A fangirl-jelenség az a rajongás, az a túlfűtött, lelkes és boldogító érzelem, amelyet egyre többen megtapasztalunk életünk során. Tizennégy éves voltam, amikor megkérdeztem valakitől, normális-e az, hogy elérhetetlen színészek, énekesek, netán könyvek és filmsorozatok karakterei iránt olyan mély szeretetet érzek, hogy az már fáj? Az illető nagyon kedvesen biztosított arról, hogy a koromat tekintve ez teljesen rendben van. Most huszonegy éves vagyok, és azt hittem, ebből már kiöregedtem, de hosszú idő óta újra egy elérhetetlen művészért rajongok. Ez egyszerre éltet és okoz fájdalmat.
Miről beszélünk?
A „fangirl” angol nyelvű kifejezés, egyszerű magyar fordítása a „rajongó lány”. Ez nem jelenti azt, hogy fiúk, férfiak ne rajonghatnának valamiért vagy valakiért, de talán egyetérthetünk abban, hogy a rajongás inkább a női nemre jellemző. Általában gyermekként és tinédzserként könnyebben kapja el egy rajongási hullám az embert, amely akár egy dal, film, vers, regény, videójáték vagy sportcsapat iránt lángol fel, központi elemmé válhat a rajongó hétköznapjaiban. A felsorolt művészi produktumokhoz és szórakozási lehetőségekhez kapcsolódó rajongás a monoton hétköznapok üde színfoltja lehet. Külön előnye, hogy közösségteremtő ereje van. Gondoljunk csak a focikedvelők szurkolótáboraira vagy a Comic Con popkultúrás rendezvénysorozatra, ahol számos hasonló érdeklődésű rajongó talál társaságra, osztozva a rajongási élményen.
A fangirl-jelenség mégis akkor a legintenzívebb, ha egy konkrét személy képezi a rajongás tárgyát.
Képzeljünk csak el egy lányt, aki egy énekesért rajong. Az ő dalaival hajtja álomra a fejét, másnap reggel azokat hallgatja elsőként, éjszaka álmodozik, napközben ábrándozik róla. A lány egyszer csak eljut arra a pontra, hogy ez a bizonyos énekes a boldogságának legfőbb forrása, és úgy érzi, nem teljes egy nap anélkül, hogy videókat, koncertfelvételeket nézne róla, elvesszen a zenéjében, az összes vele készült interjúban. A lány tisztában van azzal, hogy elérhetetlen, ez mégsem tartja vissza attól, hogy ragaszkodjon hozzá. E példán keresztül talán könnyebb elképzelni, mit is jelent a fangirl-jelenség.
Honnan ered?
Mindannyian másért és másképp rajongunk, nincs két egyforma eset, így minden ember eltérő okokat sorakoztathat fel azzal kapcsolatban, miért szeret ennyire valamit vagy valakit.
A fangirl-jelenség legegyértelműbb jellemzője, hogy a vágyott, elérhetetlen személy lenyűgözi, már-már a fellegekbe röpíti a rajongót, és határtalan örömmel tölti őt el.
Gyerekként, tinédzserként nem mindig keressük a jelenség okait, akkoriban én magam sem foglalkoztam vele különösebben, inkább hagytam, hogy az érzés beszippantson, boldogságot csempésszen a lelkembe, és átsegítsen a nehezebb időszakokon.
Létezik azonban a rajongásnak egy mélyebb fázisa, amikor nemcsak a boldogságunk egyik forrását látjuk az imádott személyben, de a boldogságunk legfőbb, súlyosabb esetben egyetlen forrását. Bármelyik életkorban is éljük át ezt az enyhén szélsőséges állapotot, szinte biztos, hogy ennek bekövetkezése valamilyen hiányra, elfojtott érzelemre, időnként feldolgozatlan traumára vagy veszteségre utal. Térjünk vissza a már említett, énekesért rajongó lányhoz: tegyük fel, hogy kisebb korában elváltak a szülei, így a tinédzser éveiben állandó társául szegődik az elköltözött szülő hiánya, az elhagyatottság érzése és a szorongás több formája. Mi jelentheti a legbiztosabb kapaszkodót, a leginkább elérhető boldogságot?
Szenvedélyesen rajongani egy hírességért, és szerelembe esni ezzel az elérhetetlen személlyel.
Paraszociális kapcsolatok
Aki fangirl, szerelmes? Lehet-e egyáltalán szerelemnek nevezni azt, amit egy fangirl érez? Személyes tapasztalataimra, általam ismert fangirl-ök beszámolóira hagyatkozva, úgy gondolom, nyugodtan nevezhetjük szerelemnek, még ha ez az érzés plátói is. Sőt, a pszichológia tudományán belül külön meghatározást találunk, amely tökéletesen leírja a jelenséget: aki fangirl, minden bizonnyal paraszociális kapcsolatot él át.
Paraszociális kapcsolatnak nevezzük azt az egyoldalú kapcsolatot, amikor egy rajongó az általa csodált híresség utáni áhítozása olyannyira fokozódik, hogy a rajongó képes a kapcsolat valóságosságának illúziójába ringatni magát.
A közösségi média különböző felületei rásegíthetnek az illúzió fenntartására, hiszen ma már mi sem egyszerűbb, mint rajongói leveleket és kommenteket írni a celebritás hivatalos Facebook- vagy Instagram-oldalára, vagy saját fanoldalt gyártani, amely több ugyanazon személyért rajongó egyén kapcsolódási pontja lehet. S reménykedni abban, hogy egy nap érkezik válasz arra a rajongói levélre, hozzászólásra – akár egyetlen emoji vagy másoknak jelentéktelennek tűnő lájk formájában –, ez egy fangirl-nek, kis túlzással, a világot jelenti.
Éltet?
A rajongás az egyik legcsodálatosabb érzés, amit az ember élete során megtapasztalhat.
Nem szabadna lebecsülnünk annak jelentőségét, amikor egy személy fényt hoz valakinek a napjaiba, még akkor sem, ha egy távoli, elérhetetlen személyről van szó, akivel a kapcsolat egyoldalú.
A rajongás motiválhat a szürke hétköznapok monoton tevékenységeinek elvégzésére, mosolyt csalhat az arcunkra a nehezebb szituációk közepette is. Egyetemi záróvizsgaidőszakban és a szakdolgozatírás alatt keveredtem bele a fangirl-jelenségbe. Ahelyett, hogy elvette volna a fókuszt, még eredményesebben, kitartóbban dolgoztam, és az elérhetetlen személy volt az, aki a tudta nélkül támogatott a stresszes, kihívásokkal és bizonytalansággal teli hónapok során.
A rajongás gyakran felélesztheti a kreativitásunkat. Sok fangirl gyönyörűen fest vagy rajzol, portrékat készít az imádottjáról (az ezen alkotásokra használt angol elnevezés a „fanart”), mások fanfiction-történeteket írnak, vagy egyéb alkotói folyamatokban merülnek el. Több fangirl-ismerősömtől hallottam, hogy hálásak a személynek, akihez a rajongás fűzi őket, mert inspirációt nyújt számukra, hogy megéljék az alkotás szépségét, amely már-már terápia az ember lelkének.
Miért fáj?
A fentiekből úgy tűnhet, fangirl-nek lenni jó. Vagy mégsem? Sokszor olyan ez, mintha egy hullámvasúton ülnénk: egyszer szárnyalunk, a következő pillanatban zuhanunk.
Rádöbbenni arra, hogy bár ő a te életed szereplője, de te sosem lehetsz az ő életének része, szívszaggatóan fájdalmas. A rajongója vagy! Nem a barátnője! Még csak nem is az ismerőse! Nincs más út, mint elfogadni, hogy egyoldalú és beteljesületlen marad, hogy maga az érzelem hiába valóságos, a kapcsolat csupán egy ábránd.
Bele kell törődni, hogy neked, mint rajongónak mindössze annyi jut, hogy láthatod őt a képernyőn, vagy ha a földrajzi közelség engedi, időnként élőben is, egy eseményen, koncerten, közönségtalálkozón.
Egy kívülálló szemében mindez megvetendőnek, nevetségesnek tűnhet. „Bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám”, szinte hallom néhány hüledező olvasó gondolatait. Erre csak annyit mondanék: a fájdalom ugyanúgy fájdalom, és felesleges azon versenyeznünk, hogy kinek rosszabb. Egyesek szerint semmi értelme elérhetetlen személy után vágyakozni, de aki ilyen megjegyzést tesz, valószínűleg soha nem élt át hasonlót.
A szerző és egy fangirl utószava:
Te, aki soha nem fogod e sorokat olvasni, neked szeretném megköszönni mindazt a szenvedélyt, amit a művészeteddel és a személyiségeddel a világnak nyújtasz! Akkor fedeztelek fel, amikor azt hittem, nincs kiút a sötétségből, de Te fényt hoztál az életembe, és ezért örökké hálás leszek neked!
Szerző: Szentgyörgyi Flóra
Kiemelt kép forrása: United By Pop
Bővebben a paraszociális kapcsolatról (angol nyelven): Shape
