Most, aktívan töltött nyugdíjas éveidben sem tétlenkedsz: az őcsényi Ballonmúzeum alapítója és a Pannónia ’76 Alapítvány titkára is vagy. Én apaként, nagyapaként is ismerlek téged, régi pecásként, nagy görkorizóként, az OldFatherhand házi lekvárok, szörpök, lecsók és krémek szorgos készítőjeként. Gazdag életutad van – próbáljuk meg ezt körbejárni!
Hol születtél/nőttél fel, milyen családi környezetben? Milyen szép gyerekkori, kamaszkori emlékeket őrzöl?
Egy somogyi faluban, Kutason születtem és éltem a kisgyermekkoromat.
Az ötvenes évek a szüleimnek talán nem, de nekem kellemes, romantikus korszaknak tűnt.
Amikor teherautóra pakoltuk a családi cuccot, a faluvégi gyerekek sajnálkoztak: „Elmész Misi, városi gyerek lesz belőled!” Kaposváron lett belőlem városi gyerek, nem kis nehézségek között, de sikerült felzárkóznom. Hasonlóképpen a szüleimnek is, akik nagyon szerény anyagi körülmények között kezdték a családunk otthonteremtését, de nagy szorgalommal tanultak, dolgoztak, és felnevelték két fiukat, akik első generációs értelmiségiek lettek.
Hogyan lett belőled repülőgépész-mérnök, és hogyan indult számodra a munka világa?
Gépipari technikumot végeztem Kaposvárott, és a Budapesti Műszaki Egyetemen lett belőlem gépészmérnök. Így is kezdtem el dolgozni Kaposvárott egy gyárban. Nagyon ambiciózus voltam az első munkahelyemen, de a sikeres fejlesztéseimet nem díjazták, így amint lehetett, továbbálltam.
A sors szeszélye sodort a kaposújlaki repülőtérre, ahol szakterületet váltottam, és visszatérve a BME-re, repülőgépészeti szakmérnök lettem. Nagysikerű projektem volt itt az AN-2 típusú mezőgazdasági repülőgépek nagyjavításának megtervezése, ahol megcsillogtathattam minden szakmai tudásomat. Talán ezért is bízták rám a MÉM Repülőgépes Szolgálat őcsényi repülőterén egy helikopterjavító egység megszervezését és vezetését. Így kerültem végleg Tolnába. Szekszárdon alapítottam családot.
Adódott még egy kellemes lehetőségem. Akkoriban indult virágzásnak az Őcsényi Szakmai Hőlégballon Találkozó, ennek a szervezésébe is belecsöppentem, mivel a munkáltatóm a MÉM RSZ volt a fő támogatója ennek a nemzetközi versenynek. A kor körülményeihez képest furcsa, hogy itt találkozhattak a kétpólusú világrendszer mindkét oldalának ballonosai. Az angol nyelvtudásom itt kincsnek számított. Gyorsan megszereztem a pilótajogosítást, és a helyi klubban is megszerveztem a hőlégballon-szakosztályt. Itt szereztem néhány száz óra repülési gyakorlatot, és néhány külföldi versenyre is eljutottam.
A pécsi székhelyű hőlégballon gyár vezetője, Notheisz Antal csábított le főmérnöknek hozzájuk, ahol addig nem is volt szakirányú végzettségű szakember, így itt is komoly feladatok vártak rám. Nem volt könnyű Szekszárdról Pécsre járni dolgozni, de fiatal voltam és erős. Ráadásul fél éven belül beütött a rendszerváltás, és Pécsett is megjelent egy amerikai ballonos befektető. Rövid úton kirúgta az igazgatót, én pedig a székében találtam magam. No, ez már nem tartozott a tanult szakmámhoz, sok nehézséget kellett leküzdeni.
Mi volt az első vállalkozásod, és aztán milyen szakaszok következtek?
