Belső beszéd – Mi is ez az önmagunkkal folytatott belső monológ?

Amikor a fejedben hallod, ahogyan ezt a sort olvasod, ha tanakodsz valamin, vagy éppen magadat szapulod egy-egy döntésed miatt

Amikor a beszélő és hallgató ugyanaz a személy

Életünk során rengeteg emberrel beszélgetünk, de talán egy emberrel sem beszélünk annyit, mint önmagunkkal. Ez a beszéd – mintha egy belső hang lenne a fejünkben –, folyamatosan kommentálja a velünk történeteket. Hol kritikus, hol elmélkedő, hol párbeszéd formájában szólal meg. Vegyük például az olvasást: tulajdonképpen akkor is magunknak olvassuk fel a szöveget; vagy amikor nem találjuk a kulcsunkat, önmagunktól kérdezgetjük, hol lehet. Ráadásul kóborló gondolatok sokasága tud egyszerre fejünkben cikázni.

Az elménkben folyamatosan áramló gondolatokra Lev Vigotszkij orosz pszichológus használta először a belső beszéd kifejezést, amelyet a nyelvelsajátítás egyik szakaszának és a gondolkodás egyik legtisztább formájának tartott. Vigotszkij szerint „[a] belső beszéd nem a külső beszéd belső aspektusa – ez önmagában egy funkció”. Amikor önmagunkkal beszélgetünk, a szavak, gondolatok tízszer gyorsabban járják át elménket, mint amikor egy bizonyos ütemben a szájizmok és nyelv mozgatásával kiejtjük őket. A belső beszéd esetében a beszélő és a hallgató ugyanaz a személy, és a beszéd azért is lehet ilyen gyors, mert már eleve értjük, mit akarunk mondani.

Ebből adódódóan nehezebb, amikor a megfoghatatlannak tűnő gondolatainknak testet szeretnénk adni, kiejtett szavak vagy írott betűk formájában. Az utóbbi kettő már szándékosabb cselekedet, így a nyelvhasználatból is másfajta tudatosságot vált ki.

Auguste Rodin: A gondolkodó (theconvesation.com)

Miért jobb, ha csendben zajlik?

A belső beszéd általában csendben zajlik a fejünkben, néha motyogunk félhangosan, amikor teljesen magunkba feledkezünk. A jelenség talán a gyerekeknél a legmegfigyelhetőbb, amikor például számolás, játék vagy rajzolás közben hangosan gondolkodnak.
Annak hasznát, hogy jobb, ha ez a hang egy idő után elnémul, az evolúció során tanultuk meg. Nem lett volna szerencsés, ha az ősember épp, amikor egy kardfogú tigris elől próbált elbújni, hangosan el kezdett volna tanakodni a körülményekről. Ugyancsak szerencsésebbek lehetünk, ha nagyszerű terveinket, ötleteinket vagy nem éppen hízelgő véleményünket szó szerint megtartjuk magunknak.

Ki beszél hozzám?

Legtöbbünk élete során vagy annak egy adott periódusában szokatlan hangokat hall a fejében. Nagyjából a lakosság 5-15%-a tapasztal ilyet. Egyre népszerűbb az az angolul predicitve coding elnevezésű elmélet, miszerint az érzékszervi ingereket nemcsak passzívan fogadjuk, de agyunk aktívan próbál belőlük „jósolni” is. Vagyis a beérkező információban próbálja megkeresni az értelmezhető mintát, és annak elvárása szerint megjósolni, azaz érzékelni az információt. Ezért van az, hogy például festékpacákba alakzatokat látunk bele; és ezért lehet az is, hogy bizonyos ingerek hatására agyunk hangok hallását is „elvárná”, így tulajdonképpen odahalljuk a nem létező hangot. Esetenként másképp érzékeljük az információkat, mint ahogy azok a valóságban vannak.

