A feminizmustól a maszkulinizmusig
Aki közelebbről ismer, az tudhatja rólam, hogy feministának vallom magam. Számomra ez egyszerűen annyit jelent, hogy a nőket egyenlőnek tartom a férfiakkal, és úgy gondolom, hogy ugyanazok a jogok illetik meg őket.
Bár látom a jelentős javulást a helyzetükben az elmúlt száz évben, látom azt is, hogy a valóság jóval komplexebb annál, minthogy kijelenthessük, hogy ez az egyenjogúság megvalósult.
A magam részéről igyekszem aktívan tenni az ügyért – nem kell nagy dolgokra gondolni, nem járok tüntetni, nem döngetem a törvényhozás falait, hanem figyelek az apró, szimbolikus dolgokra, amelyek a hétköznapi életünket határozzák meg. Figyelek, érdeklődök, kérdezek a nőket érintő témákról nőket, következetesen kiállok a nők mellett, amikor valaki csak a nemük miatt próbálja hátrányosabb helyzetbe hozni őket, a tradicionálisan csak nőkre használt sértéseket ugyanúgy használom férfiakra (főleg magamra mondjuk) stb. Úgy gondolom, hogy a nők helyzete és sorsa nem a törvényhozáson fog múlni, hanem azon, hogy hogyan bánunk egymással egy átlagos napon.
De néha kicsit megrándul a szemöldököm. Sokszor, amikor a lány barátaimmal beszélgetek, elég meredek általánosításokat hallok férfiakról. („Nyilván rád nem vonatkozik, te más vagy…”) Amikor egy nő úgy kezd egy mondatot, hogy „minden férfi” vagy „a legtöbb férfi”, néha elgondolkodom, hogy hogyan siklott ez ennyire félre? Miért nem vesszük észre ugyanazt az általánosítást, amiről már pontosan tudjuk, hogy a nőkkel szemben nincs rendben? Félreértés ne essék, ez a vélemény egyáltalán nem a nők vagy a feminizmus ellen szól, csak egy érdekes társadalmi jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.
A feminizmus elérte, hogy csokorba gyűjtsük és tudatosítsuk a nőket érintő problémákat. Ez egy nagyon fontos lépés, mert ez vezet el ahhoz, hogy megoldjunk problémákat. Viszont a közbeszédbe nem igazán ivódott át az, hogy ugyanezt megcsináltuk ám a férfiakkal is.
A férfiaknak is vannak tipikus problémáik, a férfiakat is éri hátrányos megkülönböztetés, a férfiak ellen is vannak általánosító kijelentések, megvan a maguk tárgyiasítása, a maguk lehetetlen ideáljai.
A különbség az, hogy mivel a férfiak problémái nem jogi természetűként indultak (ahogy például a nőknek nem volt joga választani vagy néhány helyen iskolába járni sem), ezért nem alakultak politikai mozgalmak arra, hogy kiálljanak a férfiakért. Így sosem terjedt el a köztudatban, hogy van ilyen is.
A probléma következő lépése aztán az, hogy mivel a feminizmus gyökerei nagyban politikaiak, a politika felkapta és kisajátította a témát. A liberális bal oldal a feminizmust – és továbbgyűrűzve ebből, a genderelmélet körüli mozgalmakat – felhasználta arra, hogy társadalmi problémákra érzékeny tömegeket beolvasszon a választói rétegekbe. Mint ahogy az lenni szokott, a politika aztán valid, érdekes, értelmes kérdésekből egy abszurd komédiát készített, ami aztán az embereket felháborítja, megbotránkoztatja, feldühíti.
És így, egy politikai ellenmozgalomként megjelent a közbeszédben a maszkulinizmus, mint a jobb oldal válasza a feminizmusra.
Maszkulinizmus, mint „védjük meg a férfiakat”, mint „visszatérés a tradicionális értékekhez” – a szokásos történet, a szokásos áldozatnarratíva.
Hatalmas szükség lenne a valódi maszkulinista mozgalmakra. Olyan csoportokra, akik tényleg foglalkoznak a férfiak problémáival, és nem csak politikai sárdobálás miatt léteznek. Szeretném behunyni a szemem és nem látni, hogy mennyire ostoba irányba tart megint a kultúránk. Szeretném hangosan kiabálni, hogy mindenki meghallja:
AZ, HOGY FOGLALKOZUNK A NŐK PROBLÉMÁIVAL, NEM JELENTI AZT, HOGY A FÉRFIAKNAK NINCSENEK!
AZ, HOGY FOGLALKOZUNK A FÉRFIAK PROBLÉMÁIVAL, NEM JELENTI AZT, HOGY A NŐKNEK NINCSENEK!
AZ, HOGY FOGLALKOZUNK A NŐK ÉS A FÉRFIAK PROBLÉMÁIVAL, NEM MEGY EGYMÁS ROVÁSÁRA!
LEHETSZ EGYSZERRE A FÉRFIAK ÉS A NŐK PÁRTJÁN!
Mekkora a baj?
Idéznék Helly Shah Mit mond a társadalom a férfiaknak? című beszédéből (szabad fordításban):
„A férfiak nem sírnak. A könnyek monopóliuma [a miénk] nőké. (…) Mert az érzelem csak egy újabb álcája a gyengeségnek. Igen? Mikor Kevinnek nem ment a tanulás ötödikben, nem sírt. Mikor Kevint elhagyta az anyja, nem sírt. Mikor Kevin barátnője meghalt, nem sírt. Amikor Kevin öngyilkos lett, azon gondolkozott, fog-e valaki sírni őérte?”
Idéznék Lori Prichard Mit tanultam a férjem öngyilkosságából című TedX-beszédéből:
„Tizenötévig voltunk házasok, nos, két hónap híján. (…) A férjem aktív volt, többet teljesített egy átlagos nap, mint amire én képes lettem volna. (…) A férjem mestere volt annak, hogy elrejtse a depresszióját. Sosem beszélt arról, hogy fájdalmai vannak, sosem mondta, hogy teljes és tökéletes kudarcnak éli meg önmagát. (…) Voltak időszakok a házasságunkban, amikor tudtam, hogy küszködik. De ez mindig a munkájáról szólt. Azt gondolta, hogy előrébb kéne tartania a munkájában. (…) Szóval bátorítottam rá, hogy csináljon mást. Bármiről, ami ennél mélyebbre ment, nem volt hajlandó beszélni, azt mondta, gyengének érezné magát tőle. És én elengedtem ennyivel. (…) Az öngyilkossága után értettem meg, hogy mekkora volt a fájdalma. Meg kellett halnia ahhoz, hogy felismerjem. Kérlek, ne légy olyan, mint én! Ne hagyd, hogy az ember, akit szeretsz, lebeszéljen téged az aggodalmadról!”
2012-ben Magyarország a világ top3 listáján volt öngyilkosságok számában. (Peeter Värnik: Suicide in the World, 2012, megjelent az Environmental Research and Public Health folyóiratban.) A magyar Központi Statisztikai Hivatal alapján a százezer főre levetített öngyilkosságok száma 24,54 volt, ha a két nemet egyszerre nézzük. (Majdnem duplája néhány közeli ország statisztikájának egyébként.) Viszont ha szétszedjük két nemre, akkor valami nagyon ijesztő dolog történik. Intuitívan azt gondolnánk, hogy külön-külön a két nemnek az öngyilkossági aránya alacsonyabb lesz ennél, hiszen a halálesetek száma összeadódik. Ez sajnos nem igaz. Ugyanis, amikor összekeverjük a két nemet, a középérték – a mögöttes matematika miatt – kiegyenlíti a szélsőségeket. Ami azt jelenti, hogy az egyik nemnek lehet alacsonyabb, a másiknak ennél jóval magasabb az aránya.
A nők öngyilkossági aránya ugyanebben az évben 10,68 volt, a férfiaké 42,22. Majdnem négyszer annyi. Ez nem egy anomália, az adatok minden évben nagyjából ugyanezt az arányt tartják 2016-ig, amíg az összefoglaló tart. (Mind a nők, mind a férfiak öngyilkossági aránya egy hajszálnyival lejjebb ment 2016-ig, de nem sokkal.)
Az, hogy a férfiak és a nők öngyilkossági aránya milyen, térségről térségre változik, tehát nem genetikai, hanem szigorúan kulturális/szociális tényezők határozzák meg. Vannak helyek a világon, ahol nagyjából ugyanaz az arány, de általánosságban elmondható, hogy a nyugati világban mindig magasabb, a mediterrán és a Közel-Kelet jól áll, míg Japán, Magyarország és még néhány ország kihúzóak.
Szóval… Van probléma. Ha ezek a számok nem hívják fel a figyelmet rá, akkor nem tudom, hogy mi. Emberéletekről van szó, halottakról. Ennél nyersebb és egzaktabb számon nem lehet megmutatni a lassú és csendes szenvedést, amely meghúzódik épp a radarunk alatt, mert…
- Nincs nyelvünk, hogy beszéljünk ezekről a problémákról.
- Nem adunk a férfiaknak engedélyt, hogy sebezhetőnek mutatkozzanak.
- Nincs társadalmi szintű összefogás a férfiakért.
- A politika mind bal, mind jobb oldala hitelteleníti a témát az értékelhetetlen bohóckodásával.
Kell segítség a férfiaknak. Akkor is, amikor nem vallják be. Mert úgy neveltek minket, hogy ne is vegyük észre, amikor bajban vagyunk.
Hogy segíthetsz te (akár férfi vagy, akár nő)? Nem kell nagy dolgokat tenned: tüntetned, vagy a törvényhozás falait döngetned. Ha férfiakkal kapcsolatos problémáról van szó, kérdezd meg férfiak véleményét! Ha egy férfi az érzelmeit próbálja kifejezni – bármilyen ügyetlenül vagy feltűnésmentesen is –, a kérdéseiddel segíts neki kibontakozni! És tudd, hogy nem volt neki könnyű, hogy egyáltalán elkezdjen beszélni róla.
…És ha úgy kezdenél egy mondatot, hogy „minden férfi” vagy „a legtöbb férfi” vagy „egyetlen férfi sem” stb., akkor mielőtt kimondanád/leírnád, gondold végig, hogy hangzana ez a mondat, ha nőkre mondanád!
Akár nő vagy, akár férfi, amennyiben úgy érzed, hogy neked vagy egy szerettednek segítségre van szüksége, tudj róla, hogy nem vagy egyedül, és amíg van egy telefon a kezedben, mindig van elérhető segítség!
A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálat telefonszámai díjmentesen hívhatók 0-24-ben:
116-123
06 80/810-600
Amennyiben a telefon túl személyes, írhatsz e-mailt, amire 72 órán belül válaszolnak.
E-mail: sos116123@gmail.com
Kiemelt kép: Kevin Bidwell (Pexels.com)
Gyurics Gergely írása
