Adj neki címet, és megmondom, ki vagy

Az intim viszonyról, amit egy korrektor kialakít a javítandó szöveggel (Egy korrektor naplója 1.)

15 éve vagyok aktívan dolgozó bölcsész-irodalmár, és 10 éve vagyok korrektor. Foglalkoztam már szépirodalommal, szakszövegekkel, tankönyvekkel, hivatalos és informális szövegekkel, magyarra fordított és magyar nyelvű anyagokkal.

Ebben a cikksorozatban (Egy korrektor naplója) szeretném megismertetni veletek egy korrektor mindennapjait, és hogy miként is zajlik a korrektúra folyamata. Remélem, hogy a kulisszatitkok mellett menet közben ti is tanultok pár új fogalmat vagy épp egy új hozzáállást a szövegalkotáshoz.

*

Ha valaki rendszeresen mosdik, és tisztességes a megjelenése, akkor beleolvad a tömegbe: az a normál. De ha büdös a szája, a fején hordja a gatyáját, vagy bikiniben hirdeti az irodalmat, az rögtön kitűnik. A szöveggel is ez a helyzet. Ha az letisztult, rendezett, akkor könnyedén siklunk benne. Lelki szemeink előtt kirajzolódnak a szerző gondolatai.

Ám ha a szöveg rosszul megírt, szedett-vedett, kaotikus, netán hatásvadász, egyből feltűnővé válik a textus. Kitűnik, hogy a szerző nem volt igényes se a gondolatai rendszerezésekor, se azok nyelvi megformálásakor.

És ezt nem hagyhatjuk, igaz? Erre vannak a szöveggondozók: a szerkesztők, a lektorok, a korrektorok. A kézirat szerkesztése során ők egymást követik:

*Szerkesztő: az írásmű szerkezetét alakítja ki, finomítja a szerzővel együtt (tervezés, közös gondolkodás).

*Lektor: szakmai ellenőrzést végez. A nyelvi lektor összeveti az eredeti művet a fordítással, a szakmai lektor a szöveg tartalmi részeit ellenőrzi (például egy jogi szöveg szakmai lektora szerencsés esetben egy jogot végzett szakember).

*Korrektor: (ideális esetben) a végső szem, aki már csak helyesírást és stilisztikát javít.

A korrektor is érti a viccet, kivéve, ha neki kell aztán javítani. Forrás: https://xsense.net/31-uzenet-amitol-nem-birod-abbahagyni-a-nevetest/

Cica, vatta, kifli, érdemrend? Egyik se!

Amikor korrektorként dolgozom, mondattól mondatig, bekezdéstől bekezdésig telnek a percek. Én általában szakszövegekkel foglalkoztam napról napra, 8 órában.

A korrektor általában mind a szerzők, mind az olvasók számára láthatatlan – csak egy háttérmunkás, egy „olvasódrón”. Ő érzi a munkája értékét és súlyát, de mások számára épp a szöveg hibamentessége miatt válik áttetszővé, amit véghez visz. Ilyenkor könnyű elveszteni a motivációt. Megtehettem volna, hogy csak „simogatom” a kéziratokat, hiszen „jó lesz az úgyis”. Feltettem hát magamnak a kérdést: azért vagyok itt, hogy „cicázzak az anyagokkal”, vagy azért, hogy tényleg hasznos legyek?

Tisztában voltam vele, hogy nem kapok majd érdemrendet azért, mert kigyomláltam a képzavarokat, a pongyola kifejezéseket, az elütéseket és a slendriánul odahányt gondolatszörnyeket a kéziratokból. (Pedig nem mindegy: „tárgya” vagy „trágya”, netán „khaki” vagy „kaki”. Tudtam, hogy ha több száz hivatkozást kikutatok a szerzők helyett, akkor se lesznek a gyengébb írásokból mesterművek. Mégse vattáztam ki magam azzal, hogy engem „ezért fizetnek”, és „valamiből úgyis meg kell élni”. Nem az a típus vagyok, aki azért dolgozik csupán, hogy kiflit vegyen belőle a boltban.

Azt akartam, hogy a nap végén elmondhassam, hogy büszke vagyok a szöveggel végzett munkámra. Azt akartam, hogy amit csinálok, annak értelme és haszna legyen. Mert az időnk túl nagy kincs ahhoz, hogy értelmetlenül töltsük.

Korrektúra utazás közben (egy oszkáros úton, télen)

Adj neki címet, és megmondom, ki vagy

A korrektornak először meg kell értenie, hogy mi a téma gerince, mik a kulcsszavak, és honnan hová akar eljutni az író.

Ugyan a korrektor a kézirattal kerül majd intim viszonyba, de valójában ez legalább egy szerelmi háromszög: a szerző is kell bele. A szerző az, aki tisztázza a kérdéses részeket, aki pótolja a durvább hiányokat. Az az ideális, ha a szerző partner tud lenni a korrektúra során, mert ha nem tetszik neki, ami a szöveggel történt, akkor a korrektor bajba kerül a munkáltatójánál vagy a megrendelőjénél, és ha összerúgják a port a szerzővel, akkor az egész munka „mehet a levesbe”.

Ha minden flottul megy, mire a korrektorhoz kerül a szöveg, már nem is kell egyeztetni a szerzővel. De mint tudjuk, a folyamatok ritkán mennek flottul.

Amikor a korrektor először megkapja a szöveget, elsőként ismerkednie kell a szöveg struktúrájával: mik a fejezetek, alfejezetek, címek, címfokozatok… De mit is árul el rólunk a tartalomjegyzék? Egy kis általánosítással az alábbi szerzőtípusokkal találkoztam a szakkönyvek/tankönyvek világában:

Fotó: Andrea Piacquadio (Pexels)

A rendszerező típus: Legalább négy címfokozatot használ (1., 1.1., 1.1.1., 1.1.1.1.), és még az „és”-t is lehivatkozza. Szakmailag nagyon precíz, de egyáltalán nem gondol az olvasójára. A rendszerezési mániát úgy is hívják: a taxonómia dühe.

Fotó: Andrea Piacquadio (Pexels)

A zöldfülű: Lelkes, karrierépítésre éhes pályakezdő vagy pályamódosító. Másolja a mintákat, és kétszer annyi munkát fektet egy kéziratba, mint az átlag. Ő az, aki öt különböző címjavaslatot is küld, és úgy agyal a bevezetésen, mintha az élete múlna rajta. Kevés tapasztalata miatt még sok hibát vét, de könnyű vele együtt dolgozni, mert rendkívül proaktív.

Fotó: Alexas Fotos (Pexels)

A körmönfont szógyarapító: Olyan címeket ad, mint „Blabla a valaminek a valamilyenségéről a blablaizmus fényében”. Általában annyira szereti hallatni a hangját, hogy háromszor mond el mindent, de egy letisztult definícióig se jut el. Kitérőket tesz, mert szuperinformatív akar lenni. Egyszerre tűnik túlteljesítőnek és alulteljesítőnek, de a mondókájának sose ér a végére. Kár vele egyeztetni: bizonyos értelemben egyszerűbb átugorni, mint megkerülni.

Fotó: Craig Adderley (Pexels)

A laikus szaki: A szaki nagytudású szakértő a maga területén, viszont nincs érzéke a nyelvhez, a fogalmazási nüanszokhoz, és nem is érdeklik ezek. Lényegre törő címeket ad: „Tehergépjárművek”, „Vegyes kapcsolás”, „Repülőgép-karbantartás”. A „mi” érdekli, nem a „hogyan”. Ő az, aki szerint az ábrák megmagyarázzák magukat. Bármilyen szakmai kérdésre válaszol, de a stilisztikát és a helyesírást neked kell beletenni a szövegbe, ezt ne is várd tőle.

Fotó: Andrea Piacquadio (Pexels)

Lébeckommandó: Köztünk járnak. Olyanokat mondanak, hogy „kvázi” meg „hab a tortán”. Laikus laikusok, töltelékek a rendszerben. Se a tartalmi tudás, se a szövegalkotási igényesség nem számonkérhető rajtuk, és csak azért írnak bármit is, mert valaki megbízta őket ezzel. Lassan válaszolnak a korrektornak, és akkor is hiányosan, mert „túl elfoglaltak ehhez”.

Fotó: Cihan Oğuzmetin (Pexels)

Széplelkű amatőrök: Ők adják azokat a címeket, hogy „A lélek pillangói”, és aztán azt remélik, hogy valaki valahol komolyan veszi majd egyszer őket. Szubjektívek, szétfolynak, és nem veszik figyelembe, hogy egy szöveg esetében fontos a valódi, mély, letisztult üzenet, és azt be kell tájolni a mit-kinek-mikor-miért-hogyan szempontok mentén. Kilométeres leveleket írnak a korrektornak, és abban magyarázzák a bizonyítványukat.

Fotó: Andrea Piacquadio (Pexels)

Rutinos róka: Ő az, aki nem azért ír, mert múlhatatlan kényszere van rá, és nem is azért, mert valaki megparancsolta neki, hanem általában azért, hogy átadja a tudását. Ért a szakmájához, és többféle közönséghez szólt már, ezért metodikai ismeretei és stilisztikai tapasztalatai is vannak. Embernek nézi a korrektort, kollégaként tekinthetünk egymásra. És ha nem is ő a programhasználat mestere, azért házimegoldásokkal is el lehet jutni a megoldásokig.

Minden olvasónak megvan a maga története Forrás: Pexels)

Hol van a korrektor a szöveggondozási folyamatban?

A szakkönyvek/tankönyvek világában a korrektor általában már egy olajozott gépezetbe csatlakozik be a könyvkiadás folyamata során. A tan- és szakkönyveknek vannak megrendelői, a szerzők jórészt felkért vagy kiválasztott személyek, és az olvasóközönség is elég határozottan körvonalazva van. Már nem ez az első rodeó, így általában van egy kialakult kiadói szokásrendszer, egy ütemterv, és a szerzők és a szöveggondozók számára létezik egy kötött együttműködési folyamat. De ez sohasem egy automatizált gyártósor. Ha mindenki megúszósra játszik, ott ette meg a fene.

  • A szerző célja az kell, hogy legyen, hogy kiváló minőségű, informatív, érthető írásműveket hozzon létre olvasói számára.
  • A szerkesztő feladata az, hogy minden szükséges alapanyagot beszerezzen (pl. kézirat, illusztrációk, táblázatok, irodalomjegyzék stb.), majd ezekhez kialakítsa a megfelelő struktúrát.
  • A lektor feladata az, hogy őre legyen a szakmai tartalomnak, egyúttal pótolja a hidak közötti hézagokat.
  • A korrektor feladata az, hogy a hozzá került kidolgozott művet a kiadói elvásároknak megfelelően a lehető legletisztázottabb, legvéglegesebb formára hozza.
  • A tördelő az, aki az anyagot a kéziratformátumból nyomdakész anyaggá alakítja. Ebben segédkezni szokott egy grafikus is.
  • És ha minden jól megy, a kiadási folyamat során lesz egy (vagy több) ellenőrzési pont, ahol minden szereplő véleményezi, javítja a szöveget a megjelenés előtt.

>> Olvasd el a cikksorozat folytatását! A szöveg őszinte

Kiemelt kép: Timothy Paul II (Pexels.com) alapján saját szerkesztés

Sós Dóra Gabriella írása

Hozzászólások (1):

  1. Eszter

    2021/07/04 at 21:18

    Köszönet ès hàla leendő szerzőkènt.

Hozzászólások.