Az ominózus fehér akác: barát vagy ellenség?

A fehér akác egyesek telepítik, mások irtják. De miért számít ez egyáltalán? Interjú Mizsei Edvárddal, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság projekt- és monitoring koordinátorával.
fehér akác

A férjem és én egy ideje fejünkbe vettük, hogy elhagyjuk a fővárost, és a 2. emeleti lakásunkat és annak 2 nm-es erkélyét a 35+ cseréppel egy 4000 nm-es szántóra váltjuk üvegházzal, tavacskával, emelt ágyásokkal és gombatelepekkel. Ő az édesapjától megtanulta a növénytermesztés csínját-bínját, de a permakultúrás és biokertészkedést mi is csak könyvekből és online tanuljuk.

Kutatómunkám során rátaláltam egy dokumentumfilmre. Ebben Hugh Wilson botanista 30 évnyi kemény munkát fektetett abba, hogy az új-zélandi Banks-félszigeten 15 négyzetkilométernyi, tönkretett földterületet visszanyerjen az őshonos erdőnek. Az invazív sünzanót, amelyet gépekkel, égetéssel, vegyszerrel – lényegében „tűzzel-vassal” – próbáltak kiirtani a helyi mezőgazdászok és állattartók, teljesen átvette az uralmat a lassan használhatatlanná vált félszigeten.

Amikor Wilson odatelepült e szép célkitűzéssel, és azt mondta: „hagyjuk a területet élni, és idővel regenerálja magát”, a helyiek bolondnak tartották. Azonban idővel kisarjadtak az őshonos növények, és az általuk létrehozott árnyékban a sünzanót sorvadni kezdett. Így vált a gyüttment bolondból kompetens álmodó, majd idővel lokális megmentő, nemzetközi legenda. (A dokumentumfilm magyar felirattal megtekinthető.)

Talán ez volt életem első találkozása (szégyenemre) azzal az elgondolással, hogy egy területet meg kell tartani annak, ami eredetileg volt. Elhatároztuk, hogy a piliscsabai telkünkön mi is őshonos fajokat telepítünk majd, és még véletlenül sem próbálunk meg pázsitot létrehozni ott, ahol gyep akar lenni. Azóta én is ismerkedem az őshonos növényfajokkal, és lelkesen tervezzük, hogyan fogjuk ezeket oly módon társítani, ami ráerősít a természet által sugallt egyensúlyra.

Az akác és ami mögötte van

Mizsei Edvárd

Amikor Mizsei Edvárd barátunk felhozta a fehér akác ambivalens helyzetét egy baráti beszélgetésben, rögtön ez a videó jutott eszembe. Ismerve azt a hősies munkát, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Parkban végeznek, hogy megőrizzék az Alföld növény- és állatvilágának egyensúlyát, emellett a Kiskunságban jellegzetes gyepeket, rögtön tudtam, helyi szintre kell hozni ezt a témát, hiszen hozzám hasonlóan sok olyan ember lehet, aki még soha nem szentelt akár egypercnyi gondolkodást sem annak, miért is fontos az őshonos növények védelme.

Kiskunság
Tiszaalpár. Fotó: Lily15

S. D. G.: Mesélnél a kiskunsági gyepről? Mi jellemzi, miért fontos?

M. E.: Az alföldi táj természetes növény- és állatvilága szinte az összes eredeti élőhelyét elvesztette az egykori gyepek szántóföldi művelésbe vonása miatt. Ami pedig megmaradt gyepnek, az általában olyan intenzíven volt kaszálva vagy legeltetve, hogy néhány zavarástűrő fajon kívül nem volt sok esélye az eredeti élővilágnak.

A nemzeti park létrehozásának köszönhetően néhány terület megmaradt természetközeli állapotában, ahol olyan ritka fajok maradhattak fent, mint a homoki kikerics vagy a rákosi vipera.

