A boldogság mint folyamatos állapot szinte már mindenki egyetlen és közös álmává nőtte ki magát, holott legtöbbször az értelmezésével kapcsolatban rájövünk, hogy nem is tudjuk pontosan, miben keressük, vagy hogy miben akarjuk keresni azt. A pszichológia a boldogság meghatározására a „szubjektív jóllét” fogalmát használja.
A boldogság kutatásával kapcsolatos első ugrópont visszanyúlik egészen a 20. század második felébe, amikor is Amerikában nagyobb léptékű gazdasági javulás kezdődött, és ezzel párhuzamosan természetesen javultak az életkörülmények is. Ezen változások miatt vizsgálták, hogy az emberek boldogsága mennyivel változott, és azt találták, hogy az általános boldogság szintje (ami természetesen nem egzakt) mégsem növekedett. Felvetül a kérdés, hogy akkor mégis mi hozhat végre pozitív változást az emberek boldogságával kapcsolatban.
De mi alkotja valójában a boldogságot?
A kérdés nyomán elindulva három fő alkotóelemet találtak a pszichológusok, amelyek:
- az élettel való elégedettség (hogy feketén-fehéren, önmagunknak bevallva hányadán állunk az elégedettséggel),
- a pozitív érzelmek magas szintje (minél gyakoribb és minél intenzívebb például a szerelem érzése, a nyugalom megélése, az izgatottság élménye stb.),
- és a negatív érzelmek alacsony szintje (minél ritkább és enyhébb például a veszteségélmény, a csalódás vagy a düh érzése).
Már ezeket az elemeket vizsgálva is kissé kirajzolódik a kép, hogy valójában hol tartunk az életünk boldogabbá tételében, de még így is számtalan tényező nehezítheti ezt az amúgy is nehéz önismereti vizsgálatot. Ilyen például az is, hogy a boldogság vajon hányféleképpen mutatkozhat meg valaki életében. Vajon ami az egyik embernek boldogság, az feltétlenül örömet okoz a másiknak is? Természetesen a válasz: nem, hiszen változó, hogy melyikünknek mi okoz magasabb örömérzetet, hogyan kapcsolódik valami az életcélunkhoz, és milyen az értékrendünk.
A tudósok közös megegyezés alapján végül háromféle boldogságtípust különítettek el:
Kellemes élet: Akik ebbe a csoportba tartoznak, azok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék a gyönyört, és hogy sűrűn legyen részük a pozitív érzelmek átélésében. Legfőképpen a vidámság, a móka, a nevetés, a kedvesség, és a sok-sok emberi kapcsolat az, ami boldogságot hoz a számukra, hajlamosabbak viszont a jó dolgokat inkább mennyiségileg halmozni, mintsem minőségileg mélyebben átélni. Ilyen például a sűrű utazás, a heti több alkalommal látogatott szórakozóhelyek, a folyamatosan bővülő csodálatos ruhatár, ami sose elég nagy, a rengeteg cukormázas sütemény fogyasztása, vagy akár a harmadik méregdrága sportautó megvásárlása is a két ház garázsába. Ezek alapján tartoznak ide a hedonisták is, akik főleg arról híresek, hogy falják az élvezeteket.
Aktív élet: Ezen csoport tagjai olyan tevékenységeket találnak maguknak sikeresen, amelyben a képességeiket ki tudják bontakoztatni, és a tevékenység végzése olyannyira képes megemelni az örömszintet, hogy az idő elveszti közben jelentőségét, ők pedig majdhogynem egybeolvadnak a tevékenységgel. Ezt a jelenséget flow-élménynek nevezzük, amelyet először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazott meg. Azok az emberek, akik az aktív élet csoportjába tartoznak dominánsan, azok gyakran élik át ezt az élményt akár a munkájuk során, vagy a hobbijukban, megélhetik sportolás közben is, éppúgy ahogy valaki más a művészeten keresztül mondjuk táncolva, vagy vásznat festve.
Értelemkereső élet: Bárki, aki az értelemkereső életet élve találja meg a boldogságot, az hiszi és tudja, hogy létezésének van egy olyan célja, amely túlmutat az egyszerű emberi értelmezés keretein. Ezáltal követ egy életfeladatot, és ahogy egyre közelít annak teljesítése felé, úgy egyre boldogabbnak érzi önmagát. Ez a késztetés lehet akár spirituális eredetű is, de persze ez nem feltétel, ugyanis egy-egy materialista vagy idealista világnézetű ember is képes a teremtés élményében, a családalapítás csodájában vagy az emberiség megsegítésében megtalálni a végső boldogságot, éppúgy ahogy a spirituális emberek a létezés értelmezésében vagy önmaguk tapasztalásában.
Mind a három boldogságforrásnak egyaránt fontos léteznie, és egyik sem kevésbé igazibb a másiknál.