A hangok hallása tehát a mentálisan egészséges embereknél is jelentkezhet, önmagában ez még nem utal mentális zavarra. Míg egyes pszichiátriai betegségek (mint például a skizofrénia esetén) a hallott hangok többsége rendkívül felkavaró és kellemetlen az egyén számára, addig egy vallásos ember vagy médium számára kivételes és felemelő élménnyel bírhatnak.

Vincent van Gogh: Önarckép (Wikipédia)

Ez sem sikerült, biztos velem van a probléma…

Mentális jóllétünket nagyban befolyásolja az a hang, ahogy beszélünk önmagunkhoz, ahogy gondolkodunk önmagunkról. A fejben folytatott monológ nemcsak a problémák kielemzésében és megoldásában segít, hanem út lehet az önmegismeréshez, hiszen az önvizsgálat segít a szilárdabb énkép kialakításában.

A belső hang akkor válhat problémássá, amikor túlzottan tépelődünk vagy agyalunk valamin. Az egyre növekvő kényszeresség, hogy újra és újra töprengjünk a megtörténteken vagy félelmeken, ördögi kört indít el; a túlanalizálás pedig egy idő után a hangulatunkra, mentális állapotunkra is rányomja bélyegét. Az OCD-ben, azaz kényszerbetegségben szenvedők számára pont ezek a folyamatosan visszatérő tolakodó és kényszergondolatok azok, amelyek a legtöbbször rituálisnak tűnő cselekedetekre kényszerítik őket.

Pókember belső monológ
Kép: A csodálatos Pókember (Marvel)

Még a kiegyensúlyozott emberekben is olykor megszólal a kritikus hang, mert mindig akadnak olyan szituációk, amelyekben azt érezzük, nem voltunk elég jók, nem hoztunk jó döntést. Szeretnénk mind a külső világ, mind a saját magunk által támasztott elvárásoknak megfelelni, és minden egyes szituációban jól helytállni. Ez azonban lehetetlen. Halandó, esendő emberek vagyunk, tele „Miért…?” kezdetű kérdésekkel, amelyekre nem mindig érkezik válasz.

Ha olykor elégedetlenek vagyunk magunkkal, az önmagában még nem hiba, hiszen a jobbra való törekvés motiválóan hathat teljesítményünkre, jellemünk fejlődésére. A pozitív, bátorító beszéd azonban nem feltétlenül érkezik automatikusan, gyakorlást és időt igényel. Az erőfeszítés, hogy megpróbáljuk a pozitív hangot felerősíteni és szokásként beépíteni, egy idő után mindenképp megtérül, amit hosszú távon hangulatunk és életminőségünk javulásán vehetünk észre.

A siket emberek belső hangja


Az ember képekben vagy szavakban gondolkodik; mindenki használja e két gondolkodási formát, de egyénenként változó, melyik válik dominánssá. Azok az emberek, akik idővel, betegség vagy egyéb körülmények hatására elveszítik hallásukat, hallhatják belső hangjukat, hiszen rendelkeznek emlékekkel saját hangjukról. Akik viszont teljesen siketen születtek, és hallásuk semmilyen módon nem fejleszthető, nem képesek saját belső hangjuk hallására sem.

Ez azonban nem jelenti, hogy a siket emberek ne folytatnának belső monológokat önmagukkal. Legtöbbjüknél ez például képek, nyomtatott szavak vagy saját nyelvük, a jelbeszéd vizualizálásával történik. Függetlenül attól, hogy beszélt nyelvvel vagy jelnyelvvel tanulunk meg kommunikálni – a külvilággal és önmagunkkal is –, a kis korban elkezdett nyelvtanulás nagyon fontos szerepet játszik az agy fejlődésében, az éntudat, a gondolkodás és az emlékezés képességeinek kialakításában.

Szerző: Takó Hajnalka

Kiemelt kép: Louis Jean François Lagrenée: La mélancolie

Források:
Kendra Pierre-Louis: People who hear voices in their head can also pick up on hidden speech
Nyelvtani kifejezések: A belső beszéd meghatározása és példái
Julie Beck: The Running Conversation in Your Head
Emily Griffin: Can Deaf People Hear Themselves?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük