A szakértői előrejelzések alapján globális fenyegetésként értelmezhető klímaváltozás emberek ezreinek fejében ülteti el a gondolatot, hogy nem várhatunk ölbe tett kézzel, igenis cselekednünk kell környezetünk védelme érdekében. Reális szemmel nézve kevesen vannak, akik elhatározásukat követően azonnal világmegváltó elképzelésekkel vágnak neki a folyamatnak, legtöbben inkább az apró lépésekkel kezdünk. Tájékozódunk, hatékony és környezetkímélő módszereket kutatunk, melyeket akár mi is szívesen kipróbálnánk, valamint egy támogató társaságot keresünk, amely motivál minket a haladás útján. Azt hinnénk, egyszerű egy ilyen társaságra rábukkanni, hiszen az online tér számos lehetőséget kínál, legyen szó a környezettudatosság bármely aspektusáról: hulladékmentesség, energiatakarékosság vagy akár a fenntartható táplálkozás. Facebook-csoportok, Instagram-profilok és YouTube-videók egész serege áll rendelkezésünkre, amennyiben elkapna a bizonytalanság, hogy egyáltalán hol és miként tegyük meg a környezetkímélőbb életforma első lépéseit. Bátorításra, megerősítésre vágyunk, de mi történik, ha a támogatónak vélt közösségekben az első, amivel szembesülünk, az nem más, mint a kezdeti lépéseinket indulatosan kritizáló, ökosznob magatartás és a kirekesztés?
Segítség helyett kirekesztés
Ökosznobizmusnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az ökotudatos, környezetkímélő életmódot magasabb szinten művelő személyek nyílt megvetéssel és elutasítással viszonyulnak azokhoz, akik az ő véleményük szerint nem tesznek eleget a környezetért. A jelenség különösen a közösségi média felületein manifesztálódik, ám időnként a képernyőmentes, hétköznapi tevékenységeink során is megfigyelhetjük enyhébb és szélsőségesebb eseteit. Példaként említhető az a megszokott élethelyzet, amikor a piacon a kistermelő néni buzgón, rutinszerűen csomagolja az almáit nejlonzacskóba, hiszen a kapkodás közepette észre sem vette, hogy a vásárló hozott magával vászontáskát. A vásárló fennhangon és dühödten kéri számon: „Ezt most minek kellett, hát nem látja, hogy itt lengetem a szeme előtt a saját szütyőmet? Maga csak szennyezi a bolygónkat a műanyagzacskóival!”
Vagy elegendő bizonyos, zöldebb törekvéseket hirdető Facebook-csoportok posztjait görgetni ahhoz, hogy tanúi legyünk a kommentszekciókban fellobbanó, heves vitáknak, amelyek gyakran végződnek egy-egy kevésbé környezetvédőnek elkönyvelt csoporttag meglincselésével. Még érdekesebb arról az oldalról megközelíteni az ökosznobizmust, hogy nemcsak azok szenvedik el, akik nem hajlandók lehorgonyozni a környezettudatos életmód mellett. A profik ugyebár hajlamosak leteremteni az amatőröket, és nem mindig konstruktív kritika, hanem fennhéjazó lekezelés céljából. Például, amikor egy kezdő, környezetvédelem iránt aktívan érdeklődő, de egyelőre csak passzív szemlélőként megnyilvánuló egyén fordul az aktív cselekvőkhöz tanácsért, mégis elutasításba, kiközösítésbe ütközik. Pusztán azon okból kifolyólag, hogy „még nem tett le eleget az asztalra, akkor meg mit keres a köreinkben?”. Fel kell ismernünk ennek a magatartásnak a kedvet szegő, elbátortalanító és hosszú távon kontraproduktív jellegét!
Egy marék tökéletes vagy sok millió tökéletlen?
Fontos tudatosítani magunkban, hogy legyen szó bármilyen tevékenységről, mindannyian kezdjük valahol, és nem mindannyian ugyanazon a módon, ugyanazt az utat tapossuk. Arról nem is beszélve, hogy hiába az egyik legnemesebb kezdeményezés és törekvés a környezetvédelem, képtelenség elvárni minden egyes embertől a nyitottságot és az azonnali, százszázalékos elköteleződést. Anne-Marie Bonneau, a zero waste, azaz a hulladékmentes életmód tanácsadójának online térben tett kijelentése néhány éve mottóként és inspirációként járja a közösségi médiát, lendületet adva mind aktív cselekvők, mind az egyelőre csak passzív megfigyelők táborainak:
„Nem egy marék emberre van szükségünk, akik tökéletesen csinálják a hulladékmentességet, hanem sok millió emberre, akik tökéletlenül.”
Az idézet nemcsak a hulladékmentesség mozgalmával egyeztethető össze, hanem a környezetbarát életforma egészével. Majdnem nyolcmilliárdan vagyunk a bolygón. Vajon melyik a célravezetőbb: ha nyolcmilliárd emberből néhány ezren görcsös maximalizmussal teljesítik a klímaváltozást megfékező küldetésüket, miközben lenéznek mindenki mást? Vagy az, amennyiben közös összefogással, többmillióan, egymást terelgetve, kitartóan lépkedünk ezen az úton, legyenek bármilyen kicsik, botladozók a lépteink? A konzekvens igyekezet, bár hibákkal és tévedésekkel tarkított, egyértelműen kifizetődőbb, mint a csüggedt legyintés, miszerint „úgyse fogom jól csinálni, szóval minek próbálkozzak?”. Vagy a kirekesztők részéről tanúsított „kevés az, amit csinál, minek is csinálja?” hozzáállás.
Ne feledjük: azok, akik jól csinálják, magabiztosan manővereznek a környezettudatos életvitel akadályokkal kikövezett ösvényén, valójában még ők sem tökéletesek.
Az örökös siker kikövetelése az élet minden területén irreális. Noha a környezetvédelem kérdés nélkül az a küldetés, amiért megéri teljes erőbedobással cselekedni, ez a teljes erőbedobás egyénenként eltérő mértékben és minőségben fog megmutatkozni.
Ökotudatos int csendre ökosznobot, vegán vérvegánt
Szintén izgalmas jelenség, amikor az egyik haladó rosszallással viszonyul a másik haladó felé, tehát felismeri annak destruktív magatartását. Értsük ezalatt azokat a türelmesebb, empatikusabb egyéneket, akiknek feltűnik a kezdők lealacsonyításából sportot űző tevékenység, és bölcsen közbeszólnak, hogy „ember, állítsd le magad, többet ártasz, mint segítesz”. Azért elengedhetetlen erre rávilágítani, mert nem csupán a tapasztalatlanabbak néznek szembe kirekesztéssel, de maguk a tapasztaltak is! Hasonlóan káros jelenség, amikor az egész környezetvédelmi mozgalom megbélyegzést szenved el, elvégre egy alapvetően jószándékkal létrejött közösséget szidalmazni kiemelkedően gyakori. Téves feltételezés, hogy minden környezettudatos ember ökosznob, minden vegán egy vérvegán, minden muszlim vallású terrorista, és még sorolhatnánk a példákat. Egy kiterjedt csoport összes résztvevőjének beskatulyázása éppen olyan meggondolatlan és előítéletes, mint a kiterjedt csoport részéről a kívülállók vagy újoncok degradálása, diszkriminációja.
A frusztráció csak frusztrációt szül
Vitathatatlan, hogy kollektív küldetéstudattal rendelkező, globális jelentőséggel bíró célkitűzést szem előtt tartó emberek óriási érzékenységgel viseltetnek az általuk képviselt értékek iránt. Akár a környezetvédelmet, akár az ehhez szorosan kapcsolódó vegán életmódot említjük, mindkettő a békés, élhető bolygó jövőképét dédelgeti egy olyan világban, ahol – bár nagyobb az elfogadás e téren – mindkét törekvés továbbra is megdöbbentő mértékű elutasítással néz szembe. Eközben a klímakatasztrófa elkerülhetetlennek beharangozott eljövetele csak fokozza a frusztrációt a környezettudatosságot magas szinten művelő emberek lelkében, így a frusztráció levezetése könnyen a kevésbé környezettudatos egyéneken csattanhat. Ha mélyebbre ásunk, a mai, több szempontból megosztott társadalmunkban a feszült egyet nem értés, az elfogadás hiánya, a türelmetlenség és az elutasítás nemcsak a környezetvédelem, de számos egyéb területen – különösen a politika és a vallás területein – jellemzők. A kirekesztés, a másik megalázása, lefitymálása olyannyira eltéphetetlen részei az életünknek, hogy elfeledkezünk valamiről: az elutasítás nem szül elfogadást.
A környezetvédelem mindannyiunk közös felelőssége, de a kölcsönös tisztelet hiányában elvész a motiváció és az edukáció hatékonysága.
A Tudaton Magazin célja, hogy egy olyan online közösségi felületet biztosítson, ahol kezdők és haladók, bicegők és sprintelők okítják és támogatják egymást ahelyett, hogy egymás torkának ugranának.
Kiemelt kép: Liza Summer / Pexels.com
Szentgyörgyi Flóra írása
