A szorongás négy alapformája

Határhelyzeteinket mindig szorongás kíséri. Meghaladása fontos lépés a fejlődésünkben. Dr. Fritz Riemann négy egymásnak ellentmondó törekvésünkben lelte meg a szorongás forrását.
Keenan Constance (pexels.com)

Mindenki másképp szorong

A szorongás látszólag végtelen formákban törhet ránk, ám az élményben mindannyian osztozunk: ez egy általános emberi léttapasztalat. Mindig velünk volt és velünk lesz. Szorongunk az ismeretlentől, a változástól, félünk a csalódástól, attól, hogy veszélybe kerülünk, vagy hogy bántódása esik szeretteinknek. Egyesek félnek a dörgéstől, mások a zárt helyektől, valakik pedig a pókoktól. A szorongás mértéke skálázható: olykor csak enyhe kellemetlenség elménk hátsó zugában, máskor működésképtelenné tehet akár egy életre is.

Azt hinnénk, hogy könnyű elválasztani egymástól, mi a különbség a félelem és a szorongás között: a bevett felfogás szerint a félelem valami konkrét dologra vonatkozik, míg a szorongás általános, nem tudunk rálelni a gyökerére. A kettő közti határvonal valójában nem is olyan határozott.

A szorongást meghaladni nem egyszerű, de nem lehetetlen.

A borítókép forrása: medicina-kiado.hu (a borítót tervezte: Bede Tamásné

Dr. Fritz Riemann pszichológusprofesszor könyvében (Szorongás: A mélypszichológia alkalmazása arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben)* rávezeti az olvasót, hogy ismerje fel saját félelmeit, majd hogyan haladja meg azokat. Önmagunk mélyebb megismerésével ugyanis könnyebben eligazodunk a világban, és közelebb kerülhetünk embertársainkhoz.

Forrás: Pixabay/Pexels

A Földet szabályozó impulzusok

Könyve bevezetőjében a Földünket meghatározó négy domináns impulzusról beszél:

  • a Föld kering a Nap körül,
  • a Föld forog a tengelye körül,
  • ezek révén létrejön a gravitációs erő
  • és az ezzel komplementer centrifugális erő.

A keringés és a forgás eredményeként fellépő gravitációs erő a központ felé, centripetálisan szabályozza be a világrendszerünket, tehát összetartó, tömegvonzó hatással bír. Ezzel ellentétes hatás a centrifugális erő, amely kifelé törekszik, elengedő és eltávolító tulajdonságú. E négy impulzus egyensúlya garantálja „a törvényszerű, élő rendet, amelyben élünk”.

Ennek analógiájára:

…minket is meghatároz négy alapvető követelmény, „amely bennünk törekvésként tükröződik […] mindegyik ellentmond a másiknak, de ugyanakkor ki is egészítik egymást.” 

1. Forgás a tengelyünk körül

Az első követelmény, hogy megerősítsük „önlétünket” azáltal, hogy elválasztjuk önmagunkat másoktól, és így egyedi személyekké valódi személyekké válunk.

…Ám abból eredően, hogy megkülönböztettük magunkat másoktól, csökken „a biztonság, az odatartozás és a közösség” érzése, így fellép a magány és az elszigeteltségből fakadó szorongás.

2. Keringés a többiek körül

A második követelmény, a világ részeként a világ többi részével való közös tánc a keringésnek feleltethető meg. „[Á]t kell adnunk magunkat valaminek, ami a ‘nem-Én’, ami idegen […] odaadjuk magunkat az életnek.

…Mivel így függő viszonyba kerülünk, némiképp kiszolgáltatottá válunk, és félünk attól, elveszítjük a saját énünket.

Paradox feladattá válik, hogy állandóan egyensúlyoznunk kell az önfenntartás/önmegvalósítás és az önfeladás/kiszolgáltatottság között.

3. Törekednünk kell az állandóságra

Riemann szerint ez a harmadik követelmény. Ahhoz ugyanis, hogy elboldoguljunk a világban, meg kell ismernünk azt, és meg kell találnunk a helyünket benne. Meg kell figyelnünk a környezetünket, megérteni a szabályokat. Csak így tudjuk kialakítani a stratégiánkat a túlélésre, és tervekkel bebiztosítani előrehaladásunkat. A tervezhetőséghez feltételeznünk kell, hogy vannak állandó tulajdonságok és törvényszerűen működő tényezők, és ezek mentén irányítást tudunk szerezni az életünk felett.

…Ám tudjuk, hogy soha semmire nincs garancia. Bármelyik pillanatban beüthet a krach, minden helyzet több ismeretlenes, és teljesen irracionális vagy előre nem látott szituációkba keveredhetünk.

