Mi lehet az oka annak, hogy míg szüleink, nagyszüleink generációinak háztartási gépei – mosógép, hűtőszekrény – évtizedekig ellátták a feladatukat, addig ma – a fejlettebb technológiák világában – mindössze néhány év alatt javíthatatlanul tönkre mennek az eszközeink? A válasz a fogyasztásra épülő világunkban keresendő. A magyarázat egyik része a tervezett elavulás, amelyről már sok elemzés, cikk és több film is készült, ezek a videómegosztó platformokon megtekinthetők.
A Phoebus, avagy a Villanykörte-összeesküvés
Történeti szempontból a folyamat kezdetének a Phoebus kartell létrejöttét tartják, amelynek tagjai – izzógyártók – az 1920-as években több közös irányelvet dolgoztak ki. Ezek egyike az volt, hogy a villanyégők kívánatos élettartamát 1000 órában állapították meg, és úgy alakították gyártási folyamataikat, hogy ennek megfeleljenek. A technológia viszont lehetővé tette volna ennek az élettartamnak a többszörösét is.
Akkor vajon miért volt erre szükség? Lehetséges magyarázat lehetne az ideális teljesítmény/hatásfok/élettartam arány megállapítása is, de ha logikusan megvizsgáljuk az úgynevezett tartós fogyasztási cikkek élettartamainak rövidülése mögötti okokat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fogyasztás fenntartására, növelésére épülő gazdasági modell érdekében zajlottak és zajlanak ezek a folyamatok.
A tervezett elavulás ma már a mindennapjaink része
Nézzünk néhány konkrét példát. Volt olyan tintasugaras nyomtatóm, amelyben többe került volna egy egyszerű alkatrész cseréje, mint egy új nyomtató vásárlása.
Hasonló helyzetbe kerültem, mikor az autóm könyöklőjét nyitó apró műanyag fül letört. A márkaszervízben javítókészletet ígértek, majd rájöttek, hogy mégsincs hozzá javítási lehetőség. Egy apró műanyagdarab miatt egy új, komplett könyöklőt kellett volna rendelnem, több tízezer forintért. De az sem volt raktáron, sokat kellett volna várni rá. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem gyártanak ebből többet, hiszen feltételezhetően ez gyakori meghibásodás, az volt a válasz, hogy nem csak gyakori, de szinte minden autóban előfordul. A megoldás ebben az esetben egy független gyártó volt, aki felismerve a típushibában rejlő lehetőséget, kizárólag a hibás alkatrészt kezdte el gyártani és értékesíteni kedvező áron.
Szintén ugyanezen gépkocsi első két ülésében egyszerre romlott el az ülésfűtés. A márkaszervíz azt mondta, hogy mindkét ülésben rossz a fűtéspanel – a computer szerint – viszont azt külön nem lehet cserélni, csak üléssel együtt. Ahelyett, hogy a két új ülésre egyenként hetvenezer forintot kifizettem volna, egy hozzáértő szerelő ötezer forintért megjavította mindkét ülésfűtést. Nem márkaszervízben.
Használom, elromlik, eldobom… és újrakezdem
Régebben egy-egy kábel szintén évtizedekig használható volt, ma egy-egy mobiltelefontöltő 1-2 évente cserére szorul. Jó példa a mosópor evolúciója is. Évről évre újabb adalékanyaggal rendelkező, hatékonyabb mosópor került piacra Magyarországon a 90-es években, miközben ezeknek a fejlettebb változatai már elérhetők voltak Nyugat-Európában.
Egy név nélkül nyilatkozó, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező mosógépszerelő megerősítette, hogy egyes típusoknál beazonosítható az az adott életkorban meghibásodó alkatrész, aminek sokszor nehéz hozzájutni az utánpótlásához, illetve vannak olyan modellek, amelyek viszont tartós használatra készültek, minimális eséllyel a meghibásodásra, de ezeknek az árcédulája is magasabb.
