Az üveghegyen innen és túl – a betétdíjas rendszerek itthon és külföldön

Az Európai Unió irányelvben fogalmazta meg 2019-ben azon célkitűzését, hogy 2029-re a műanyag palackok 90%-át újrahasznosítsák az Unió országaiban. Mégis mennyire észszerű e célkitűzés? Egyes országok Európában élen járnak környezetvédelmi kérdésekben, már az irányelv megjelenése előtt sem okozott gondot számukra az újrahasznosítás, mások a sor végén kullognak, környezetbarát tevékenységeik szinte gyerekcipőben járnak.

Miért olyan nehéz átvenni jól működő modelleket Uniós társainktól? Miért természetes Magyarország több pontján még mindig mindent egy szemetesedénybe dobni, kezdve az ételmaradéktól, a kartondobozokon át a műanyag palackig?

Jelenleg szakadék választja el az egyes nyugati országokban és Közép-Európában követett újrahasznosítási programokat – már ha egyáltalán egyeseknél létezik olyan. A környezetvédelmi tevékenységben élen járó Hollandiában élek, onnan van rálátásom a cikkemben bemutatott betétdíjas rendszerre, de betekintést nyerhetünk a hasonlóan működő német modellbe is, amelyek példaértékűek lehetnének egész Európában. De először vegyünk górcső alá néhány beszédes adatot Magyarországról, illetve Hollandiából.

Mégis mennyit sikerül ténylegesen újrahasznosítanunk?

„A jól hasznosítható PET-palackok (…) körülbelül kétharmada végzi most a lerakóban, égetőben vagy a természetben, de az üvegpalackok újrahasznosítása is elkeserítően rossz. Magyarországon évente több, mint egymilliárd PET-palack kerül a szemétbe.” – írta egy HVG cikk 2020-ban a magyar helyzetről.

A 21. század kellős közepén, amikor már Nyugat-Európában a lehető legtermészetesebb odahaza kilenc- tízfelé szelektálni a hulladékot, és újrahasznosítási céljának megfelelően kidobni, leadni, visszacserélni. A kategóriák: műanyag, papír, zöldhulladék, vegyes, textil, fehér és színes üveg, veszélyes vagy nagyméretű hulladék, PET-palack, de a napokban láttam pelenkás és inkontinenciapelenka-szemetest is az utcán.

Nem is meglepő, hogy Hollandiában, ahol 2021 nyarán vezették be a kötelező betétdíjat a félliteres PET-palackokra (megj.: a literes PET-palackok, sörösüvegek betétdíja már régóta létezik, s működik), fél év leforgása alatt 80%-át váltotta vissza a hollandiai lakosság.

Valóban a betétdíjak rendszere a titok nyitja a magasabb szintű környezetvédelemhez? Miért van ekkora szakadék Európán belül? Mitől függ az újrahasznosítási kedv?

A rendszer vagy az egyén feladata az újrahasznosítás?

Talán a motiváció még buzgó is a magyar lakosságban, de a megvalósítás sok esetben a tudatos környezetbarát részéről igényel nagyobb erőfeszítést – mintsem a rendszer kínálna kézenfekvő, a mindennapi életbe problémamentesen illeszkedő megoldást. Egy kedves ismerős osztotta meg velem azon elkeserítő tapasztalatát, mikor képtelen volt a borosüvegeit visszaváltani jó szándéka és erőfeszítése ellenére.

„Egy házibuli után rengeteg borosüveg maradt rám, és mindenképp környezetbarát módon szerettem volna megszabadulni tőlük, de a közelemben sajnos nem volt üveggyűjtő. Próbáltam utánanézni, de az internetről nehéz kibogarászni, hogy kell tőlük úgy megszabadulni, hogy újrahasznosítva visszakerülhessenek a körforgásba. Végül arra jutottam, hogy a közeli szupermarketben át kell venniük azokat az üvegeket is, amiket nem ott vásároltak, legfeljebb bukom a betétdíjat, de legalább jó helyre kerülnek.

A szupermarketben viszont húsz üvegből tizennyolcat egyszerűen visszadobott a gép. Dolgozott bennem az igazságérzet, így kértem egy panaszkönyvet, mert meggyőződésem, hogy ha én képes vagyok belefektetni ennyi energiát az üvegek visszaváltásába, és mégsem sikerül, akkor a rendszerrel van a baj. Az üvegek végül öt-hat különböző kommunális kukában végezték, ahogy mérgelődve hazaballagtam.”

Mi a helyzet a betétdíjas termékek visszaváltásával itthon?

