Magyar idő szerint este kilenc órát beszéltünk meg egy online interjúra. Mindenki pontosan érkezik. Némi kalibrálás szükséges – nálam a fényforrás biztosítása az alap, Rivière Zsuzsinál pedig egy alaposan körbeszúnyoghálózott bungalóban a telefon optimális szögbe helyezése egy jégtömb segítségével. A dél-amerikai dzsungelben a mobilnetes telefon ugyanis pillanatok alatt felforrósodik, és kikapcsol. Variációk dilemmákra.
A romantikus technikai pillanatok után a Peruban élő, Erdélyből származó magyar pszichológus-sámánnal beszélgettünk a törzsi hagyományokról, az ayahuasca szertartásról, tudatos szerhasználatról és arról, hogyan csöppent élete meséjébe, a Shipibo indiánok közé.
M. A.: Először is hogyan került egy erdélyi pszichológus lány Dél-Amerika őserdejébe?
R. Zs.: Eljöttem Peruba három hétre, aztán négy évre rá mentem haza először. A családom ezt nagyon nehezen fogadta. Mindig egy óriási potenciált láttam az Ayahuascában: hogy ha ezzel hagyományosan megtanulok dolgozni, akkor csodálatos dolgokat tudnék csinálni, ez vonzott.
A volt férjemmel való válás után nagyon messzire el akartam utazni. Az Egyesült Államokba készültem egy barátnőmhöz, de egy ismerősöm megkérdezte, hogy: nem akarsz inkább Peruba jönni? Nem kell egyedül túráznod, itt vagyok én is. Mindig vágytam Peruba – a Pinteresten volt is egy külön kollekcióm, ami csak Peruról szólt. Anélkül, hogy tényleg arra gondoltam volna, hogy terveztem volna az elutazásom. A kiutazás előtt két héttel döntöttem el, hogy jövök.
Legalább egy hét Ayahuasca szertartást terveztem. A harmadik szertartás olyan erősre sikerült számomra, hogy egy egész döntéssorozat meghozatalát hozta el. Én nem vagyok egy vakmerő ember, viszonylag szabálykövető vagyok, és soha nem képzeltem azt, hogy ilyen döntéseket meghozok, mint például, hogy a világ másik végéről ne menjek haza. Olyan másfél év kellett ahhoz, hogy a családból mindenki lenyugodjon. Ma már jól vagyunk, a férjemet is nagyon szeretik.
M. A.: Akiktől kint tanultál, támogattak?
R. Zs.: Nem adják itt könnyen a tudást. Aki tanulni akar, azt rengeteg megpróbáltatás éri, nagyon nehéz ez a folyamat. Egyik Shipibo sámán sem volt elragadtatva az ötlettől, mindenki azt mondta, hogy otthon gondoljam át a döntésem.
Megjegyzés: a Shipibók az Ucayali folyó mentén élnek Peruban. Gyógyító hagyományuk erős, gyógynövényeket és egyedi énekeket használnak energetikai mesterekként. Ahogy Rivière Zsuzsi írja közösségi oldalán, világnézetük szerint az Univerzum az ének és a minta egymás kölcsönhatása révén keletkezett, és a világon mindenre lehet hatni ezek segítségével.
Mondtam, hogy ha én hazamegyek, biztos, hogy nem fogok tudni visszajönni, nekem muszáj maradnom. A férjemmel itt ismerkedtem meg, idő közben szerettünk egymásba. Mintha mindig ismertük volna egymást. A kommunikáció nem a nyelvvel indult közöttünk, hanem másfajta kommunikációval, ami sokkal mélyebb volt.
M. A.: Akkor egyengették az utatokat egymás felé.
R. Zs.: Nekem is nagyon úgy tűnik. Az az érdekes, hogy még 2015 elején neki is volt egy álma velem, és nekem is vele, később pedig megismertük egymást. Mintha már találkoztunk volna – ő emlékezett, hogy álmunkból. Pontosan le tudta írni azt az utcát, ahol Kolozsváron éltem. El tudta mondani, hogy nézett ki a kapu, milyen volt belül az udvar, nagyon pontosan leírta. Az én álmom fantáziadúsabb volt, de az arcát és az energiáját be tudtam azonosítani.
M. A.: Ha jól tudom, ma kakaótermesztéssel és szer-tartással foglalkoztok a férjeddel, hogy néz ki ez a gyakorlatban?
R. Zs.: A területünk elég nagy, 10 hektár. Ezt nem egyszerre vettük, a nagyobb kakaófarm később beszerzett terület. Erre a kemény munkára vannak alkalmazottjaink – a kakaó 2-3 hetente terem, ez egy folyamatos munka. Van még banánunk, papayánk, édesburgonyánk, földimogyorónk, nagyon sok mindent termesztünk, és van egy óriási csirke farmunk is, ezzel nem mi foglalkozunk főállásban. Az elején mindent mi csináltunk, de nagyon hamar kiégtünk.
M. A.: Mesternövényekkel teli kertetek is van, ugye?
R. Zs.: Rengeteg különleges növényünk van, mesternövények, amelyeket a diétákhoz használunk, virágfürdőkhöz, parfümökbe, gőzfürdőkbe attól függően, kinek mire van szüksége. Be is szereztünk olyan növényeket, amelyek nem teremnek itt a környékünkön, mert mi Felső-Amazónia területén lakunk, az Andok esőerdővel fedett hegyei közt, a Cordillera Escalerán.
Sok, nagyon ritka növényt hoztunk ide, amelyek a dzsungelben teremnek, itt is termesztjük már őket. Egyre nagyobb az ayahuasca arborétumunk, ami azért fontos, mert a mi régiónkban nem nagyon nőnek, és nagy ütemben vágják őket a helyiek, új növényt pedig nem igazán ültetnek a helyükre. A férjemmel rengeteget ültettünk, most már teljes mértékben meg tudjuk csinálni a saját főzeteinket.
M. A.: Hogy telik egy napotok?
R. Zs.: A napjaink úgy néznek ki, hogy ha emberekkel dolgozunk, akkor csak rájuk és a folyamataikra figyelünk. Minden szertartást másnap beszélgetések követnek, ezek nehéz folyamatok, teljes egészében velük kell legyünk.
M. A.: Mesélj kicsit az ayahuascáról – a saját szemszögedből: számodra mit képvisel?
R. Zs.: Az ayahuasca befolyásolja az agy biokémiáját, különböző részeit, amelynek köszönhetően túlaktiválódhatnak bizonyos területek, ezáltal feljön egy csomó emlék, problémagyökér, amelyet fel kell dolgozni. Ezt segíti a pszichoterápia és a magyarázat megadása.
Az ayahuasca segít új mintázatokat, új útvonalakat létrehozni azáltal, hogy általa másképp reagálhat az ember egy-egy triggerre, ami régen traumatizálta és félelmet okozott neki. Ez egyfajta kapu is, egy csoda, ami mondhatnám, hogy isteni, de tudom, hogy itt van bennem. Valami, amitől mindig nagyon hálás vagyok és érzem, hogy jó embernek lenni, és jó segíteni másoknak. Hogy ezért érdemes élni.
Én mindig tanulok valamit az ayahuasca által. Tanulok saját magamról, a többiekről. Ez egyszerűen egy eszköz is, amivel én dolgozom – ezt fontos így látnom, hogy szertartás közben ne menjek bele az én dolgaimba, hanem tényleg mindig a szándékomnál maradjak. Ez nem kis kihívás, a megtanulása hosszú folyamat.
M. A.: Hogy néz ki nálatok egy szertartás?
R. Zs.: Mielőtt munkához látnánk, muszáj magunkon dolgoznunk. Csak teljesen tiszta állapotban ülök az ember elé, amikor már tudom, hogy 100 százalékosan rá tudok figyelni. Ez sokszor 2-3 órába telik.
A legelején megnyitunk egy mesternövényi diétát, amit mi választunk ki a férjemmel. Ezek a növények nagyrészt nem pszichedelikusak, ezeket fogyasztani kell minden nap. Be kell tartani a szabályokat. Ha ez a hajlandóság nincs meg, akkor az illetőt már visszük is a reptérre – ugyanis a betartásról írott szerződést kötünk.
Ezek mellett vannak a szertartások, amelyek nincsenek minden nap, 2 hét alatt körülbelül 7 szertartással lehet számolni. Nagyon nehezek, mély folyamatok történnek. Nincs semmilyen hókuszpókusz: a szertartások sötétben történnek, ha valakinek úgy esik jól, egy egyszerű pizsamában is megjelenhet. Végig ikarókkal, gyógyító énekekkel dolgozunk, miközben senkit nem hagyunk magára a saját nehézségeivel.
Megjegyzés: az ikarók törzsi, gyógyító énekek, általuk a sámán helyreállítja az elveszett egyensúlyt a mesternövényi diétái, szavak, érzések, álmok, ősök lehívása által. Egyedülálló minden ikaró, nem létezik két egyforma, improvizált imákhoz hasonlítanak, szívből jönnek Riviére Zsuzsi leírása alapján.
A jelenlévők elkezdik érezni a hatást, mélyebbre mennek a megélésben, akinek segítségre van szüksége, az csendben, szó nélkül csak elénk ül, és mi azonnal elkezdünk énekelni a személynek. Nem beszélgetünk, nem táncolunk, csak ezek az énekek vannak. A folyamat végén még ülünk egy kicsit csendben. Utána teázunk, eszünk egy kis gyümölcsöt.
M. A.: Bárkinek ajánlod a szertartásaidat?
R.Zs.: Elsősorban minimum 2 hétre vállalunk valakit, de ebből lehet 1 hónap, 6 hét vagy több egy elvonulás. A kíváncsi élménykeresőket nem fogadjuk, mert úgy gondoljuk, ők nincsenek felkészülve arra, ami esetleg felbukkanhat. Szeretjük azt hallani, ha megvan a konkrét szándék, ami a belső munkára irányul. Fontos, hogy az ember egészséges legyen, a családjában se forduljon elő semmilyen mentális zavar, vagy nagyon súlyos pszichés zavar. Egy ideje használjuk már a megérzéseinket a szelekcióban is.
Fotók: Rivière Zsuzsi, Aurore Colibert, Bán József, Iness Deniz, Stircula Dóra és Lilay Meraki
Mácsadi Anni cikke