Ezek olyan, fokozottan védett, veszélyeztetett fajok, amelyek az élőhelyeik védelme nélkül könnyen kipusztulhatnak.

fehér akác
Fehár akác

S. D. G.: Az akácot mind ismerjük, mindenhol ott van. Nemrégiben mégis megosztó jelenséggé vált. Miről is van itt szó tulajdonképpen?

M. E.: Az akác – azon belül a fehér akác, amely a legelterjedtebb – inváziós tulajdonságokkal rendelkező fafaj. Tehát egyszerűen fogalmazva: ott is nő, ahol nem szeretnénk. Az egyik előnye az, hogy az erdőtelepítés szempontjából rossz termőhelyi körülményekkel rendelkező helyeken is megmarad, így olyan területeket is lehet vele erdősíteni, ahol az őshonos fák nem élnének meg.

Egyenesen nő, kemény fája van, így ideális bútornak, oszlopnak, árbócgerendának, tűzifának, emiatt sok erdőgazdálkodással foglalkozó ember ezzel fásít. Ráadásul gyorsan is nő: míg a tölgyfát, diófát az ember általában „az unokájának ülteti”, addig az akác egy generáción belül kitermelhetővé válik (az akác vágásfordulója 35-45 év). Ráadásul, ha vágáséretté válik, és kivágod, akkor nem kell rögtön újratelepíteni, mert ismét kisarjad. (A második sarjadása viszont már elég gyenge, akkor már ki szokták termelni.) Amellett tehát, hogy faipari szempontból jó befektetés, nagyon jó mézelő virága van, így az akácméz miatt is megéri.

Bár az Európai Unió a a fehér akácot invazívnak minősítette – tehát olyan fajjá, amelynek terjedése ellen küzdenie kell a tagállamoknak –, hazánkban „hungarikumnak” nyilvánították.

fehér akác
Fehér akác virágzata. Fotó: Pellinger Attila

S. D. G.: És valóban hungarikum?

M. E.: A Hungarikum Bizottság döntése alapján ez az Észak-Amerikában őshonos fehér akác a magyar mezőgazdaságban annyira fontossá vált, hogy szükséges e bosorolás. A nemzetipark-igazgatóság szempontjából azt tudom mondani, hogy vannak olyan nem őshonos fafajok, amelyek ellen tenni kell, hogy megóvjuk a még megmaradt természetes gyepeinket. Ennek keretében egyrészt akadályozzuk a terjedését. Másrészt az Alföld fásítási programja során sok, gazdasági szempontból értéktelen területet fásítottak (pl. homokbuckás, száraz gyepek, legelők), ezekre jórészt akácot, feketefenyőt és erdei fenyőt ültettek, amelyek tájidegenek. Bár van az Északi-középhegységben erdei fenyves, de az Alföldön található fenyvesek mind telepítettek. Az ilyen száraz területek sokszor erdőgazdálkodás szempontjából is kedvezőtlenek.

A nemzeti park igazgatósága számára fontos a gyepek visszaállítása az eredetihez közeli állapotukba, így az is feladatunk, hogy az invazív akácosokból kisebb-nagyobb területeket visszahódítsunk.

Csakhogy míg egy fenyves esetében viszonylag könnyű a gyepet helyreállítani, az akáccal nagy harcot kell vívni.

S. D. G.: Miként lehet megszabadulni az akáctól?

M. E.: Egy-egy nagyobb akácállományt megszüntetni rengeteg munka, amely meglehetősen költséges és emberigényes. Egy akácfa „elöléséhez” a vegetációs időszakban végig kell furkálni a törzsét, a lyukakba növényölő szert kell tölteni (2-3 centinként, hogy az beszivárogjon a növény szárítóedényein), és azt leragasztjuk szilikonnal. Ez a szer gátolja a fotoszintézist és más, sejtszintű folyamatokat, és a gyökerekbe jutva idővel a növény elpusztul. Ez a folyamat nagyjából egy év.

