Cseri Zsolt minden gyermek álom-apukája, hiszen nem elégszik meg azzal, hogy érdekesen meséli el az esti mesét, igény szerint személyre szabott verseket is ír. Hát nem érdemli meg a legmenőbb apuka címet?
Kislánya, Luca, különös inspirációt jelent számára – első könyve Neked mi a jeled? címmel, kislánya óvodás korában jelent meg, benne a legmenőbb óvodai jelekről szóló versekkel, a végén nyitott lehetőséggel: ha valaki nem találja benne a sajátját, írhat Zsoltnak, aki megírja neki. Második könyvét, a Macska a könyvespolcon-t a család cicái inspirálták, Félix és Lili mindennapjait meséli el versbe szedve.

Kép forrása: Kacsóművek Facebook oldala
Harmadik könyve, a Luca az első b-ben szintén verses kötet, azonban jóval kiforrottabb, mint az Underground kiadónál megjelent első két könyv. A Luca magánkiadásban jelent meg, mégis, első ránézésre is egy profi kiadó gondozta kiadványnak tűnik, sokkal esztétikusabb, hívogatóbb megjelenéssel, mint a korábbiak.
Luca iskolás lett, az osztályában felmerülő gondokra, mindennapi élethelyzetekre reagál a szerző – Luca kérdez, Apa pedig versben válaszol. Az iskolai helyzetek remek keretet adnak a verseknek, ám többségüket más fonal is összeköti: a könyv legnagyobbrészt különböző, az egészséget érintő témákat jár körbe, rímel az egyszerű megfázásra, a vakbélgyulladásra, de még a csonttörésre is. A verseken érződik, hogy az egészségügyben jártas szerző fontosnak tartja az egészség, a betegségmegelőzés témáját, és szeretné minél érthetőbben, játékosabban megismertetni a legfontosabb, gyerekeket leggyakrabban érintő helyzeteket a kicsikkel. A kötetet feldobja néhány, egészség témától elütő, egyszerűbb téma, mint az anyák napi vers, vagy a beszámoló a nyaralásról.

Kép forrása: Kacsóművek Facebook oldala
Szerintem a kötet legaktuálisabb verse a Cukorbetegség. Egyre több gyerek szenved egyes típusú diabéteszben, ami nem olyan, mint a hasmenés vagy a fogfájás, hogy pár nap alatt elmúlik, ezzel meg kell tanulni együtt élni – egész életen át. A gyerekek ezt különösen nehezen viselik, hiszen ez a betegség rengeteg lemondással, fegyelemmel jár, sok-sok odafigyelést igényel. Elég egy rosszul beállított inzulinadag, vagy egy titokban megevett csoki, és kész is a baj.
A cukorbeteg gyerekekkel kapcsolatos új rendelet szerint minden köznevelési intézményben, ahol diabéteszes gyerek van, kell lennie olyan személynek (például képzett pedagógus, védőnő) aki segíti a gyermeket a cukormérés, inzulinadagolás, étkezés mindennapos lebonyolításában, baj esetén tudja, mi a teendő.
Ők maguk is alig értik, hogy mi történik a testükkel, hát még a társaik, akiknek jóformán semmi elképzelésük nincs erről. Sőt, sok felnőttnek sem. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy az érintett gyerekeket kirekesszék, piszkálják – pedig van nekik elég gondjuk-bajuk így is. Éppen ezért itt is elengedhetetlen a megfelelő edukáció, az érzékenyítés, nem csupán társaik, hanem a velük foglalkozó pedagógusok körében is. Erre kiválóan használható ez a vers, pontosan kiderül belőle, hogy mi is zajlik a cukorbeteg gyerek testében. Ajánlom minden cukorbeteg kisgyereknek, és társaiknak is: olvassák közösen, ahogy Lucáék is tették az első b-ben.
Bár fontos részlet, hogy az egyes típusú, a gyerekeket leggyakrabban érintő diabétesz nem köthető az étrend, és a mozgásszegény életmódhoz, kialakulása genetikai eredetű!
A vers felhívó ereje mégis aktuális, ugyanis a kettes típusú cukorbetegség kialakulása épp ezeknek köszönhető, és – bár korábban ezt a felnőttek betegségének tartották, – egyre több 15 évesnél fiatalabb gyermeknél diagnosztizálják.

Kép forrása: Kacsóművek Facebook oldala
A többi vers is épp ennyire hasznos és aktuális, a fogfúrás, a vérvétel szörnyű élmény tud lenni egy gyerek számára, a beavatkozás előtt kitűnően hangolódhatunk ezekkel a versekkel, megismerkedhetünk a folyamattal, megtudhatjuk, mi vár ránk. Így könnyebben vesszük majd az akadályt.
A könyvet a csodás rímeken túl megkoronázza az illusztrátor munkája. Szeidl Andrea (Kacsóművek) készítette a kedves, gyerekkönyvbe illő képeket, melyek kitűnően ragadják meg egy-egy vers lényegét. Nem halmozza túl a könyv lapjait felesleges cicomával, mégis kellemes, csalogató hangulatot teremt. Öröm kézbe venni, igazi kedvenc lett a stílusa.
Hacskóné Bezzeg Alexandra ajánlója
Kiemelt kép:
Cseri Zsolt: Luca az első b-ben/Kacsóművek Facebook oldala