A rendszerváltást nagy lehetőségnek éltem meg, nem mintha bármi anyagi előnyöm lett volna. Az amerikai befektető egy kalandornak bizonyult, alig tudtam a céget és a dolgozóim magját megmenteni és családi tulajdonban újraindítani. Kaptam egy félmilliós mikrohitelt a kamara segítségével. Ebből megvettem a minimális gépparkot. Így is becsődölt volna a vállalkozás, ha nem kapok egy különleges alakú hőlégballonra megrendelést Szlovéniából.
Küldtek egy literes, furcsa alakú olajos flakont, hogy ennek kellene négy személlyel repülni. Nem tudtam, hogy képes leszek-e megtervezni és legyártani, de csak ez az egy lehetőségem volt.
Szerencsére akkor futottam össze egy egyetemi évfolyamtársammal, aki 3D-s műszaki tervezőprogramokat árult. Pénzem nem volt rá, de csereüzlettel sikerült megoldani. Erre nagy szükség volt, mert a ballon ezerkétszáz különböző alkatrészből állt össze, amit papíron nem tudtunk volna kezelni a rendelkezésre álló két hónapos gyártási határidőn belül. Szerencsére tökéletesen sikerült a ballon. Kaptunk érte hatvanezer nyugatnémet márkát, ami éppen elég volt arra, hogy a dolgozóim elmaradt bérét és az állami tartozásokat kifizessem. Így nulláról indíthattam az új családi céget, a Sós és Társa Kft.-t, amit később Sósballonra változtattunk. Jogász feleségem szerencsére rengeteget segített, mert sok céges hercehurca volt. Külső ügyvédre nem tellett volna, és azok nem is lettek volna ilyen motiváltak, hogy mindenből sikerüljön kimászni.
Még 5-6 évig terveztünk és gyártottunk hőlégballonokat, de tudtam, hogy abba kell hagyni, nem vállalhattam az EU-szabályok szerinti átalakulást. Nem sajnálom, a tapasztalatok birtokában megteremtettük a magyarországi felfújhatóreklám-iparágat, amit nagy sikerrel vittünk 12 évig, időközben Szekszárdra költöztetve a céget.
Nagyon sok nyugati üzleti kapcsolatom volt. Az egyik azzal keresett meg, hogy felfúvódó életmentő tutajokat gyártsunk nyugatnémet megrendelésre. Ma már ezek a kifejezések furcsán hangzanak, de akkor az osztrák schilling, a nyugatnémet márka, az angol font, Jugoszláviából az USA dollár volt a fizetőeszköz.
Megtanultunk egy új technológiát a tutajokhoz, ennek következtében jött a következő lehetőség. Egy amerikai magyar ajánlotta a holland üzletembernek, hogy ha jó gyártót szeretne, menjen Magyarországra, keresse meg a Sós Mihályt, és kéredzkedjen be a cégébe. Nos, így lettünk nemzetközi cég.
Abba kellett hagyni a jól felépített reklámballon-üzletet, és felfújható katonai, katasztrófavédelmi sátrakat kellett gyártani NATO-hadseregeknek, de Indiába, Japánba, Új-Zélandra is jutott belőle.
Az élet azzal jutalmazott, hogy a pályafutásom utolsó két évében négyszer egy hónapot Pekingben tölthettem üzleti úton szaktanácsadóként. Az utolsó utam alkalmával még a feleségemet és a lányomat is el tudtam vinni Pekingbe, Sanghajba. Érdekes ötlet volt, hogy Pekingben vettem ki két hét szabadságot. A pekingi kollégák felejthetetlen élményekhez juttattak bennünket.
Milyen örömei és nehézségei vannak a vállalkozói létnek?
A megrendelések mennyiségének hullámzása sok fejfájást okozott, ha jól ment, akkor sem vettem ki több pénzt a vállalkozásból, mint amire a családnak feltétlen szüksége volt, hiszen bármikor jöhetett egy gyengébb időszak, és a dolgozókat és a rezsit akkor is fizetni kellett. De összességében nem panaszkodhatok.
Miben volt más vállalkozónak lenni korábban, mint manapság?
Nekem mindig különleges profilom volt, nem tudom a szokványos vállalkozások receptjét. A mait meg főleg nem. Én még relatív önállóságot élveztem a külföldi tulajdonos mellett is. A sátorgyár ma is működik, de úgy tudom nagy a nyomás a menedzsmenten, hogy préselje ki a dolgozókból a maximális teljesítményt a legkisebb költség mellett. Örülök, hogy ebben már nem kell részt vennem.
Milyen volt átállni az aktív üzleti életből a nyugdíjas mindennapokra? Mivel töltitek?
Első évben megírtam az emlékirataimat. 3 évig a Rotary Klubban hasznosítottam magamat, aztán megint önállósultam. Legalábbis az aktív korszakomat dokumentáltam. Azóta 7-8 év telt el.
Abban találtam meg magamat, hogy úgy is lehet dolgozni, alkotni, ha nem pénzt adnak érte.
Az egyik nagy projekted a Pannónia ’76 Alapítvány, illetve az ennek keretében működő őcsényi Ballonmúzeum. Ha jól emlékszem, ez egy emlékművel indult, aztán következett a többi. Mesélnél ennek a történetéről?
Volt egy félbe maradt projekt.
Szerettünk volna emléket állítani annak az eseménynek, hogy az újkori hőlégballonozás első magyar hőlégballonja, a Pannónia, Őcsényben emelkedett először a levegőbe.
Elvállaltam ez a munkát, de pontosan ekkor kerestek meg a sátorgyártós projekttel. Olyan megterhelő volt hirtelen tízszeresére növelni a Sósballont területben, létszámban és termelési értékben, hogy le kellett mondanom az emlékművet. Most visszatértünk erre. Úgy éreztem, tartozom ezzel a helynek. Nagyot változott az életem a hőlégballonozással, hiszen később ezt a szakmát műveltem, ebből élt a családom egy ideig.
Mit szeretnétek megvalósítani a Ballonmúzeummal, ezzel az első magyar hőlégballon-történeti gyűjteménnyel?
Alapítóinkkal együtt az a célunk, hogy a magyar hőlégballon-gyártásnak, amely egyedülálló volt a régi keleti blokkban, emléket állítsunk.
Aztán ezt a repüléstörténeti múltat, amely világszinten is sikeres hőlégballon sporteredményekkel is dicsekedhet, tartsuk meg az utókornak. Tudják meg a mai hőlégballonosok, hogy mik voltak a gyökereik, mire lehetnek büszkék, mit vihetnek tovább. Ebben még sok munkája lehet az alapítványnak.
A 2021. július 24-ei hétvége a ballonos veteránokról fog szólni, jól tudom?
Igen, a pandémia több tervünket megakasztotta, de ez most meg tud valósulni. Hadd ajánljam az olvasók figyelmébe a Repül a falu (ballonos veteránok) Facebook-eseményt!
Július 24-27. között az őcsényi repülőtéren lesz egy fontos eseményünk: REPÜL A FALU. Itt elmaradhatatlan természetesen a repülés, de nyitva lesz az ingyenes látogatható Ballonmúzeum is, illetve mobil fotókiállítás is várja a látogatókat, Ballonos veteránok címmel.
Milyen további céljaid vannak neked, magánemberként?
Ahogy a cégemet működőképesen adtam át az utódoknak, az alapítványt is így szeretném. Ha sikerülne, kereshetnék újabb kihívásokat. Ez eddig még mindig sikerült.
Nekem a lekvárfőzés is olyan kreatív tevékenység, mint amikor a Brunei császár tűzoltóinak terveztem biológiai, vegyi és radioaktív sugárzás ellen is védő sátrakat.
A családi életem eddig is harmonikus volt, a gyermekeimet sikerült elindítani az útjukon, most már csak figyelem őket, és szurkolok a sikereikért.
Képek: Sós Mihály
Sós Dóra Gabriella interjúja
