A kozmikus perspektíva

Barangolás Neil deGrasse Tyson asztrofizikussal a tudás mezsgyéin

Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, író és tudományos ismeretterjesztő személyiség. Alapszakos diplomáját a Harvard fizikaszakán, doktorátusát pedig a Columbia Egyetemen szerezte asztrofizikából. Részben az ő nevéhez fűzödik a Plútó bolygóként való trónfosztása is.

Jelenleg 62 éves, a Hayden Planetárium igazgatója, illetve az Amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikai részlegének kutatási munkatársa. De talán láthattuk Kozmosz: Történetek a világegyetemről című tévésorozatát, vagy találkozhattunk valamelyik mémjével a neten. Olyan népszerűségnek örvend a tudománykedvelők körében, mint Stephen Hawking vagy Michio Kaku, és közvetlensége, őszintesége és emberszeretete lehet az oka, hogy magam is több száz órát eltöltöttem már okfejtéseit hallgatva (S. D. G).

https://knowyourmeme.com/memes/neil-degrasse-tyson-reaction

Tyson professzor (osztva Carl Sagan nézetét) a kozmikus perspektívát tartja az egyik olyan világszemléleti változásnak, amely megmentheti a Földet és az emberiséget is.

„Azok az emberek, akik igazán felfogják a kozmikus perspektívát, soha nem fognak háborúba vezetni embereket. Mert ez egyszerűen nem történhet meg. Ha megvan a kozmikus perspektívánk, és itt ez a kis Földnek nevezett porszem, akkor azt kérdezzük, ’Mégis mit akarsz csinálni? Itt vagy, egy képzeletbeli vonal egyik oldalán a homokban, és meg akarod ölni az embereket a túloldalon, miért is?’ A kozmikus perspektívát nem hordozza magában elég ember ebben a világban. Pedig az egész életünket megváltoztatná.”

Most három, magyar felirattal hozzáférhető videóját hozzuk, bízva abban, hogy aki eddig nem ismerte Tysont, most kicsit jobban megismerheti, és aki szereti, annak feldobjuk a napját.

Nova (Origins): Hol vannak az idegenek? (2004)

Az egyik előadása után Tyson professzortól megkérdezte egy kisfiú: „Mi az élet értelme?”

A videóban elhangzó választ nem szeretném lelőni, de annak egyik fontos gondolatát kiemelném:
„A felnőttek elfelejtették, hogyan ragadják meg a természetet. Hogy miként gondolkodjanak a világ természetéről. Tehát tartozol magadnak és mindenki másnak, akiket egyszer megment majd egy gyógyszer, amit egy nap talán feltalálsz. Tartozol magadnak és mindenki másnak, hogy továbbra is kíváncsi maradj.”

A kiemelt kép forrása: Neil deGrasse Tyson (Kickstarter)