4. Bele kell merülnünk a káoszba

A negyedik követelmény azt várja el tőlünk, hogy mindig készen álljunk a változásra. Nemcsak arra, hogy bármi megváltozhat körülöttünk, hanem hogy nekünk is alkalmazkodnunk kell a változó körülményekhez. Néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból, lecserélni korábbi felfogásunkat, megszakítani a régi rutint. Olykor be kell látnunk, hogy a fennálló rend és szokások „fogva tartanak bennünket, leszűkítik és korlátozzák a lehetőségeinket és a szabadság elérésére irányuló törekvéseinket”.

…Ám az ember, aki semmiben nem hisz, senkihez nem kötődik, és örök vándorként sodródik, könnyen talajvesztetté vagy kétségbeesetté válik.

Tehát egyszerre kell törekednünk az állandóságra és a változásra. Hinni abban, hogy vannak dolgok, amelyek soha nem változnak, és készen állni arra, hogy bármi bármikor megváltozhat.

Aki fél belépni a liftbe, aki retteg a baktériumoktól, aki fél kilépni a háza biztonságából, aki háromszor ellenőrzi, hogy bezárta-e az ajtót, az retteg attól, hogy elveszti az irányítást, és kontrollálhatatlan vagy ismeretlen erők áldozatául eshet. Amikor úgy érezzük, nem bírunk megbirkózni a szorongásunkkal, gyakorta kivetítjük azt. Például a kisgyerek átöleli a plüssmaciját éjszaka, hogy az „ne féljen a szörnyektől”, vagy összerándul valakinek a gyomra a szivar szagától, mert a bántalmazó rokona is azt szívta mindig. Esetleg lekopogjuk, háromszor a hátunk mögé köpünk, vagy keresztet vetünk. Sokkal egyszerűbb hinnünk abban, hogy a fokhagyma megvéd a vámpíroktól, mint belátni azt, hogy az első szembejövő ember az utcán a szívünkbe szúrhat egy kést.

Forrás: cottonbro (pexels.com)

Hogyan küzdünk a szorongás ellen?

Szorongásvariációink változatosak, miként az is, ahogy küzdünk ellenük. A mágia varázsigékkel űzi el a gonoszt, az istenek regulázzák a sorsunkat, a tudomány pedig azt reméli, hogy minden racionalizálható és mérhető, és módszeres kutatással megismerhető, igazolható és tervezhető. Vannak elméleteink a fizikaira és a metafizikaira egyaránt, és amíg ezek az eszmerendszerek megmagyarázzák a világunkat, mi is jobban biztonságban érezhetjük magunkat.

Ugyanígy megnyugvást hoz, ha elcsendesítjük az elménket, sétálunk egyet a gyönyörű napsütésben, belemerülünk egy kád meleg vízbe, vagy alszunk egy kiadósat. Nincs jobb annál, ha egy szerettünk vagy egy barátunk átölel, és nincs megnyugtatóbb annál, ha hiszünk abban, hogy egy jó célért küzdünk, vagy hogy semmi nem történik véletlenül, és persze abban, hogy lesz ez jobb is. Riemann felsorolja a szorongást enyhítő ellenerőket: „bátorság, bizalom, tudás, erő, remény, alázat, hit és szeretet”.

Forrás: Lukas (pexels.com)

Útravalóként

Platón barlanghasonlatával élve, a táncoló árnyak valódi természetéről a leláncolt rabszolgának vajmi kevés fogalma van. Nem sokkal több, mint a kutya szőrében táncoló bolhának. Ettől még csodálatosan élheti világát, miközben törekszik az önfenntartásra, nyit a világára, igyekszik bebiztosítani a relatív állandóságot, és készen áll a villámgyors ugrásra, ha veszély közeleg. A kaméleon színt vált, a szárnyas hangya elrepül, a béka ingázik szárazföld és víz között, a majom köveket dobál, a szomszédom listákat ír. A szorongásuk mértékét én nem ismerhetem, de a magam szorongását mindennap megtapasztalom. Tudom, hogy megvan az oka, megvan a szerepe, és van feloldása is. És a szorongáson túl ott egy új ismerős-ismeretlen világ tele lehetőségekkel.

Ez a csodálatos, „törvényszerű, élő rend” az állandó változás egyensúlyában éltet minket.

Nem kell minden törvényét értenem, nem kell minden részletét megismernem, és a jövő ismerete nélkül is boldog lehetek. A boldogságom kulcsa a kezemben van, a világ pedig prezentálja a maga csodáit.

* E véleménycikk Fritz Riemann Szorongás: A mélypszichológia alkalmazása arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben című könyve bevezetése alapján íródott. (Fordította: Dr. Fedina László, Budapest, Medicina Kiadó, 2021, 7–15. o.)
A kiemelt kép forrása: Keenan Constance (Pexels.com)

Sós Dóra Gabriella írása