Ha következő tavasszal az adott fa nem hoz leveleket, akkor lábon elszárad, és ki lehet vágni. Ha a lombkorona akár csak néhány részén kihajt, akkor ismét le kell vegyszerezni, és a rá következő évben lehet kivágni. A kivágás során a fát néha ki kell tuskózni, és nagy munkagépekkel távolítjuk el a gyökereket a földből. Előfordul, hogy minden igyekezetünk ellenére később gyökérről sarjad, akkor azt permetezni kell, vagy ecsettel kenegetni. (Szerencsére a magról kelt növénykék nálunk nem érzik jól magukat, általában hamar elszáradnak.) Tehát az akácmentesítés többéves programot jelent még egy kisebb erdőrészletnél is.

fehér akác
Fehér akác. Fotó: Rasbak

S. D. G.: Gondolom, a gyepek megóvásánál még sok nehezítő tényező akad.

M. E.: Igen, a kiskunsági gyepek megőrzése érdekében más fajokkal is küzdenünk kell, ha nem akarjuk, hogy beerdősüljenek ezek a területek. A füves élőhelyek talajvíz-háztartása jelentősen megváltozott az utóbbi 20-30 évben. Mélyebbre kúszott a talajvíz, és a korábban nedves területek szárazabbá váltak. A tájhasználat is megváltozott, ami bizonyos fa- és cserjefajok elterjedéséhez vezetett a legelőkön – a kiskunságban ilyen a galagonya, vadkörte, rekettyefűz és a hazai nyarak is. Bár ezek őshonosak, egyes helyeken invazívan viselkednek. Ezeket vegyszerezéssel, gépekkel vagy a kettő kombinálásával igyekszünk visszaszorítani.

S. D. G.: És a vegyszerezés nem bántja a földet?

M. E.: Ebben a témában kevéssé vagyok jártas, de azt tudom, hogy az utóbbi években a nemzeti park igazgatósága több kutatást is végzett növényvédelmi szakemberekkel együttműködve, hogy megtalálják a megfelelő technológiát. A vizsgálatok szerint a használt módszereknél a befecskendezett fákból a talajba nem jut ki a vegyszer, ezért a környező növényeket nem is károsítja.

Kiskunság
Csíra-szék. Fotó: Gáspár Tamás

S. D. G.: Egy életképes, autentikus gyep tehát összhangban van a helyi ökoszisztémával. Elképzelhető-e olyan regenerálódás, mint Hugh Wilson történetében?

M. E.: Rövid távon önmagától, spontán tudnak regenerálódni a gyepeink, ha egy felhagyott szántó közvetlen közelében vannak, ahonnan a növények magjai átjuthatnak a szántóra. De ebben az esetben is csak a jó terjedőképességű fajok fognak megtelepedni, ilyenek a széllel terjedő magok is. Más növények magjai, amit, mondjuk, a hangyák terjesztenek, segítség nélkül csak lépésről lépésre, hosszú évtizedek után juthatnának el az új területre. Ezeket a folyamatokat nehezítik az invazív és pionír fajok, amelyek gyorsabban megjelennek, jobban fejlődnek, jobb kompetitorok az őshonos növényeknél. Attól sajnos nem kell tartanunk, hogy a homoki kikerics elözönöl mindent, de a selyemkóró képes erre.

Tehát természetközeli jellegű gyepek képesek regenerálódni, de pont a ritka és védendő fajok fognak hiányozni róla.

Egyes ökológusok és természetvédelmi szakemberek azon a véleményen vannak, hogy el kell fogadnunk az idegenhonos fajok jelenlétét, mert szélmalomharc, és azt a rengeteg erőforrást, amit az eltávolításukra fordítunk, talán hatékonyabban is fel lehetne használni a természet védelme érdekében. Sajnos tényleg vannak ilyen invazív fajok is, de a kiskunsági gyepek védelme érdekében van értelme a munkának, és néhány évtized alatt magától nem javulna a helyzet, ezért ahol lehet, cselekedni kell.

Kiskunság
A Kiskunsági Nemzeti Park madártávlatból. Fotó. Civertan

Kiemelt kép: dka.oszk.hu

Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.