Egy világítástechnikai cégnél dolgozó, szintén neve elhallgatását kérő projektmenedzser szerint a cég rendszeresen indított projekteket azzal a céllal, hogy a termékeik élettartamát csökkentse. Ma ezt termékéletciklus-menedzsmentnek hívjuk.
Egyértelmű, hogy a „használd, majd dobd el” szemlélet a kívánatos a gyártók szempontjából, hiszen ez folyamatosan új vásárlói igényt generál.
Fontos lehet tudatosítani, hogy az információs korban – jelenleg – nem csak a termékekkel kapcsolatban, hanem az információkkal kapcsolatban is ugyanezt élhetjük meg. Folyamatosan újabb és újabb információkhoz szeretnénk jutni, az információs termékek újabb és újabb változatát szeretnénk megkapni, de ebben az esetben már mi magunk vagyunk a termék. A közösségimédia-platformok a mi információéhségünket, a mi figyelmünket értékesítik termékként azon szolgáltatók számára, akik ezért fizetnek. Ez független attól, hogy az információ egyébként a valóságot tükrözi-e vagy hamis (fake news). Nem véletlen, hogy az EU állampolgárai a dezinformáció felismerését segítő képzések támogatását fontos célként jelölték meg. Ezzel kapcsolatos eszközök fejlesztése jelenleg is zajlik több kutatóintézetben, így például az ELTE-n, a társadalmi innovációs labor keretében is.
Hogyan szoktathatjuk le a gazdaságot a tervezett elavulás gyakorlatáról?
A tervezett elavulással kapcsolatban – ami tehát a folyamatos termelést és fogyasztást segíti elő – nem lenne jó megoldás, ha varázsütésre megszüntetnénk és minden tartós fogyasztási cikkünk élettartama hirtelen jelentősen megnőne. Ha mégis ez történne, akkor gyárak állnának le, jelentősen nőne a munkanélküliség és recessziónak lehetnénk tanúi. A megoldás a fokozatos változás lehetne, a fogyasztói tudatosság és például az úgynevezett nemnövekedés paradigma.
Ami fontos, hogy az ökológiai lábnyomunk ne növekedjen és a fogyasztásunk eredményeképpen keletkezett hulladék mennyisége csökkenjen. Ez részben kevesebb fogyasztással, részben újrahasznosítással, részben pedig néhány szemléletbeli változással oldható meg. Jellemző például, hogy vannak olyan javítóműhelyek, amelyek a szokásos kommunikáción túl – nem érdemes javítani, kevéssel többért újat lehet kapni – valóban vállalnak javítást. Időnként kiderül, hogy több ilyen javítóműhely mögött egy-egy elkötelezett műszerész áll, aki a műhelyek által átvett eszközöket háttérmunkásként megjavítja.
Kép. Blaz Erzetic (Pexels.com)
Becsüljük meg ezeket a szakembereket, és fontos, hogy biztosítva legyen az utánpótlás, hiszen a kisgépszerelők – akik valóban szerelnek, nem cserélnek – egyre kevesebben vannak.
Fontos lehet a tudatosság mellett a minőségi idő elvárása. Ez azt is jelenti, hogy egyre többen törlik le a felesleges applikációkat, nem kérnek az igazán szükségesnél több információt és nem vásárlással, fogyasztással, hanem más, értékteremtő tevékenységgel – családi programokkal, újrahasznosítással – töltik szabadidejüket. Esetleg valóban javításra is vállalkozó szervízbe viszik eszközeiket. Ebben rejlik a remény, hogy a tervezett elavulás – ami a fogyasztók közreműködése nélkül nem életképes – nemsokára életképtelen paradigmává válik és megszülethet a tervezett fogyasztás szemlélete, ami a valóban szükséges, tudatosan választott fogyasztási cikkek megvásárlásában nyilvánulhat meg.
Szerző: Magyar Dániel
Kiemelt kép: Özgür Özkan (Pexels.com)
