Én nagyon szeretek az ő hajával játszani, a páromat viszont ez irritálja. Ő szívesen kipróbálna többféle szexpózt is, nekem viszont ezek fárasztóak vagy kényelmetlenek. De az is lehet, hogy még mélyebb vágyakról van szó: egyikünk talán másokkal is szívesen szexelne, vagy esetleg titokban arra vágyik, hogy erényövbe zárja a párja. Mit tudunk tenni az ilyen helyzetekben?
Nem szeretem az ilyen „ez a mai társadalom rossz, régen bezzeg” típusú eszmefuttatásokat, hiszen, főleg a szexualitás és a párkapcsolatok terén, régen sokkal rosszabb volt a helyzet. Sok, ma egészségesnek tekintett szexuális viselkedést betegségnek nyilvánítottak – százötven éve még a női nemi vágyat is –, és a párok sokszor akkor is együtt maradtak, amikor ahhoz semmi kedvük nem volt. Szóval nem azt akarom mondani, hogy „régen minden jobb volt”, erről szó sincs.
Ellenben az is tény, hogy a fogyasztói társadalomban hozzászoktunk ahhoz, hogy válogathatunk az igényeinket különböző mértékben kielégítő termékek között. Ez az attitűd némileg áttevődött a párválasztásunkra is: a Grindr és a Tinder sokszor húsbolt hangulatát keltik, ami persze elkeserítő tud lenni. Az viszont jó, hogy felismerjük, van választási lehetőségünk a párválasztásban is. Könnyebb elengedni a nem működő kapcsolatokat, ha tudjuk, hogy jogunk és lehetőségünk van olyat keresni, akivel megélhetjük a vágyainkat.
Egyrészt tehát, persze, szeretnénk olyan párt találni, akivel megélhetjük a vágyainkat, és ez fontos is. Másrészt viszont az az élmény, hogy kötődünk és kapcsolódunk valakihez, és igazán, mélyen együtt vagyunk vele, sokkal többet jelenthet annál, mint hogy az illető nem élvezi annyira az orális szexet, mint amennyire az nekünk esetleg ideális lenne.
Ez az egész helyzet tovább bonyolódik, ha kevésbé szokványos vágyaink vannak. Azt talán még elég könnyű elmondani a partnerünknek, hogy szeretnénk, ha megmasszírozna. De mi van, ha masszázs helyett inkább korbácsolást szeretnénk? Vagy ha a poliamor, non-monogám vagy swinger közösséghez tartozunk? Sőt, az is megnehezítheti a helyzetet, ha az LMBTQIA+ közösséghez tartozunk.
Párkeresés során mihez képest egyszerű a helyzet: az ismerkedés során minél hamarabb beszélnünk kell a potenciális partnernek a személyiségünk azon részeiről, amelyek meghatározzák a szexualitásunkat. Ezt persze mondani könnyebb, mint megtenni, de mégiscsak könnyebb a helyzet annál, mint ha már egy ideje kapcsolatban élünk, és akkor döbbenünk rá, hogy valami többre vagy másra vágynánk.
Hogy mondjam el?
Jasper Fforde Egy regény rabjai című művében az egyik szereplő, Bökő Stoker a következő nehézséggel küzd: valahogy el kellene mondania a lánynak, akivel ismerkedik, hogy a munkája a vámpírok és vérfarkasok ártalmatlanítása. Korábbi randik során megpróbálta teljes nyíltsággal közölni, hogy mi a helyzet, de katasztrofális eredménnyel járt. A nehéz helyzetben Bökő egy barátjától, Thursdaytől kér tanácsot, aki a következőt válaszolja:
– Szerintem színt kellene vallanod. A lányok nem bírják, ha hazudnak nekik. […]
– Valami ilyesmi járt az én fejemben is. – Bökő elgondolkozva vakarta az állát. – De micsoda sokk ez…!
– Nem kell nyíltan szembesíteni őt a tényekkel. Csak tedd le itt-ott a házban a Van Helsing Hírmondó példányait, vagy ilyesmi.
– Ja, kezdem érteni! – bólogatott Bökő homlokráncolva. – Úgy érted, készítsem elő a terepet. Karók meg feszületek a garázsban…
– És időnként beleszőheted a beszélgetésbe a vérfarkasokat.
Thursdaynek több dologban is igaza van: egyrészt, az emberek nem szeretik, ha hazudnak nekik. Másrészt, amit ő javasol, alapvetően jó ötlet lehet olyan helyzetekben, ahol nem tudjuk előre, hogyan fog reagálni a másik.
Ha mondjuk több BDSM elemet szeretnénk behozni a szexuális életünkbe, de félünk ezt nyíltan közölni, felvethetjük a párunknak, hogy nézzük meg együtt a Bonding című Netflix-sorozatot, ennek kapcsán már elkezdhetünk a témáról beszélgetni.
Ha soha nem mondjuk el a párunknak, hogy mire vágyunk igazán, azzal egyrészt megtagadjuk tőle a lehetőséget, hogy a személyiségünk fontos részeit megismerje, vagy legalábbis tudomást szerezzen azokról. És magunkat is megfosztjuk még a lehetőségétől is annak, hogy a párunkkal közösen éljük meg, amit szeretnénk.
Amikor a vágyainkról beszélünk a partnerünknek, fontos, hogy minél tisztábban és őszintébben kommunikáljunk. Segíthet, ha alapvetően saját magunkról beszélünk, és nem a partnerünket kritizáljuk. Tehát inkább mondjuk azt, hogy „szeretnék gyakrabban csókolózni.”, és ne azt, hogy „túl ritkán csókolsz meg.”. Ha pedig a párunk olyasmit csinál, ami jólesik, akkor nagyon fontos, hogy azt jelezzük neki!
Hogy egy pillanatra visszatérjek a könyvhöz: nem sokkal később Thursday azt kérdezi, sikerrel járt-e a stratégia. A vámpírvadász a következőképpen válaszol:
– Egy büdös szót se szólt. […] Csak az a fura, hogy újabban Orvlövész magazinokat találok a vécében, és felbukkant a konyhában Az alvilág leghíresebb bérgyilkosainak egy példánya.
Szóval akár az is lehet, hogy a párunk életében is vannak olyan témák, amelyekről nehezen tud beszélni, és éppen mi segítünk neki megnyílni. A vágyakról szóló nyílt, őszinte beszélgetés általában hozzásegíti a párt ahhoz, hogy kísérletezni kezdjenek, és megvalósítsák egymás vágyait.
Mi történik viszont akkor, ha a másik nem nyitott arra, amit szeretnénk?
Ebben az esetben azt kell eldöntenünk, hogy a vágyaink fontosabbak-e, vagy a kapcsolatunk. Ahogy már említettem, egyetlen ember úgysem fogja az összes vágyunkat és szükségletünket kielégíteni, és nem is ez a feladata.
Nem szégyen és nem gyengeség lemondani bizonyos dolgokról annak érdekében, hogy fenntartsuk a párkapcsolatunkat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Elképzelhető, hogy én nagyon szeretnék a páromtól olajos masszázst kapni, ő viszont ki nem állhatja az olajos állagú dolgok tapintását. Viszont ha a kapcsolatunk máskülönben remek lábakon áll, és a fontosabb vágyaim teljesülnek, el tudom engedni a masszázsolaj gondolatát.
De előfordulhat, hogy mondjuk BDSM nélkül hiányosnak és üresnek érezzük magunkat, vagy hogy gúzsba kötnek bennünket a monogámia keretei – a párunk viszont idegenkedik attól, amit mi szeretnénk. Ha körüljártuk a dolgot, és egyértelműen az a benyomásunk, hogy nem lehet teljes az életünk ezek nélkül, akkor valószínűleg új párt kell keresnünk.
A megcsalás nem megoldás, ahogy az sem, hogy megpróbáljuk ráerőltetni a vágyainkat a másik félre. Lehet a vágyainkat óvatosan és finoman kommunikálni, beszélgetni róluk, de ha a másik nemet mondott, akkor azt is el kell fogadnunk.
A nemet mondás képességére akkor is szükségünk lehet, hogyha történetesen a mi párunk állt elő azzal, hogy mindig is szerette volna kipróbálni, hogy milyen a hármas szex vagy a kötözés. Ebben a helyzetben a mi felelősségünk nemet mondani, és nem belecsúszni a mártírszerepbe. Ha annak ellenére mondunk „igent”, hogy szívünk szerint „nemet” mondanánk, azzal nem csak hazudunk, de magunknak is ártunk vele, és akár traumatikus élményeket is szerezhetünk. Igaz ez a megszokott és szokatlanabb szexuális gyakorlatokkal kapcsolatosan is. Hiába felkapott téma a BDSM és a nem-monogám kapcsolati formák, nem leszünk kevesebbek attól, hogyha ezek a dolgok nem tetszenek nekünk.
Alapvetően viszont fontos az, hogy ha a párunk előállt a vágyaival, akkor ne szégyenítsük meg őt ezek miatt. Akkor se, ha azok esetleg különösen szokatlanok. Valószínűleg nehéz volt neki összeszedni a bátorságot ehhez a beszélgetéshez; annyit igazán megtehetünk, hogy végighallgatjuk, és legalább megfontoljuk, amit kér.
Még ha nem is tudjuk pontosan azt megadni neki, amire vágyik, akkor is előrébb lépett valamivel a kapcsolat: a másik feltárta magát nekünk, és belátást engedett a személyisége addig titkolt részeibe. Ha van kedvünk hozzá, akkor a vágyak közös felfedezése mindenképpen olyan út, amelynek érdemes nekivágni, hiszen nemcsak egymást ismerhetjük meg így mélyebben, hanem a kapcsolat fejlődéséért is teszünk vele.
Saáry Lilla pszichológus cikke
Fotók: Hardy Anna, Tudaton Magazin