Ezeknek legfeljebb az elfogadásával és értelmezésével nem érthetünk egyet, főleg, ha mi úgy látjuk, hogy kifejezetten csak az egyik boldogságforrást vagyunk képesek érezni. Emiatt fontos megértenünk azt, hogy vannak más-más vágyakkal és értékrendszerrel rendelkező emberek, és semmiképp ne erőltessük rá senkire csak a saját elképzelésünket, miszerint ő a gyerekvállalással és neveléssel az egész életét csak elvesztegeti, és neki is azt kéne csinálni, amit nekünk: vagyis beutazni az egész világot, látni mindent, és millió remek kapcsolatot kiépíteni. Több mint valószínű, hogy az ő boldogsága is valódi, ha az örömet a családi együttlétben leli, és a mi boldogságunk is szintén valódi, ha ugyanezt az érzést képesek vagyunk átélni a folytonos környezetváltozásban.
Igaz, hogy mind a három csoport az élettel való elégedettséghez is köthető, de akiknek ezek közül kettő is egyaránt domináns, vagy mind a három forrást ugyanúgy fontosnak tartják, és egyiket sem helyezik kicsit is előrébb a másik kettőnél, azok általánosságban véve a legelégedettebbek az életükkel. Bár pusztán elégedettnek lenni az életünkkel ugye még nem hoz boldogságot, ahhoz még a másik két összetevő jelenléte is szükséges.
Fontos viszont megjegyezni még azt is, hogy akik a kellemes élettel azonosulnak leginkább, azok a folyamatosan beérkező pozitív ingereket képesek megszokni, és egy idő után kevésbé válnak olyan fogékonnyá rá. Tehát az első nagyszabású koncert élménye (ami izgatottá tesz az újdonság miatt) valószínűleg sokkal intenzívebb örömet okoz, mint a harminckilencedik nagyszabású koncert meglátogatása. Ebből az következik, hogy az aktív és az értelemkereső életet élők táborában több olyan embert találni, akik stabilan elégedettek és a folytonos élvezetekhez nem hozzászokva a legkisebb jónak is jobban tudnak örülni.
Hogyan lehetünk a „legkönnyebben” boldogok?
Ez a kérdés leginkább csak sürgetőleg hasít belénk, és elfeledkezünk a hosszútávú eredményekről, amelyeket mélyen legbelül szeretnénk elérni, ahhoz pedig több idő kell. Természetesen a kellemes életet lehet a legegyszerűbben megteremteni, hiszen a legtöbb dolog, ami pillanatnyi örömöket szül, az a pozitív érzelmek gyakoriságát és intenzitását segíti elő, ami főleg erre a csoportra jellemző. Ez ismételten NEM jelenti azt, hogy a kellemes életet élő ember boldogsága kevésbé lenne annyira valódi és megérthető, mint a másik két csoporté, ugyanis leélheti életét Eszter úgy, hogy mindig nevetést hoz az életébe a hétvégi borozgatás a legjobb barátokkal, erős szenvedélyt él át a párjával való szeretkezés során minden alkalommal, és önfeledten csillogó szemekkel gyűjtögeti a szebbnél szebb ruhadarabokat gardróbjába. Eszter bizonyára ezektől boldog.
Az aktív élet okozta boldogságot már kissé nehezebb elérni, hiszen ahhoz tudatában kell lennünk, hogy mely tevékenységek alatt érezzük meg a flow-élményt. Ez csak akkor lehetséges, ha megtaláltuk már a szenvedélyünket, a hivatásunkat, vagy az örömet okozó szabadidős hobbinkat, aminek végzése magas élvezetszintet eredményez, és ezáltal válik majd örömtelivé az aktivitás. Ha Eszter nem a kellemes életet választja, akkor előfordulhat, hogy valamivel kevesebb barátja van, és azokkal is ritkábban találkozik. Élhet egyedülállóként, vagy akár házasként egy kevésbé szenvedélyes, de hűséges párkapcsolatban, és talán nem tulajdonít nagy jelentőséget az anyagi javaknak és a tárgyaknak, de ha megszállott íróként írja egymás után a szebbnél szebb novellásköteteket, és minden érzelmét és gondolatát képes teljességgel átélni egy általa kitalált romantikus regény megalkotása közben, akkor Eszter valószínűleg így is boldog.
A legnehezebben talán az értelemkereső életben lehet kibontakozni és meglelni a boldogságot, amelynek talán csak az az oka, hogy filozofikus szinten kevesebb ember képes az önértelmezést fejtegetve heuréka-élményben részesülni. Természetesen, ha fogékonyak vagyunk az értelemkereső életre, akkor sikeresebben dolgozzuk fel a negatív érzelmeket, mert számunkra akkor azoknak a miértje beilleszthető egy értelmezési keretbe, és ezáltal kevésbé lesznek azok szorongáskeltők. Az értelemkereső boldogságformában sok hit található, ami átvezet a legnagyobb nehézségeken és megnyugtat minket afelől, hogy történjen bármi is, sohasem vagyunk egyedül, hiszen valaki mindig vigyáz ránk.
Tegyük fel, hogy Eszter sanyarú sorsú gyermekként átélte a világ minden fájdalmát, és harmincas éveiben fogadalmat tett Istennek, hogy a sok rossz megtapasztalása után hálával néz az Úr kegyelmére, és életét annak szenteli, hogy apácaként vallást gyakorolva tapasztalja meg a szeretetet és az örömet. Eszter ebből a szemszögből is valóban boldognak tűnhet.
Szerző: Felföldi Lilla
Kiemelt kép: RODNAE Productions (Pexels.com)
