Akik a mókuskerékből kiszálltak 2.: Családmesék Istenmezejéről

A Rozgics család egy jurtában él Istenmezején, az erdő szélén. Megvan mindenük, ami kell: szerető család, csobogó patak, forrás, amely a vizüket adja, erdő a jurta közvetlen közelében és termőföld. Tavaly sikerült a teljes területet megvásárolniuk, így már a családé a hely, ahová négy évvel korábban egy szál jurtával érkeztek. Az édesanya, Rozgics-Kiss Anita a jurtás életükhöz vezető utat könyvbe foglalta, mely 2020-ban jelent meg saját kiadásában (Családmesék egy jurtából). Tavaly pedig elkészült a folytatás is: Jurtamesék az erdő alól.

Magasházi Virág: Én is rendeltem még 2020-ban az első könyvedből, amelyhez nagyon gratulálok! A második könyved miben más, mint az első? Ebben milyen területeit dolgoztad fel az életeteknek?

Rozgics-Kiss Anita: A Jurtamesék gyakorlatilag az első könyv folytatása, egy teljes, már-már „megszokott” évet mutat be minden örömével, nehézségével, munkálataival, ízével, illatával együtt. Arról szól, hogy mi történik azután, ha az ember megvalósítja legnagyobb álmát, hogyan telnek a napok a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után.  Mondhatjuk, hogy ez a két könyv gyakorlatilag összetartozik. Amit talán csak azért fontos megjegyezni, mert már él bennem a harmadik kötet is, ami már más stílusú, az előzőekhez képest nem időrendi novellákat, hanem leveleket tartalmaz majd. 

M.V.: Szabad tudni, hogy milyen levelek ezek? Mesélnél róla egy picit? Persze, csak, ha már publikus.

R-K.A.: Neked árulom el elsőként. A harmadik könyv, a tél könyve, amiben a szél hordja a leveleket két világ között. Leveleket időn és téren, az egyre növekvő szakadékon át, melyek a távoli barátnőhöz, a mesterhez, bölcs asszonyhoz, vagy épp a férjemhez szólnak. Mesélnek majd a családunkról, arról, mi minden változott meg az évek alatt, válaszolnak hozzám érkezett olvasói levelekre, és sokszor a sorok megérzésekről, sugallatokról, tanulási és tanítási folyamatokról szólnak.

M.V.: Mi az, vagy mik azok a dolgok, amelyek a jurtás életmódban a legnehezebbek?

R-K.A.: Önmagunk elviselése.

A „normális” világban az ember hozzászokik, hogy az életét külső tényezők alakítják – legalábbis látszólag. Ha azonban az ember visszalép az egyszerűbb életmód felé, meglátja, megtapasztalja, hogy minden belőle fakad, legyen az jó, vagy rossz. Ez megjelenhet fizikai síkon, például, ha nem aprítasz nyáron fát, akkor nem lesz télen száraz tüzelő, vagy ha nem mész ki a forráshoz vízért, akkor nem lesz mit inni. De ahol az embert a családi élet zaján kívül csend veszi körül, ott nagyon hamar meglátja, hogy belső világa milyen egyértelműen mutatkozik meg a külvilágban. 

Persze vannak konkrét fizikai nehézségek is, ilyenek az elmúlt években egyre fokozódó viharok, amik egy meredek hegyoldal 30-40 éves fái alatt élve igencsak ijesztőek, vagy épp az aszály, ami fokozott locsolást igényel.

M.V.: Van, amiben kompromisszumot kellett kötnötök önmagatokkal az önfenntartás kapcsán?

Rozgics Pál: Folyton egyezségeket kell kötnünk. Nekem a tökéletes is kevés, de mióta gyerekeim vannak, az idő fontosabb, mint valaha, ezért a legtöbb munkámban kénytelen vagyok megelégedni a „használható” minőséggel. Ilyen például az öntözés, amivel minden évben megkínlódunk. Szeretnénk kihagyni belőle a gépeket, amikkel eddig is csak azt tudtuk megoldani, hogy a vizet közelebb szállítsuk a kerthez, de a hordókból kézzel juttatjuk ki a kertre. Elméletben számos módot kitaláltunk már rá, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni, de amíg az ember ezekkel kísérletezik, addig kiszárad a vetemény. De ilyen egyezség minden gép használata, a fűnyírótól a botmixeren át, az autóig.

R-K.A.: Igyekszünk mindent leegyszerűsíteni, az igényeinket letisztítani, a leginkább idő- és energiahatékony megoldásokat megtalálni. Az önmagunkkal kötött egyezségeket mégis azok a dolgok jelentik, amiket a boltból szerzünk meg. Ennek a férfi oldala a gép, és ami üzemanyaggal működik, a női pedig az apróságok. Ezek nem nagy tételek, és az életünk menne nélkülük is, mégis rengeteg időt takarítok meg azzal például, ha egy sűrű, dologgal teli napon előveszek egy csomag tésztát, és nem állok neki nokedlit szaggatni. De ilyen kompromisszum az is, hogy nyáron nem főzök sűrített ételeket, vagy nem használok levesbetétet, mert hűtő híján hamar megromlanak.

M.V.: Ha jól tudom, szoktatok nyílt napokat szervezni, amikor meg lehet titeket látogatni. Azok, akik elmennek hozzátok, általában inkább kiszakadni akarnak egy kis időre a mókuskerékből, vagy szerepel a terveik között az önfenntartás kialakítása? 

