Szabados Kinga, az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest közösségi platform életre hívója korábban már írt nálunk arról, hogyan inspirálódott Hollandiában, és hogyan indította el a magyarországi közösségi mozgalmat. A közösségi média lehetőségeit kiaknázva azért küzdenek, hogy a megmaradt ételek ne a hulladékgyűjtőben végezzék, hanem valaki másnak az asztalán. A szemléletváltáshoz idő kell, de felemelő látni, hogy milyen gyors ütemben szaporodnak az általa mentorált kisközösségek. Apropó, te is csatlakozhatsz!
K. Tengeri Dalma/Tudaton: Ahogy korábban említetted, az ételmentő csoportok célja az, hogy a még fogyasztható ebéd- vagy vacsoramaradékot, tartós élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget ellenérték nélkül fel lehessen ajánlani másoknak. Nincs két hónapja, hogy Egerben is elindítottad az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest nevű Facebook-csoportot, ami – ha jól számolom – a kilencedik a sorban. Hol tart a munka most azzal a közösséggel?
Szabados Kinga: Igen, létrejött Egerben, sőt időközben Nyíregyházán és Sopronban is, utóbbi városból éppen a Tudaton Magazinban megjelent első cikkemet olvasva kerestek meg a helyiek. Egyelőre mindhárom csoportban gyülekezünk, ismerkedünk, de akadtak már felajánlások is. A soproni csoportban szinte rögtön, a megalakulás napján érkezett felajánlás. Az egri csoport kapcsán pedig meghívtak a helyi televízióba, hogy népszerűsítsük a csoportot, hamarosan elkészül az interjú.
K. T. D.: Mennyire nehéz hírét vinni egy ilyen közösségi kezdeményezésnek ott, helyben?
Sz. K.: Rengeteg munka a csoportok népszerűsítése. Anyagi forrás híján, lényegében más csoportokban házalok a közösségi médiában, ahová sokszor be sem engednek, mert nem vagyok helyi, vagy nem hagyják jóvá a cikkemet. Ha mégis, sokszor elveszik a felhívásom az információdömpingben.
Sok lelkes tag van az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest csoportokban, akik meghívják ismerőseiket, megosztják a csoportot, meghívnak a helyi televízióba, vagy éppen cikket írnak a helyi, sokak által olvasott sajtótermékekben.
Olvasd el a korábbi írásunkat is:
K. T. D.: Ha van egy kiló almám, ami már biztosan nem fog elfogyni, mi a teendőm az ÉtelMentők csoport tagjaként?
Sz. K.: Mi sem egyszerűbb! Készíts egy fotót, vagy szimplán csak írj egy posztot arról, hogy szeretnél felajánlani egy kiló almát, mert nálatok már bizonyosan nem fog elfogyni. Odaírhatod, ha néhány barna foltocska már van rajta, esetleg ez szemléltethető a fotón is. Eldöntheted, hogy egy embernek adod, vagy többnek, és érdemes megadni a környéket, ahol átvehető. Te hozol döntést, hogy kinek adod, és később privát üzenetben egyeztettek az átadás módjáról. Rögtön kevesebb élelem landol a szemetesben. Ilyen egyszerű és nagyszerű!
K. T. D.: Ha csak egy adag rakott krumpli maradt meg az ebédből, van értelme felajánlani, el fogják vinni?
Sz. K.: Még szép! Bevallom, néha nyálcsorgatva nézem innen, Hollandiából az otthoni felajánlásokat. Az itteni csoportban inkább a tartós élelmiszernek van keletje, bár hozzá kell tegyem, itt általában mindenki pontosan annyit főz, ami bizonyosan el fog fogyni, ez egy kulturális dolog. Bezzeg odahaza! Néha olyan ínycsiklandozó ebédmaradékok kerülnek felajánlásra, hogy könnyen hihetnénk, étteremből valók. Minden adag számít. Képzeld el, hogy egyedül élsz, és nincs kedved főzni; vagy éppen hónap vége van, és megszorulsz anyagilag. Szomorú lenne kidobni azt az egyetlen, finom adagot, ha más pedig szívesen megenné.
K. T. D.: A csoportban közzétett évnyitó üzenetedben azt írod, minden falat számít, senki se szégyellje felajánlani azt, ami megmaradt vagy felesleges. Mit tapasztalsz, a felajánlás ciki?
Sz. K.: Ez változó. Néhány csoportban, főleg karácsonykor, olyan mértékű felajánlásdömping volt, hogy szerintem mindenkinek jutott, aki szeretett volna. Más csoportok viszont nagyon inaktívak. Ilyenkor elgondolkodom, hogy ennyire tudatos-e mindenki, és egyszerűen nincs maradék, vagy csak nem szeretnék felajánlani? Kereslet mindig van rá, ezt folyamatosan tapasztalom. Nem telik el nap segítségkérő üzenet nélkül. A csoportok elsődlegesen környezetvédelmi céllal működnek, de fontos elvünk, amelyet a csoportszabályzatban is lefektettünk, hogy segítsünk a rászorulókon is.
Egyszer kaptam üzenetet az egyik tagunktól, nagyon nehezen vette rá magát, hogy felajánlást tegyen. Elmondása szerint félt, mit fog gondolni róla, akinek átadja, átvették, és mégsem ették meg, minek vették stb. Aztán az első felajánlás után igazi örömmámorban úszott, hogy az adakozás milyen jó érzés. Sokszor látom, hogy a tagok szégyenkezve teszik közzé üzeneteiket. Én pedig megköszönöm, hogy felteszik azt a fél káposztát vagy megbarnult banánt, ezzel is bátorítva másokat.
K. T. D.: Adódnak-e abból konfliktusok, hogy ki szorul rá valamire, és ki nem?
Sz. K.: Konfliktus akad bőven. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a csoport elsődlegesen környezetvédelmi, tehát az a cél, hogy ne dobjunk ki ételt, de természetesen nagy figyelmet fordítunk a rászorulók megsegítésére is. Ha szükséges, igény szerint külön gyűjtéseket is szervezünk. Én nem dönthetek senki helyett, mindenki annak adja az élelmet, akinek szeretné. Arra szoktam kérni a csoporttagokat, ha van 15 kiló almájuk, többeknek ajánlják fel, és ők maguk válasszák meg, kinek adják. A konfliktusokat mindig próbálom elsimítani, amelyek főleg a csoportok megalakulása elején alakulnak ki. Ilyenkor még nem mindenki számára világosak a szabályok, de később ez elcsendesedik.
K. T. D.: Hányan dolgoztok most ezen a projekten?
Sz. K.: A kilenc csoportból nyolcon jómagam dolgozom, de a dunaújvárosi csoportban van segítőm is, Szabó Tímea személyében. Timi szinte az elejétől jelen van, rendkívül elkötelezett, és saját projekteket is szervez. Kedvelem a szerénységét és érzékenységét, tökéletesen illik a kis csapatba. A kezdetektől segít a húgom, Szabados Nóra, aki valamennyi csoportnak tagja, és viszi a csoport hírét. Ő szintén nyomon követi az eseményeket, és ha kell, moderátorként beavatkozik. A jövőben tervezünk egy projektet, amely kivitelezésében Jászay Norbert IT-szakember fog segíteni. Szépen lassan alakulunk.
K. T. D.: Ha egyetlen élményt kellene kiemelni a sok közül, melyiket tekinted az eddigi legnagyobb sikernek?
Sz. K.: Kétséget kizáróan egy karácsonyi élményt hoznék, amely sokakat sírásra késztetett. Karácsony reggelén egy édesanya kért két tányér meleg ételt az idős édesapja és kisfia részére. Eleinte senki sem írt, majd a húgom egy privát üzenetben megkereste őket, hogy kaptak-e már felajánlást. Nem, írták az elkeseredett választ. Édesanyám és a nagymamám éppen sütöttek-főztek, amikor a húgom eléjük állt, hogy az ő adagját idén odaadná másoknak. Volt bőven, így tudtak csomagolni süteményt és más finomságokat is. A húgom nem tudta abbahagyni a zokogást a videókamera előtt, amikor mesélte nekem, és én sem. Később megosztotta a történetet a segítségkérő édesanya a csoportban, sokan érzékenyültek el, és rengeteg egyéb felajánlás érkezett a részükre.