Interjúalanyomnak teljes mértékben igazat adok, jómagam is próbáltam utánanézni, ha most kezembe adnának egy szatyor borosüveget, hová is indulnék velük egy magyar kisvárosban (hosszú évek óta külföldön élőként)? Az internet valóban csak az egyes szupermarketek lehetőségeit ajánlja, általánosságban visszaváltásról, újrahasznosításról szóló weblapot nem is találtam.

Példának okáért a LIDL kizárólag az üzleteikben forgalmazott betétdíjas termékeit veszi vissza (1 literes borosüveg 75 forint), bárhol vásárolt alumínium dobozokat 2 forint per darabáron, míg bárhol vásárolt PET-palackokat 1 forint per darabáron.Továbbá a LIDL weboldalán rábukkantam egy kormányrendeletre, amely értelmében kötelesek az üzletek mindennemű kereskedelmi csomagolást átvenni, de nem kötelesek ellenértéket fizetni.

„üzletenként legalább 500 m² alapterületű üzlethelyiséggel rendelkező kereskedelmi csomagolást értékesítő forgalmazó a felhasználó által felajánlott használt vagy hulladékká vált kereskedelmi csomagolást köteles átvenni.”

94/2002. (V. 5.) kormányrendelet

Tehát a nem az adott üzlet által forgalmazott betétdíjas, illetve nem betétdíjas termékek visszavétele ingyenesen történik – értelmezésem szerint meghatározott feltételekkel.

De mi a teendő a befőttesüvegekkel?

Kutatásba kezdtem. Szüleim kisvárosában a kertvárosi területeken havi rendszerességgel gyűjtik össze az üvegeket; a ház elé kell kihelyezni őket a megadott időpontban egy gyűjtőzsákban. Ugyanezen kisváros panelházas részein ketrecbe zárt óriási hulladékgyűjtőkbe lehet kidobni az üvegeket, melyhez a lakóknak kulcsa van. Budapesten albérletben élő ismerőst megkérdezve azt a választ kaptam, hogy fogalma sincs, mi a teendő a befőttesüvegekkel, mert ő mindig összegyűjti, és felajánlja másoknak.

Ha ki kellene dobni, nem tudná, hová induljon vele, mert a lépcsőházban csak a műanyag, papír és kommunális hulladékot gyűjtik külön. Cikkem írása közben egy megyeszékhelyen élő ismerősöm nekem szegezte a kérdést, nincs-e szüksége valakinek a környezetemben bébiételes üvegre, mert a legközelebbi üveggyűjtő pont gyalogosan elérhetetlen. Szerette volna visszaszállítani az üzletbe, ahol vásárolta, de higiéniai okok miatt még alaposan kimosva sem veszik vissza, így végső soron a bébiételes üvegeket rendszeresen a kommunális hulladékgyűjtőbe dobja.

Mi a helyzet a textilhulladékokkal?

Ha a mindennapi életünkben tömegesen használt befőttes-, bébiételes üvegek leadása is ilyen problémákba ütközik, főleg az azokat egyébiránt újrahasznosítani szándékozó környezetbarátoktól, akkor mi a helyzet Magyarországon a textilhulladékokkal? Bennem élénken él, amikor még Magyarországon élve sosem tudtam mit kezdeni a még használható, de számomra már hasztalan ruhaneműkkel, amik már nem voltak olyan állapotban, hogy némi pénzt kérjek értük, vagy nem is akartam eladással tölteni az időmet. Legjavát a hajléktalanszállóra ajánlottam fel, egyes karitatív szervezeteknek, a tényleg rossz állapotúakat pedig a köztéri hulladékgyűjtők mellé raktam le – tudván, hogy rászorulók azokat is elviszik.

Megkérdeztem néhány vidéki ismerőst, például hová dobnák a textilhulladékot? Ha használhatatlan, a kommunálisba, ha hordható állapotú, akkor felajánlásra – jöttek a válaszok. Érdeklődtem, tudnak-e esetleg textilgyűjtőről a környékükön? Egy darabról számoltak be a város egyik kieső részén található szupermarket előtt, ahová nem is tudják biztosan, hogy még használható textíliák és/vagy textilhulladék dobható.

Amikor a H&M üzletei által kínált újrahasznosítási lehetőségről kérdeztem többeket (miszerint minden üzletbe leadhatóak textíliák, cipők, hogy a cég újrahasznosítsa őket, s cserébe vásárlási utalványt adnak), ezen lehetőségről szinte még egy megkérdezett sem hallott.

A fentieket összefoglalva elmondható, hogy újrahasznosítási kedv még lenne is, de az újrahasznosítási lehetőségek, folyamatok még olyanok körében sem egyértelműen tisztázottak Magyarországon, akik környezetbarát módon próbálnak élni. Ezen tevékenységeknek a mindennapi életvitelbe kellene beépülve lenniük. Az állam, önkormányzatok és vállalatok részéről pedig minden lehetőséget meg kellene adni a lakosság részére, növelve az újrahasznosítási kedvüket.