R.P.: Igen, kettő éven át, tavasztól őszig tartottunk nyílt napokat minden hónapban, amire elsősorban olyan családokat vártunk, akik hasonló terveket szövögetnek. De idővel, és a népszerűségünkkel hígult az arány, és a jelentkezések lassan kezelhetetlenné váltak, emiatt idén hátra léptünk kicsit. Szükségünk van egy kis időre, míg néhány dolgot átépítünk a birtokon, hogy ezek a nyílt napok hatékonyabbak legyenek. Nem ökoturistákat várunk, hanem elsősorban olyan embereket, akik valóban hasonló életben gondolkodnak, de egy kis lökésre van szükségük, és szeretnék magukat kipróbálni. Emiatt a jövőben nem is nyílt napjaink lesznek, hanem olyan hétvégéink, amikor lehetőség lesz itt aludni, mindenkinek a saját szükségletei szerint vizet hozni és melegíteni, részt venni a munkálatainkban és persze gyakorlati tudást is elsajátítani.

M.V.: Azt tapasztalom, hogy egyre többen gondolkodnak azon, hogy akár balkonkertet, akár saját kertet alakítanak ki, mert úgy látják, az önfenntartás lesz a jövő “megoldása”. Mit javasoltok azok számára, akik szeretnének élhetőbben, természethez közelibb módon élni? Hogyan érdemes ezen az úton elindulni? 

R-K.A.: Csakis szívvel és szívből tegyék. Nagyon sok olyan példát látunk, mikor valaki éveken át spórol, elvégez mindenféle tanfolyamot, megvesz többféle gépet, hogy elkészíthessen magának mindent, amit eddigi életében megszokott. Kiköltözik egy tanyára, majd alig egy év elteltével kijelenti, hogy önellátás ma már nem létezik, és csalódottan visszaköltözik a városba. Klasszak a balkonkertek, a virágládák, a közösségi kertek, a konyhakertek, minden, ami kicsit is összekapcsol újra a természettel, különösen, ha ebben örömét leli az ember. Ez a legfontosabb.

Nem lehet a természethez muszájból közelíteni, mint ahogy nem lehet egy állathoz sem rossz érzésekkel nyúlni, mert azonnal reagál rá. S bizony a természet is próbára fogja tenni mindenkinek a kitartását, aki erre az útra lép.

Ezért inkább könnyed lépésekkel kezdjék, fokozatosan, ne pedig fejest ugorjanak. Látogassanak meg ökofalvakat, kitelepült embereket, kiránduljanak nagyokat, töltsenek el éjszakákat a vadonban, járjanak mezítláb, próbálják ki hosszabb ideig a fizikai munkát, és persze, ültessenek, ahová csak lehet. Járjanak nyitott szemmel, mert sokan keresik a hasonlóan gondolkodókat, vagy akár már meglévő tanyájukra a fizikai segítséget ellátásért cserébe. 

M.V.: Milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve? 

R.P.: Lebontom a jurtát (mosolyog). Ez az idei nagy feladatom, hogy a kerítésbővítés, új alap készítés, bontás, újjáépítés után két jurta állhasson a birtokunkon. Ha pedig elkészül, indulhat a „földesúrképző”! Erről hamarosan videó formájában osztunk meg részleteket.
Fel van adva a lecke mindannyiunknak, igyekezzünk jól csinálni!

M.V.: Milyen internetes fórumon lehet titeket megtalálni?

R-K.A.: Van egy Facebook felületünk a közösségi portálon, Családmesék egy jurtából néven. Itt igyekszünk megosztani gondolatainkat, a találkozási lehetőségeket, és időnként még egy-egy kis videóra is futja. Ha pedig valakinek kérdése van, vagy a könyvekről érdeklődne, az a jurtamesek@gmail.com drótpostacímen talál meg minket a legkönnyebben.

M.V.: Néhány nap alatt hatalmasat fordult a világ. Van ezeknek a változásoknak olyan része, ami titeket is érint? Akár a terveiteket, az életeteket.

R-K.A.: Tudod, aki ilyen közel él a természethez, ilyen csendben – persze, a gyerekek lármáját leszámítva -, az többet is meghall a világból, mint amit a híradások vagy éppen a hírfolyam közvetít. 

Mindig is tudtuk, hogy eljön majd ez az idő, és a szívünk vágya mellett ez is vezérelt minket abban, hogy távol költözzünk mindentől. Apácska a nyílt napokon rendszeresen elmondta, hogy „az, hogy ebben a pillanatban nem lőnek, nem jelenti azt, hogy a következőben nem fognak”. S persze mondanom sem kell, hogy mindenki hülyének, de legalábbis túl szélsőségesnek nézte, csakúgy, mint akkor, mikor feltette a kérdést a városi embereknek, hogy „mit csinálnak, ha elzárják a vizet, lekapcsolják az áramszolgáltatást?”. 

Ne gondolja senki, hogy mi széles mosollyal az arcunkon ülünk a jurtában, hogy „mi aztán megmondtuk”, mert ez nem így van. 

Ami most történik, egy jó ideje érezhető a levegőben, a szélben, ott van a lombok között, és megborzongatja az ember szívét. A félelem, a féltés, a gondok ott vannak a térben, és akkor is érezhetőek, ha nekünk nem kell a villanyszámla miatt aggódni. Nagyot változik a világ, és még most is mindenki eldöntheti, hogy mit csinál a forgószélben: hagyja, hogy ide-oda dobálja a vihar, vagy megkeresi a közepét, beleáll a saját erejébe. Szeretném hinni, hogy nem csupán a káosz időszaka következik, hanem egy fokozott érési folyamat, egy átalakulás, mikor mindenki megvizsgálhatja, mik a valóban fontos dolgok az életében, s kívül is, belül is fénnyé éghet a sötét.

Az interjút készítette: Magasházi Virág
Kiemelt kép forrása: Rozgics család saját fotó