Édesapám mindeközben a kertben tett-vett, és amikor később megtudta, hogy ilyen mentőakció zajlott odabent, kicsit szomorúan kérdezte: „Nekem miért nem szóltatok? Én is pakoltam volna nekik ezt-azt.” Ez volt a karácsony, illetve a csoportok történetének eddigi legmeghatóbb eseménye. Bárkivel megeshet, velem is, veled is. Nehéz lehetett segítséget kérni, főleg karácsonykor. Nagyon büszke vagyok a csoporttagokra!
K. T. D.: Hogyan látod az ÉtelMentők kezdeményezés jövőjét, hova szeretnél eljutni?
Sz. K.: Folyamatban van egy fontos projekt, amellyel szinte mindenki számára elérhetővé tehetnénk az ételmentés lehetőségét. Ehhez viszont pénz kell, így pályázatot nyújtunk be egy multinacionális cég felhívására. Ha nekünk ítélik az elnyerhető összeg egy részét, meg tudjuk valósítani projektünket.
A pályázat mellett pedig jelenleg is sokat dolgozunk azon, hogy a már meglévő csoportok taglétszáma bővüljön, és egyre több érdeklődőhöz jusson el a tevékenységünk híre. Az is célunk, hogy egyre több városban, községben jöhessen létre Ételmentők csoport. A mohácsi közösség a legújabb a sorban, még csak egy hete alakult. Folyamatosan érkeznek a levelek ötletekkel, észrevételekkel, segítségkéréssel és dicsérő szavakkal – ez mind-mind erőt ad.
K. T. D.: Te miben hiszel, milyen módszerekkel lehetne az embereket még nagyobb tudatosságra ösztönözni?
Sz. K.: Élő példákkal. Nyilván nem kell átesni a ló túloldalára, de itt, Hollandiában bőven van jó példa, ami tudatosságra ösztönöz. Például ha a papírnak fenntartott hulladékgyűjtőbe műanyagot dobsz, szimplán nem fogják elvinni a hulladékot, és egy üzenetet is hátrahagynak, hogy legközelebb bírságot kaphatsz. Vagy amikor az első közös albérletben – egy régebbi építésű családi házban, nagyon magas rezsivel – éltünk a párommal, azzal mutattam példát, hogy nagyon figyeltem, hogyan tudjuk csökkenteni az energiafogyasztást a lakásban. Mindig lekapcsoltuk a villanyokat, kihúztuk a töltőket, vagy alacsonyabbra vettük a fűtést, amikor nem voltunk odahaza. Az első évben hihetetlen összegű pénzt térítettek vissza az éves elszámoláskor.
A tudatosság nem csak az anyagiakról szól, de valljuk be, a költségcsökkentés nagyon nyomós érv, és én nem szeretek pazarolni. Az ételmentés kapcsán nagyon motiváló lehet, amikor valaki tudja, milyen érzés éhesnek lenni pénz nélkül, vagy amikor látja maga körül a nyomort. A ruházkodásra is igaz ez: ha valaki megtapasztalná, milyen rendes téli cipő, kabát nélkül, később sokkal jobban megbecsülné azt az egyet, amije van, és nem akarná lecserélni a ruhatárát minden szezonban.
Egyszer az egyik tagunk mesélte nekem telefonon, hogy ő tudja, milyen minden fillért odaadni hitelre és rezsire, és a végén éhesnek maradni – a becsületes munkavégzés dacára. Ez a tagunk akkor fogadta meg, hogy segít, ahol csak tud.
K. T. D.: Ha valaki szeretné segíteni a munkátokat, hogyan teheti meg?
Sz. K.: A legnagyobb segítség nekünk, ha a már létező csoportok taglétszámát növelik, hogy minél többen tudhassanak a létezésünkről. Mindig nyitott vagyok új csoport létrehozására is.
A tevékenység nem jogvédett, de az ÉtelMentők – Ne etesd a szemetest közösségi projekt csoportjai egymással összekapcsolódva, egyazon elvek mentén, ugyanazzal az imázzsal működnek. Szeretem magam létrehozni és beindítani a közösséghez tartozó csoportokat. Számomra fontos, hogy a későbbiekben olyan emberekkel dolgozzunk együtt, akik azonosulni tudnak a céljainkkal, megfelelően kommunikálnak, szerények, és bizalmat tudnak építeni az emberekben.
További információk Szabados Kinga oldalán.
A kiemelt kép forrása: Zozz / Pixabay
Az interjút K. Tengeri Dalma készítette