Hogyan csinálják mások?

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy megismerhettem a holland környezetbarát rendszert, amelybe szinte bármiféle akadály nélkül a mindennapi életbe egyszerűen beépült egy erőfeszítést szinte alig igénylő újrahasznosítási modell. Ez természetesen nem tökéletes, de példaértékű, betétdíjak terén pedig teljes mértékben ösztönző.

Hollandiában a fél literes PET palackok betétdíja 0,15 euró (mai árfolyamon: 55,5 Ft), az egy liter fölötti palackok betétdíja 0,25 euró (92 Ft), a sörösüvegeké (0,25-0,50 liter) 0,10 euró (37 Ft), a többi termék betétdíj nélküli. Ezek holland pénztárcával is erős tételek, például egy sajátmárkás, legolcsóbb másfél literes ásványvíz 0,39 euró (144,6 Ft), betétdíjjal összességében 236,6 Ft, egy zsugorral (6 darab) már 1419,6 Forint. Egy 1,5 literes Coca-Cola 2,28 euró (845,5 Ft), 6 darab vásárlása esetén betétdíjjal 5629 Ft, ami azért lássuk be, igencsak borsos – bárhol is éljünk – hat üveg üdítőért.

A díj viszont rendkívüli mértékben ösztönzi a lakosságot arra, hogy vigye vissza a PET-palackokat. A magyar példa viszont itt is érvényes: csak az adott üzletben vásárolt termék palackját veszik vissza betétdíjért, a nem ott vásárolt termékeket pedig egy szemeteskosárba lehet kidobni (ha lusta vagy elmenni a többi boltba).

Megmosolyogtató volt számomra, mikor egyik reggel a helyi Aldiban szerettem volna pékárut venni, és magammal vittem két darab aldis ásványvíz PET-palackját (2x 0,25 euró értékben). Előttem egy idős nénike állt egy fél literes üveggel (0,15 euró), előtte pedig egy édesanya gyerekekkel, legalább ötven darab üveggel. A gyerekek csak dobálták, dobálták az üvegeket, a nénikével mi csak nevettünk, hogy milyen lelkesen dobálják a palackokat, másfelől viszont kissé bagatell volt a helyzet öt percen át várakozva, hogy bedobhassuk a saját egy, illetve két darab üvegünket.

A szigorú betétdíjas rendszer a vásárlóerőt is mérsékli

A betétdíj nagy úr, és a bevezetőben ismeretett példa szerint a hollandok fél évvel a fél literes palackokra bevezetett betétdíj után 80%-ban váltották vissza üvegeiket, mégis sok bosszúságot okoz a kisméretű PET-palackok visszaváltása. Legegyszerűbb és számomra legbosszantóbb példa a repülőtér. Bizony, a reptéren vásárolt fél literes üdítőkre is él a betétdíjas szabály, amelyet lássuk be: képtelenség, hogy visszaválts. Épp elhagyni készülsz az országot, és ha vissza is térsz oda, jó eséllyel nem fogod visszaszállítani magaddal az üveget.

Ugyanezen példa, ha kirándulni, turistáskodni mész: azért veszel fél litereset, hogy megszabadulj tőle, és ne kelljen cipelni, s akinél esetlegesen nincs újratölthető palack, hanem fél literes üdítőt vásárol, köteles kifizetni a betétdíjat, de ha nem szállítja magával hazáig és nem váltja vissza, akkor bizony ugrik a betétdíja. Bevallom, számomra nem is egyértelmű, ha például egy út menti büfében vásárolok egy fél literes Fantát, akkor azt bármelyik szupermarketben visszaválthatom-e vagy sem? A saját márkás termékektől eltekintve a márkatermékek dilemmája még bennem sem tisztázott. Ennek az oka egyszerű: annyira magas maga a termékdíj is, nem még a betétdíjjal emelt végső összege, hogy számomra elérte a célját: szinte sosem vásárolok ilyen termékeket.

A visszaváltandó üvegek értéke komoly tényező is lehet a családi kasszában

Hasonlóan működik a németországi modell is, ahogy egy környezettudatos honfitársunk beszámolt az ottani betétdíjas rendszerről: „Németországban élő magyarként azt tudom mondani, hogy a megfelelő szokásrendszer kialakításán áll vagy bukik minden olyan tevékenység, amely az újrahasznosítási kedvet és lehetőséget célozza. Számunkra evidens, hogy a betétdíjas termékeket minden esetben visszaváltjuk, hiszen, ha ezt nem tennénk meg, az komoly pénzkidobást jelentene. Gyakorlatilag minden palack visszaváltható bármely közértben.

Végezzünk egy gyors fejszámolást, és érteni fogjátok, miről beszélek! Ha egy háztartás hetente csak egy karton másfél literes ásványvizet vásárol, akkor egy évben 52 hét alatt 312 darab betétdíjas műanyag flakonja lesz. Ha a betétdíj árát (25 cent) megszorzom a darabszámmal, akkor az eredmény 78 euró lesz (ezt váltsuk át az aktuális árfolyam alapján forintra). Ha ezt a példát mindenki levetíti a saját életére, vásárlási szokásaira, rájöhet, hogy ez az összeg a minimum veszteség, amit a családi kassza elszenved.

Mi itt Németországban a betétdíjat minden vásárláskor ki fogjuk fizetni, és csak visszaváltás esetén juthatunk újra a „befektetésünkhöz”. A betétdíjas terméklista pedig a legfrissebb hírek szerint egyre csak bővülni fog, de nem bánjuk, megszoktuk. De tekintsünk el a dolog anyagi vonzatától: azért (is) cselekszünk így, mert körülöttünk mindenki más is így tesz, a jó minta pedig ragadós.”

Ha csak kevés termék marad ki a visszaváltásból, azt a kis mennyiséget újrahasznosítani is könnyebb

Visszaevezve holland vizekre… Az újrahasznosítási láncból kiesik néhány nem rendezett kérdés is: a nemzetiségi boltokban kínált PET-palackok sem betétdíjasok, hiszen azokat az adott országból importálják, így a szelektív műanyaggyűjtőben landol. Szívesen járok farmgazdaságokba, ahol üvegben árusítanak tejet, joghurtot, szörpöt, gyümölcslevelet.

Ezen üvegeket szívesen visszaszállítanám kimosva, de magára az üvegre is rá van írva, hogy az átlátszó üvegek gyűjtőjébe kell őket kidobni. Szerencsére ezekből viszont nincs hiány, hisz általában sétányi távolságra található minden lakóövezetben átlátszó, illetve színes üveges, valamint textiles gyűjtő a föld alá építve. Nem kell gyűjtögetni, kulcsra zárni, bárki beledobhatja, amikor kedve támad (nem győzi tovább tárolni).

A megkerülhetetlen értékek komolyan ösztönzik a lakosságot

Az újrahasznosítási kedv rendkívül magas, hiszen lényegében Hollandiában megkerülhetetlen, hogy ne szelektálj. Ha a műanyag szemétedénybe papírt helyezel, egyszerűen nem szállítják el, kapsz rá egy figyelmeztető matricát az üzenettel, hogy legközelebb bírságot is kaphatsz. A kommunális hulladék kidobásáért is fizetni kell, ösztönzőleg arra, hogy minél kevesebbet gyűjts benne, hiszen a hulladék legjava a műanyag, papír vagy zöldhulladékba teljességgel illeszkedik.

Mivel nem kell utazni érte vagy órákig keresgélni, a színes és átlátszó üvegek, textilek is egyszerűen leadhatóak, a nagyméretű hulladékokat időközönként a ház elől elszállítják előre meghirdetett időpontban, továbbá ingyenesen leadhatók egy gyűjtőponton, esetlegesen házhoz is rendelhetők a szállítók díjazás ellenében (ha például nem tudod vagy akarod kivárni az éves hulladékgyűjtő napot).

Mennyire reális, hogy egy zökkenőmentesen működő külföldi modell Magyarországon is megvalósuljon? Ha megvalósulna, mennyire lenne flexibilis a lakosság, hogy rögvest használni kezdje őket? A jelenleg működő lehetőségeket miért nem használják ki az emberek jobban? Kinek a felelőssége, hogy ösztönözze a lakosságot, esetleg bemutassa számukra a létező lehetőségeket? Megannyi kérdés nyitott ezen téma tekintetében, de remélhetőleg a cikk ösztönzőleg hat olvasóinkra, esetlegesen döntéshozásra befolyással bírókra, akik számára egyértelművé válna, milyen hézagoktól szenved a magyar rendszer, s milyen példaértékűen, a hétköznapi életbe teljességgel illeszkedő módon működik a holland rendszer.

Szerző: dr. Szabados Kinga

Kiemelt kép: Bauer Sándor (Fortepan)

Források:

EU 2019/904 irányelv a egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről
HVG Online „Visszatér az üvegvisszaváltás” 2020. november 26.
www.statiegeldnederland.nl
www.vallalat.lidl.hu
71/2010. (III. 19.) kormányrendelet, valamint a 94/2002. (V. 5.) kormányrendelet
H&M „Close the Loop” kampány