vinyl hania rani esja

Az idei nyár ismét mozgalmasan, lendületesen és élménydúsan telt. Ismét. Hosszú évek után most lett ennek a szónak igazán nagy jelentősége.

Mielőtt egy országhatárral módosult volna a lakhelyem – idén augusztus 25-én volt ez pontosan 7 éve –, a nyári programjaim jellemzően a természetes véletlenszerűség erejével szerveződtek, és emiatt kimondottan szerencsésnek érzem magam, mert egészen különleges módon ezek a történetek mindig a lehető legjobban alakultak. Az utóbbi időszakban viszont ennek már az ízét is kezdtem elfelejteni.

A tavalyi és az idei év rengeteg változást tartogatott számomra. Töményen sok hasznos tapasztalatot, komoly tanulságokat és persze új útvonalakat, evidenciával párosult harmonikus élményeket is. Bár voltak igen nehéz pillanatok, melyeknek a feldolgozása kimerített testileg és lelkileg egyaránt, mégis azt kell mondanom, így van ez rendjén;

hiszen amíg feladataink vannak, addig fejlődésre is van lehetőségünk.

Ez a nyár talán épp a nagy változások ellenpontjaként egy régről ismert, jól bevált rendszert hozott vissza. Az így eltelt bő két hónap ismét valódi felüdülés, színtiszta harmónia volt számomra. Nem kell sokat elmélkedni rajta, hogy felfedezzem; ami ennyi idő után visszatér az életembe, annak feladata és helye van a jelenben is.

Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy az életemet sűrűn, szövevényesen átjárja a zene. Legyen szó kiegyensúlyozott és boldog vagy felbolydult és marcangoló időszakokról, mindegyikből rögzülnek zenei emlékek.

Ehhez hozzájárul persze az is, hogy talán a megszokottól kissé eltérő zenehallgatási szokásokkal rendelkezek. Például hajlamos vagyok órákon keresztül vagy olykor heteken át ugyanazt az albumot fülelni. Bár ez végtelenül unalmasnak tűnhet, mégis olyasfajta szorosabb kapcsolatot és koncentrációt eredményez, melynek következtében minden egyes meghallgatás során – akaratlanul is – újabb részleteket fedezek fel. Minden alkalom tartogat valami új élményt, új színt, amivel szembesülhetek. Zenében is. Gondolatban is.

A tökéletességet elérni nem, de megközelíteni lehetséges. A művészet is erre törekszik. A zene is. Érzések, gondolatok, hangulatok lehetséges legtökéletesebb átadására.

Sokszor olyan egyszerűnek tűnik, amit hallunk. Vagy csak egyszerűen magától értetődőnek. Így nem is szükséges elmélkedni rajta, hiszen beleilleszkedik a pillanatba. Könnyedén felfedezzük szerkezetét, jellemzőit és bátran kijelentjük, hogy ismerjük. Pedig van valami, amiről csak ritkán beszélünk, mégis mindvégig meghatározza, befolyásolja gondolatainkat; ez pedig az érzés, ami bennünk van, és ami ösztönösen formálja a zenét, illetve a zenéről alkotott szubjektív véleményt, konkrét zenei érzetet.

Ahogy a bennünk cikázó érzések is folyton változhatnak, ugyanígy a hangokról formálódó érzetünk is. Csodálatos lételeme ez a művészetnek. Olyan tényező, amivel mindenki rendelkezik, és amiről alig vagy olykor egyáltalán nem beszélünk, mégis mozgalmassá, élővé teszi az alkotásokat. Képes újat teremteni és a már meglévőt újraalkotni. Időbeli és illékony, mégis általa akár egész életünkre vonatkozó élményeket rögzíthetünk. Ami pedig talán a legszebb, hogy zene és érzés kölcsönösen formálják egymást.

Az elmúlt pár év érzésekben gazdagon telt. Sűrűn menekültem zenehallgatásba a saját érzéseim elől vagy épp azok megértéséhez. Ilyenkor többféle zenei irányzat szerzői, előadói is jól megférnek egymás mellett, attól függően, hogy épp mivel foglalkozok. Közülük most Hania Rani kortárs zeneszerzőt emeltem ki pár felvétellel és a körvonalazott hangulatélményekkel.

Hania Rani zenéivel akkor találkoztam először, amikor a rám nehezedő feladatok a tehetetlenségérzet felé sodortak volna. A YouTube-on az előzetes kereséseim alapján egy automatikusan generált lejátszási listán jelent meg az egyik felvétele. Akkoriban szükségem volt olyan csendre, amiben a saját gondolataimat meghallhatom. Az ő zenei világa pedig pont ezt a csendet jelentette számomra.

Ha kicsit jobban figyelünk, az emberi lélek pontosan jelzi, hogy mikor mire van szüksége. Ha sikerül ezt többször szem előtt tartani, tisztán láthatóvá válnak az összefüggések.

Zenéjének erejét az a repetitív, meditatív jellegű harmóniai és ritmikai váz adja, amelyen a légiesen könnyed dallamív szárnyalni kezd. Olyannyira könnyed, hogy szinte felkap, és magával repít abban a pár percben.

A jóleső zenehallgatás olyan, mint egy láthatatlan repülőszőnyeg; kissé elemel, függetlenít a környezettől, és egy távolibb szemszöget biztosít ahhoz, hogy objektívebben is megfigyeljem a pillanatnyi történéseket.

Hania Raniszewska

Hania Rani néven vált ismertté, lengyel zongorista, zeneszerző. A precíz, klasszikus alapokon nyugvó szerkesztést a kísérletező, modern technikákkal vegyíti. A zenét térélményként kezeli. Olyan apró részletekre is ráirányítja figyelmünket, melyeket adott esetben csak a hangszertest közvetlen közelében hallhatnánk.
Több albuma is megjelent ez idáig (köztük önálló felvételek, duók, kamarazenekari szerzemények, album Debussy és Rameau zenéjének újraértelmezéséből, filmek, színházi darabok esetében alkalmazott zene).
Még több információ a weboldalán.

Habár zenéit a nyarat megelőző időszakban hallgattam sokat – és azóta sok idő és főleg élmény telt el –, ma is jól esik az újabb kedvencek közt felemlegetni. Főleg így, távolabbról és nagyobb rálátással tekintve az akkor történteket is.
Remek rímelése ennek a folyamatnak Hania Rani legfrissebb, júliusban kiadott anyaga: Con Moto.

Az emlékeken túl még egy különleges aktualitása is van most a zenéjének, hiszen a jelenlegi lakhelyemhez közel, Kolozsváron fog koncertezni szeptember 5-én, a Jazz in the Park fesztiválon.


Ezt a lendületes koncertfelvételt, melyen Dobrawa Czocher csellista is közreműködik, rengetegszer újrahallgattam annak idején. Könnyedén fűzött zenei párhuzamok közt utazhatunk velük, ha hagyjuk, hogy hangszereik által minket is elrepítsenek ezen az egyórányi, improvizációban gazdag örömzenélésen.

Hania Rani Home album
Hania Rani – Home

Kiemelt kép: Hania Rani

Szukits Éva írása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük