Sokszor azt gondoljuk, hogy boldogságunk kulcsa valamilyen külső tényezőben vagy körülményben keresendő. Azt hisszük, hogyha minden jól működne körülöttünk, a boldogság is elérhető lenne.
Rick Hanson Sírjak vagy nevessek? című könyvében tudományos alapokra építve mutatja be, hogy boldogságunk kulcsa bennünk van, egészen pontosan az agyunkban, ami megfelelő gyakorlással boldogságra hangolható.
Pár perc naponta elég a változáshoz
A könyv szerzője, Rick Hanson, neuropszichológus, a tudatosan irányított neuroplaszticitás elismert szaktekintélye. Számos előadást tartott az Oxford, Stanford és a Harvard Egyetemen. Véleménye szerint az, hogy boldogok legyünk, rajtunk múlik. Megállapításainak alapját evolúciós kutatások, személyes tapasztalatai és terápiás munkássága képezik.
Hanson kulcsgondolata az, hogy mindenki képes a boldogságra azáltal, hogy fejleszti magában a jó befogadásának képességét.
Ez a képesség azt jelenti, hogy a figyelmünket mindennap a pozitív élmények felé fordítjuk, ami így pozitív változást eredményez az agyunkban is. Az élmény szinte bármi lehet, ami számunkra kedves (akár egy csésze kávé fogyasztása is). A lényeg, hogy naponta néhányszor, alkalmanként 12 másodpercig összpontosítsunk a jó érzésre, amely természetes módon fog nyugalmat, békét teremteni számunkra a későbbiekben.
Hanson könyvének első részében kutatása biológiai hátterét ismerteti, majd gyakorlati tanácsokat ad a jó befogadásának képességéhez. Minden fejezet végén egy rövid összefoglalót is közöl megállapításairól, amelyek révén gyorsan átismételhetők a fejezet főbb gondolatai.
A belső erősségek fontossága
Hanson megállapításainak kezdetén kiemeli a belső erősségek fontosságát. Ezek azok az erősségeink, amelyek a boldog, elégedett élethez szükségesek. A szerző szerint ezek egyharmada veleszületett, kétharmada viszont általunk, az idő során fejlődik ki. Mindezek tudományos alapja az ún. tapasztalatfüggő neuroplaszticitás. Eszerint minden mentális aktivitásunk neurális aktivitáson alapul. Sok ilyen aktivitás nem bír tartós hatással, ám az intenzív, hosszan tartó mentális tevékenység maradandó nyomot hagy az idegi struktúrában. Példaként az ismert londoni taxisofőrökkel végzett kutatást említi, ahol bebizonyosodott, hogy a taxisofőrök hippokampuszában megvastagodott neurális rétegeket találtak ott, ahol a téri-vizuális emlékek bevésődtek.
Hanson szerint, ha az elménk aggodalomra, sérelmekre összpontosít, akkor az agyunk eszerint formálódik, reaktívabbak és sebezhetőbbek leszünk ezekre az élményekre, azonban ha a pozitív élmények felé fordítjuk a figyelmünket, az agyunk egy idő után a pozitív élményekre huzalozottan fog működni.
Evolúciós alapja van
Hanson megállapításait tudományos alapokra helyezi: evolúciós oka van annak, hogy agyunkban negatív irányú elfogultság alakult ki, a tapasztalt negatív élmények ugyanis akár az élet veszélyeztetését is jelenthették. Őseink a gének túlélése érdekében a negatív élményekre fokozottabban figyeltek, és ez a mechanizmus működik a mai ember agyában is. Agyunk azonban ma már alapvetően túlbecsüli a veszélyeket, és alábecsüli a lehetőségeket, ezáltal olyan veszélyekre figyelünk, amelyek valójában kisebbek az általunk becsültnél, miközben pedig nem használunk ki olyan lehetőségeket, amelyeket hibásan alacsonynak vélünk.
A tépőzárként működő agy
Hanson kiemeli az implicit memória jelentőségét, amelyet alapvetően negatív irányultság jellemez. Eszerint a kellemetlen élmények azonnal és tartósan beágyazódnak az implicit memóriába, és könnyebben idegi jellegzetességé alakulnak. Ezért van az, hogy ha egyszer megégetjük magunkat, másodjára jobban figyelünk majd, valamint például az is, hogy egy negatív tapasztalat egy családtagunkkal még évekkel később is élesen él az emlékezetünkben. Ezzel szemben a pozitív élményeknek nincs ilyen hatása, aminek Hanson szerint három oka van:
- A jó dolgokat sokszor figyelmen kívül hagyjuk.
- A pozitív esemény felismeréséből nem mindig lesz pozitív élmény.
- Ha még ki is alakul a pozitív élmény, ritkán alakul át idegi struktúrává. Ehhez ugyanis az kellene, hogy az elménk fókuszát a pozitív élményen tartsuk legalább néhány másodpercig.
Ezt a mechanizmust „torzító hajlamként” nevezi a szerző, amely egyrészt fokozza a negatív élmények felé való figyelmünket, és csökkenti a pozitív élmények észrevételét. A negatív elfogultságunkat azáltal tudjuk semlegesíteni, hogy rendszeresen magunkba fogadjuk a jót.
Reszponzív és reaktív agyi működés
Hanson szerint viselkedésünket alapvetően három alapszükséglet vezérli: a biztonság, az elégedettség és a kapcsolódás.
E három rendszer két különböző beállítódás által működhet: reszponzív vagy reaktív módon. Amennyiben egy alapszükséglet kielégült, a reszponzív működés kapcsolódik be. Ez a működésmód lényegében a pihenő állapota az agyunknak, amikor jól érezzük magunkat. A reszponzív működésbe való belelazulással fokozatosan megszűnik a stressz, a félelem.
Ezzel szemben a reaktív működési mód akkor lép életbe, ha veszéllyel, elutasítással szembesülünk. Ez a működésmód rossz érzéssel jár, negatív látásmódot eredményez, valamint problémás „öngyógyításhoz” vezethet, mint pl. a drogfogyasztás.
Az evolúciós alapállapotunk tehát a reszponzív működési mód, amelyből szükség esetén reaktívba válthatunk, de a fejlődés arra programozott minket, hogy az alapállapotunkhoz visszatérjünk.
A mai ember fő működése viszont a reaktív működésben nyilvánul meg, amely a testi és lelki egészségünkre is negatívan hat.
A két működésmód tehát adott. Amit mi eldönthetünk, az az, hogy melyikben legyünk. Ahhoz, hogy reszponzív működésmódba kerüljünk, belső erősségeket szükséges fejlesztünk, így hosszú távon megbizonyosodhatunk róla, hogy alapvetően minden rendben van a jelen pillanatban, és így megakadályozzuk, hogy a negatív tapasztalatok bevésődjenek az agyunkba. Olyan praktikák segíthetnek ebben, mint például egy lassú kilégzés, az örömök felidézése, a boldog élmények megélése.
A jó befogadásának négy lépése
A könyv kulcsgondolata a már említett „jó befogadásának képessége”, amely a szerző megfogalmazása szerint: „a pozitív élmények tudatos internalizálása (belsővé tétele, elmélyítése) az implicit memóriában.”
Hanson négy lépést javasol ennek elérésére:
- Éljünk át egy pozitív élményt!
- Erősítsük fel!
- Hagyjuk, hogy átjárja a lényünket!
- Kapcsoljuk össze a pozitív és negatív élményt! (Ez szabadon választható rész.)
- lépés: Példaként felidézhetünk valamit, amiért hálásak vagyunk.
- lépés: Ezt az érzést 5-10 másodpercig vagy tovább magunknál tartjuk.
- lépés: Tudatosan hagyjuk, hogy mélyüljön az érzés bennünk.
- lépés: Az opcionálisan választható negatív élménnyel összekapcsolva gondolhatunk arra a tapasztalatunkra, amikor nem voltunk hálásak.
Azonban nem elég csak átélni a jó eseményt, a cél az, hogy tartóssá is tegyük, és pozitív élményként épüljön be az elménkbe, ehhez pedig rendszeres gyakorlás szükséges.
Hanson kiemeli, hogy azzal, hogy egyre több jó élményt fogadunk be, lényegében a jóllétünk egyre inkább feltétel nélkülivé válik, tehát a külső körülményektől függetlenül is jól tudjuk érezni magunkat.
A fentiek alkalmazásával, kitartó gyakorlással elérhető a pozitív változás, és az agyunk boldogságra hangolható. Mindazonáltal a szerző kiemeli, hogy ezek nem csodaszerek, hanem lehetőségek, amelyek által jobban érezhetjük magunkat a mindennapokban.
Felhasznált szakirodalom:
Hanson, R.. (2016). Sírjak vagy nevessek? Ursus Libris, Budapest.
Nagy-Dirle Dóra írása
