagytam, mert szuperédes volt így is. A padlizsán és az alma grillezve készült, ott megjelent egy kis olívaolaj, balzsamecet, só, bors is.
Mondanom se kell, hogy mire befotóztam az ételt, már szinte kihűlt. Ennél a fogásnál ez most pont nem annyira számított, de épp ez az, amit a képernyőn keresztül például nem érez az ember, amikor egy főzőversenyt néz. Szóval ha az ételetek befotózására készültök, ne csak a fényviszonyokat vegyétek figyelembe, hanem azt is, hogy a kreatív projekt végére az ételetek is élvezhető legyen, és teljes pompájában fogyaszthassátok el, megbecsülve az ételt magát és magatokat is.
Főzzetek, alkossatok ti is!
Sós Dóra Gabriella írása
A képek a szerző tulajdonát képezik.
