A rózsaszín ködtől az „öregedjünk meg együtt”-ig a párkapcsolatban

Szimbiózis

Amikor megismerkedünk valakivel, rendszerint abban a bizonyos rózsaszín ködben találjuk magunkat, ahol minden tökéletes, de különösen ő, a másik fél az. Nem akarunk mást, mint VELE lenni, hiszen MI egyek vagyunk, minket egymásnak teremtettek. Végeláthatatlan a „Tényleeeeeeg? Nekem is az a kedvenc filmem/ételem/zenészem/színem/boltom/márkám!” jellegű élmények száma, és úgy érezzük, benne megtaláltunk mindent, amire valaha szükségünk lehet.

Már nincs olyan, hogy „te” vagy „én”, mi már „MI” lettünk, innen is kapta a nevét ez a párkapcsolati szakasz: a szimbiózis.

Ráadásul a másiknak még csak idegesítő szokása sincs, milyen szerencsések vagyunk! Nos, ezúton mondjunk köszönetet a hormonrendszerünknek és a fenil-etil-aminnak, ami éppen bennünk termelődik. Ez egy amfetamin-származék, ez felel azért, hogy elpiruljunk, hogy hevesen dobogjon a szívünk, és feldobottak legyünk, akár csak a másik látványától is.

Jó és rossz hír egyben: nagyjából 3 év alatt hozzászokunk, ez pedig a szimbiotikus szakasz végét jelentheti.

Ez jó, mert lássuk be, ebben az összenőtt állapotban nem maradhatunk örökké, ráadásul, ha tovább akarunk lépni például a családalapítás felé, egy gyerkőc hogy is tudna így beférkőzni közénk? De rossz is, hiszen olyan jó volt így nekünk együtt ebben a békés lebegésben. Bárhogy is értékeljük, ez a szakasz rendkívüli jelentőséggel bír: a kapcsolat érzelmi alapját adja, itt gyűjtjük be azokat az erőforrásokat, amelyekhez később visszakanyarodhatunk, ha nehezebb időszakokon megyünk át. Márpedig biztosan lesz ilyen, hiszen csak most kezdünk felkészülni a közös életünkre.

Differenciáció

Visszatér a kapcsolatban az „én” és a „te”. Elkezdjük újrafelfedezni magunkat, a saját igényeinket, szükségleteinket, vágyainkat, újra megtaláljuk a saját hangunkat. Ezzel együtt meglátjuk a másikat is, a valódi őt.

Az eddigi torz észlelés – miszerint ő tökéletes – helyére lép a valóság: bizony-bizony, neki is vannak számunkra furcsának tűnő, sőt akár zavaró, idegesítő szokásai.

Jönnek a viták. Na, nem csak e bosszantó szokások miatt lehetnek összetűzések, ezeknél nagyobb volumenű kérdéseket is most kell megvitatnunk, hiszen ki kell alakítanunk, hogy mely értékek, szokások, szabályok lesznek a közös életünk alapjai. Te is hoztál valamit a családodból és én is, ráadásul ezek a legritkább esetben egyeznek csak meg. Ha igazán „szerencsések” vagyunk, akár egymással ellentétes alapokról kell indítanunk ezeket az egyezkedéseket (gondoljunk csak egy interkulturális párra).

Muszáj nyitottnak lennünk, mérlegelni a másik szempontjait és azt, hogy mi az, amihez érdemes ragaszkodni a saját családi szokásaimból. Ha volt olyan, amit gyermekként tehernek vagy nem jól működőnek éreztem, most felülírhatom, találhatok alternatívát. Nagy lehetőség ez, ha találunk hozzá magunkban kellő kompromisszumkészséget. Bármennyire is konfliktuskerülőnek tartjuk magunkat, érdemes nem megúszósra venni ezt a szakaszt, mert legfeljebb elodázni tudjuk, akkor viszont lehet, hogy már nagyobb csatákat kell majd vívnunk.

Önmegvalósítás: itt az idő gyakorolni

Megvan, hogy milyen értékek szerint fogunk élni, éljen-éljen! Stabil a kapcsolat, jöhet az önmegvalósítás. Újra nyitunk a külvilág felé, a munkánk, barátaink, családi kapcsolataink kerülnek előtérbe, persze mindez amellett, hogy tudjuk, párkapcsolatunk az a bázis, ahova bármikor visszatérhetünk, ha az érzelmi tartályunk kiürülőben van.

Általában ekkor történik több fontos életszakaszváltás is, például családként a felnövekvő gyerekek változó igényeihez kell folyamatosan alkalmazkodni, illetve az egyéni életútban is történnek szakaszváltások.

Érdemes odafigyelni azonban arra, hogy ne kerüljünk egymástól túlságosan távol, ne hagyjuk kiüresedni kapcsolatunkat ebben az akár több évtizedig is tartó időszakban.

Legyenek olyan programok, dedikáltan együtt töltött idők, amelyek megőrzik azt a bensőséges intimitást, ami maga a párkapcsolat.

Újra együtt

Az újraközeledést sokan akkor tudják megélni, amikor már „üres a fészek”, tehát kirepültek a felnőtt gyerekek, és már nemcsak fizikailag távolodtak el, de anyagilag és érzelmileg is kevésbé vannak aktívan jelen a szülőpár életében. Minden nagyobb életfeladatot sikeresen megugrottunk már együtt, ismerjük a másik rezdüléseit, reakcióit, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, te és én együtt.

Bár a szenvedély egy alacsonyabb szintjén, de megtaláljuk az intimitás módjait. Már nem adjuk fel önmagunkat, a preferenciáinkat, ízlésünket, nem szorítjuk háttérbe saját szükségleteinket azért, hogy egybeolvadhassunk a másikkal, mégis megéljük az egységet. Két különálló ember egységét. Nincs más hátra, mint élvezni, amit még az élet számunkra tartogathat.

Egy párkapcsolat útja persze sok helyen elakadhat, és vannak is ebben jellemző időszakok (mint például a gyermekek születése utáni idők), mégis, ha aktívan, tudatos munkával teszünk érte, és valóban akarjuk, a legtöbb nehézség – kőkemény munka árán – legyőzhető.

Zaka Dóra írása

Kiemelt kép forrása: THIS IS ZUN / pexels.com