Asztapaszta!

Olasz tészták, különleges forma- és színvilágok, hedonizmus, zerowaste

Ha a fenti szósor egy tipikus általános iskolai logikai feladványban szerepelne, a legtöbb diák elég hamar megtalálná a kakukktojást a felsorolásban az utolsó elemet kiemelve.

Hlavács Boglárka vagyok, kényszeres sokmindentcsináló. Amikor a rossz idő, a korai sötét vagy a kedvem a lakásba kényszerít, olasz tésztákkal játszom, extravagáns színeket és vagány formákat adva nekik. Azt hiszem, amikor gyerekkoromban azt tanították, hogy ne játsszak az étellel, az kicsit félrement.

Ha meg kellene mondanom, hol kezdődött, biztosan állíthatom, hogy ott, amikor Nagymamám és Nagypapám a kézi tésztanyújtó gép mellett dolgoztak; szorgosan aprították, tekerték és vágták a hagyományos formákat a vasárnapi húslevesbe házi tojásból. Aztán repültünk 20-25 évet az időben, és a férjem Jézuskája megajándékozott ugyanazzal a hagyományos, kézi tésztagéppel.

Hlavács Boglárka és a tésztanyújtás
Kép: Hlavács Boglárka

Családanyaként fontosnak tartom, hogy a nagyvilág környezeti problémáit nem szélsőséges módon otthonunkban is igyekezzünk megoldani, és ezt a tudást a következő generációnak is átadni; így például igyekszem minél több mindent magam elkészíteni otthon, a tésztát is. Persze mivel a felsorolásban ott a hedonizmus, ezért elképesztően jó olasz tésztákat is eszünk gyakran, tehát a liszt, tojás, pappardelle hamar unalmas lett. Elkezdtem színekkel és mintákkal kísérletezni, kudarcot vallani és hatalmas sikereket megélni nemzeti zászlós vagy tavaszi virágos raviolival, csillagmintás és pöttyös farfallékkal, kétoldalú fussilikkel vagy akár szivárványos cannellonival.

Nemzeti színű tészta az Asztapaszta-nál
Nemzeti színű pappardelle, farfalle, ravioli

Sokkal finomabbak? Nem, ugyanúgy olasz tésztalisztből készülnek, ugyanúgy a helyi idős nénitől veszem hozzájuk tyúk alól a tojást, a cékla, a matchapor, az áfonya vagy a paprikapor pedig aligha érződik ki az ízükön.

Sokkal vidámabb így az evés? Nem, egy idő után teljesen természetes lett, hogy minden tésztaételünk színes és mintás.

Akkor miért? Az odáig vezető útért.

A tésztakészítés szenvedély, az asztapaszta pedig kibontakozás. A tudás azonban nem féltve őrzött; szívesen osztok meg bárkivel ötleteket, tapasztalatokat és recepteket, emellett fogadok is bárkitől építő jellegű kritikát.

Legnagyobb kritikusom továbbra is a kisfiam, akinek a kedvence az aktív, ehető szénporral színezett fekete tagliatelle a mama lekvárjával.

Szivárványos tészta maradékból az Asztapaszta-nál
Semmi sem vész kárba, a maradékból készül a szivárványos tészta

És hogy kapcsolódik a zerowaste ebbe a történetbe? Minden lehetséges ponton. A tésztáimat gyakran olyan alapanyagokkal színezem meg, amiket mások kidobnának. A lilás rózsaszínt a cékla héjával teszem borúsabb, szürkébb színűvé. A petrezselymes krumplihoz fel nem használható szárból halványzöld színt nyerek. A tésztáimhoz használt tojást a magaságyás földjébe forgatom, hogy a balkonparadicsomok sok kalciumot nyerjenek. Amikor pedig darabolok, vágok, mintát hasítok, óhatatlan, hogy rengeteg tésztamaradék keletkezzen. Olyankor varázsolok, és abból lesz a legszebb tészta mind közül.

Tudatosnak és takarékosnak lenni nem képesség, nem varázslat, csupán egy döntés. Át kell kattintani a fejükben egy kapcsolót, és hihetetlenül ki tud nyílni a világ – magunk vesszük észre az élet apró dolgait, ahol sokkal inkább pazarlásmentesen létezhetünk, és kreatívan folytathatunk elgondolhatatlanul egyszerű, hétköznapi tevékenységeket.

Ravioli nemzeti ünnepekre hangolva az Asztapaszta-nál
Ravioli nemzeti ünnepekre hangolva

Ha tetszett a cikkem, ha kíváncsi vagy az oldalamra és a tésztáimra, megtalálod itt. Ha pedig szívesen megtanulnál pár formát tőlem, kövess, hiszen szoktam online tésztakurzusokat indítani!

A cikkben megjelent képek a szerző tulajdonában állnak.

Hlavács Boglárka írása

pályázat